1209. február 24-én ünnepli a ferences nagycsalád Szent Ferenc megtérését. Lelkünk mélyén mindannyian vágyunk a megtérésre, arra, hogy istengyermeki méltóságunkban szabadon, békességben éljünk Teremtőnkkel és egymással, e szép világban. Vágyunk az őszinte kiengesztelődésre, áldott békére, melyből nemcsak a földi, de az örök boldogságunk is fakad. Éppen ezért egy kilencedet szervezünk december 30. és február 24. között! Ezt a lelki zarándokutat, Szent Ferenc vezetésével azért vállaljuk, hogy alkalmunk legyen hosszan gondolni a jó Istennel, és az ő általa nekünk segítségként felkínált szentségekkel meg az egyházzal a viszonyunkat. A kilenc hét alatt szeretnénk időt szakítani arra is, hogy átelmélkedjük a testvéreinkkel, az embertársainkkal, a jókkal, de a gonoszokkal való kapcsolatainkat! Szeretnénk megnézni azt is, ahogyan Szent Ferenc viszonyult a természethez, az anyagi javakhoz, a bűnhöz, a betegségekhez, szenvedéshez, a halálhoz! Úgy gondolom, hogy ha ezeket a borongós téli napokat az elcsendesedésre, befelé fordulásra tudnánk fordítani, akkor nagyon sok, életünket meghatározó jó döntést, pályamódosítást hozhatnánk, mely által mi magunk is, de családjaink is megújulhatnának!

Kisebb testvéri alázattal mindenkit szeretettel várunk az interneten, a www.magnificat.ro oldalon, de mindazokat akik személyesen is szeretnének a plébánosaikkal vagy akár velem is találkozni, megtehetik, biztos, hogy nagy szeretettel várjuk!

dec. 30. – Találkozás a teremtő Istenünkkel! „Az ajtóban állok, zörgetek, aki megnyitja szívét ahhoz bemegyek!" Jézus Krisztus

jan. 6. – Egyházunk, földi nagy családunk, áldásaival, a szentségek kiszolgálásával földi vándorlásunkban mellettünk van!

jan. 13. – „Testvéreket adott nekem az Úr!" Minden ember egy családba született, és arra hivatott, hogy közösségben éljen!

jan. 20. – Gubbiói farkas! Szent Ferenc a rosszat nem legyőzi, hanem szeretetével meggyőzi, megszelídíti!

jan. 27. – A pénz az ördög ganaja! Szent Ferenc és az anyagi javak!

febr. 3. – Naphimnusz! Szent Ferenc és a teremtett világ!

febr. 4. – Szent Ferenc, és testi, lelki béke, a ferences vidámság, a jókedv!

febr. 17. – Szent Ferenc és az alkotó munka!

febr. 24. – Betegség, szenvedés, a testi halál, mely elől ember el nem futhat!

Az lenne jó ha a kilenced végén Szent Ferenccel, nagy belső örömmel felkiáltanánk: „Ez az, amit keresek!'' Hiszem, hogy ha a végtagjaink a helyükön vannak és megtalálják a maguk szerepét, akkor jól esik a mozgás, még az erőfeszítés, a munka is, de ha egy végtag kiugrott a forgóból, akkor minden mozdulat, még maga a lét is fájdalmas, kínlódással teli! Ez a lelkigyakorlat segíthet abban, hogy mindannyian megtaláljuk a magunk helyét, szerepét ebben az ajándékban kapott szép világban!

Szeretettel kérlek, hogy jöjj velünk, e lelki kalandban, melyben hiszem, hogy nem csak mi térdelünk le a csendben, hanem Isten is oda kuporodik mellénk! Térjünk meg, fedezzük fel istengyermeki méltóságunkat, hogy szabadságban, békében élhessük termékeny életünket!

Szeretettel,
Csaba t.

Forrás: magnificat.ro

Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).