Jakabos Barnabás előadása a Katolikus Akadémián

A jezsuita lelkiség és Ferenc pápa címmel Jakabos Barnabás jezsuita szerzetes tartotta a 2014. év első akadémiai előadáást a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara szervezésében működő Katolikus Akadémián január 16-án. Az érdeklődést felkeltő cím sokakat bevonzott, népes hallgatóság előtt kérdéssel kezdte előadását Jakabos: kinek mi jut elsőként eszébe a jezsuita név hallatán. A bevált előadói fogás rögtön meg is ragadta a hallgatóságot, hiszen válaszaikra folyton vissza-visszatért az előadó, ezzel pedig ki-ki mintegy magáénak érezte a hallottakat. Színes, filozófia szakos iskolázottsága ellenére közérthető stílusa emlékezetbe idézte Ferenc pápa kommunikációs sajátosságait, emberközeliségét, azt a törekvését, hogy úgy mondjon tartalmasat és tartósat, hogy ugyanakkor azt azonnal a kevéssé iskolázottak is megértsék.

E januári estén a hallgatóság kiváló bemerítést kapott a jezsuita lelkiség sajátosságaiba, amelyek közül az előadó a Krisztusra irányultságot, a mély istenszeretetet és a segítés szándékát emelte ki. Felvázolta a rendalapító Szent Ignác által gondosan eltervezett képzési menetet, annak elsősorban a lelkiségi összetevőit, a lelkigyakorlat, a lelki út állomásait, minden fontosabb jellemzőnél utalva arra, ez a pápa életvitelében, cselekvésében hogyan mutatkozik meg.

A jelenlevők először hallhattak részletesen arról a tervről, amely tavasztól valóság lesz: a Katolikus Akadémia plébániai munkatárs képzést ajánl fel az érdeklődőknek, amelyet a teológiai tanárok vezette szemináriumok formájában tartanak, s ahol a résztvevők hittel, lelkiséggel kapcsolatos kérdéseit bőségesen meg lehet majd beszélni. Az előadások is folytatódnak: havonta lesz lehetőség a teológia aktuális kérdéseiről, a világ dolgairól katolikus szemmel hallani csütörtök esténként. A következő előadást március 13-án Tánczos Vilmost tartja a népi vallásosság kérdéseiről.

Kép és szöveg Bodó Márta, Vasárnap

 

Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).