„A kereszt elkülönít a világtól, hogy egyesíthessen Istennel. A kereszt szétválaszt és összeköt!” – hangsúlyozta prédikációjában Kakucs Szilveszter ferences szerzetes az elsőszombati ünnepélyes Mária-köszöntőn a csíksomlyói kegytemplomban.

 

A szentmisét Kakucs Szilveszter mutatta be

Az esős idő ellenére is több ezres tömeg zarándokolt el szombaton este a csíksomlyói pápai kisbazilikához, hogy részt vegyen a hagyományossá vált Mária-ünnepen. A szentmisét a csíksomlyói kolostor egykori lakója, a jelenleg Esztelneken szolgáló Kakucs Béla, Szilveszter testvér celebrálta.
Igehirdetésében a hit fontosságát emelte ki, és a kereszt életünkben betöltött szerepéről elmélkedett. Megítélése szerint az első és legfontosabb teendőnk nem az, hogy általában a kereszt alatt álljunk, hanem, hogy Jézus keresztje alatt álljunk.

„Nem elég szenvedések közepette élni és csendben maradni. Bár önmagában ez is hősies dolognak tűnik, mégsem ez a legfontosabb. A döntő az, hogy mindezt Krisztusért vállaljuk-e. Keresztünk nem önmagába véve megváltás, erő vagy bölcsesség, önmagába véve csak emberi bűn, vagy büntetés. Viszont Isten erejévé és bölcsességévé válik, amennyiben hittel telve egyesül Krisztus keresztjével” – figyelmeztetett Kakucs Szilveszter.

Minden hónap első szombatján zarándokok lepik el a kegytemplomot

Prédikációjában a kereszt kettős szerepére is rámutatott, egyfelől elkülönít a világtól, másfelől egyesít Istennel. Ugyanakkor egyesíti azokat, akik elfogadják Krisztust. „A kereszt szétválaszt és elkülönít, mégis egyesít minket egymással, az embert a felebarátjával, hisz megértővé és együttérzővé tesz” – fogalmazott a ferences szerzetes.

„A Csíksomlyói Segítő Szűz váljon minden ember édesanyjává, a remény anyjává utat mutatva ezzel a reményt vesztett emberiségnek” – zárta imáját Szilveszter testvér.

A szentmisét követően Urbán Erik ferences templomigazgató vezetésével a gyergyóditrói fiatalok végezték a rózsafüzér imádságot, majd a gyertyás körmenet során is székely ruhában vitték a kegyszobor mását.

A következő elsőszombati Mária-köszöntőt május 3-án 19 órától kezdődően tartják a csíksomlyói kegytemplomban.

Iochom Zsolt, Székelyhon.ro, 2014.04.06.

Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).