A gyulafehérvári várban látható szobrok közt helyet kaphatnának végre olyan személyiségek is, akik Gyulafehérvár arculatát, történelmét alakították: Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613–1629) helye mindenképp ott lenne – mondta Adrian Rusu kolozsvári egyetemi tanár, aki április 4-én részt vett a Batthyáneumban  szervezett könyvbemutatón és kiállítás-megnyitón. Ebből az alkalomból mutatták be a Batthyáneumban a Gyulafehérvári  Római Katolikus székesegyház régészeti feltárása során felszínre hozott leletanaygot (1907–1914) Pósta Béla 1918-as kiadásában. Egy elfeledett leltár közlése – Descoperirile arheologice din catedrala romano-catolică din Alba Iulia (1907–1914) publicate în 1918 de Pósta Béla. Valorificarea unui inventar uitat címen a század elején lezajlott régészeti ásatásokat ismertető kötet román fordítását. A könyv egyben Doina Biro Hendre öt tanulmányát is tartalmazza a leletek mai állapotáról. Ugyanakkor a múzeumban megnyitották azt a kiállítást is, mely ezeket a leleteket mutatja be a célközönségek. Az alba24.ro internetes hírportál többek között arról is beszámol, hogy az eseményen részt vevő neves, a középkori régészettel foglalkozó professzor, Adrian Rusu a kiállítás megnyitójakor nemcsak a kötetet s a kiállítást méltatta, hanem azt is elmondta, Gyulafehérvár Bethlen Gábornak köszönheti, hogy egyetemi központtá lett. (Az alba24.ro nyomán)    

Kapcsolódó:

http://alba24.ro/principele-care-a-facut-alba-iulia-sa-renasca-in-secolul-xvii-prof-univ-adrian-rusu-domnule-primar-astept-o-statuie-289698.html

Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).