Számos lelkipásztor misézett együtt vasárnap a székelyudvarhelyi-szombatfalvi plébániatemplom verőfényes szabadtéri búcsúján.
A plébánia évében tartott ünnep szónokául a közösség megálmodóját, elindítóját és gondos figyelőjét, segítőjét, a korábbi székelyudvarhelyi főesperes-plébánost, Kovács Sándor kanonokot (képünkön) kérték fel. A jelenleg kolozs-dobokai főesperes homíliájában emlékeztetett: Isten egy-egy csillaggal jelöli ki a követendő utat, azzal világítja meg a célokat. „Amikor az ősök az egyházközséget Szent Györgyre bízták, azt akarták, hogy legyen előttetek egy csillag, amely világít. Eszménye a cél. A követés módja kinek-kinek Isten ingyenes ajándéka. Nincs kockázat, ha látjuk a csillagot.”

László Attila plébános hálagondolatában a biztos pontok szükségességét emelte ki. A szilárd alapok között van az a hely is, „ami a miénk, ahol – mint otthonban a család – úgy bontakozik ki közösségi életünk”. Az újra önállósodás több mint egy évtizede alatt a Szent György vértanú védelmébe ajánlott istenháza és egyházközség nagyon sokak számára kedvessé lett. Oltalmában legyen tudatos és egyértelmű: „Isten szeretetének vagyunk hordozói, s a küldetésben, plébániaként, ezt tudjuk megosztani a Mindenséget vágyókkal”. Áldást esdett segítőik, jótevőik és azon testvérek életére, akik szeretetükkel, adományaikkal, áldozatvállalásukkal hozzájárulnak az egyházközség létéhez, megtartásához.

A szentmisén közreműködött az egyházközség Psallite vegyeskara, Simó Zsuzsa vezényletével.

Udvarhelyi Híradó, 2014. április 29.

Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).