Húsvét ötödik vasárnapján hetvenöt harmadik osztályos gyerek részesült első alkalommal szentáldozásban a csíkszeredai Millenniumi templomban, ahol Darvas-Kozma József esperes-plébános celebrált ünnepi szentmisét.

Megújították keresztségi fogadalmukat az elsőáldozók

Május első vasárnapján a Nagy Imre Általános Iskola hatvan tanulója járult szentáldozáshoz, így idén összesen 135 fiatal vehette szentségi módon magához Jézus Krisztust, erősítve a Szent Kereszt plébánia közösségét. A második csoportban a Petőfi Sándor, a József Attila és a Xantus János általános iskolák, valamint a Nagy István Művészeti Szakközépiskola, az Octavian Goga gimnázium és az erdőaljai iskola tanulói újították meg keresztségi fogadalmukat.

A szentáldozáskor kifejezésre jut, hogy bennünket Jézus hív meg a vele való közösségre, ugyanakkor feladatot is bíz ránk, hogy jó emberek legyünk – mutatott rá elmélkedésében Darvas-Kozma József. „A szülők igyekeznek a tőlük telhető legjobbat megtenni, azért, hogy belőletek jó ember váljék. A jó ember mindenütt szükséges” – fogalmazott az esperes. Megítélése szerint a legnagyobb beruházás a szeretet és a tudás. Ezt a kettőt, ha nem fekteti be a szülő a gyermekébe, akkor hiába minden fáradozása és vagyon gyarapítása.

A szeretet és a tudás fontosságára hívta fel a figyelmet Darvas-Kozma József

„Ezekben a gyermekekben van a jövő. Az érték bennük van, és az a fontos, hogy jó emberek legyenek. Mert a jó ember minden áldozatot, minden helyen meg tud hozni és a jó embernek a munkáját az Úr Isten mindig megáldja” – mondta zárszóként Darvas-Kozma.

Az áldoztatás ünnepélyes pillanatai után a szentmise a pápai himnusz és a székely himnusz eléneklésével zárult. A csoportképek elkészítése után a gyerekek számára szeretetvendégséget tartottak a plébánia termében.

Iochom Zsolt, Székelyhon.ro, 2014.05.18.

Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).