A Kárpát-medencei Örökségvédelmi Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Teleki László Alapítvány és a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség közreműködésével felújított gyulafehérvári Szent Mihály székesegyház fejedelmi (déli) kapujának ünnepélyes átadására május 21-én, szerdán 15 órakor került sor dr. Jakubinyi György érsek és L. Simon László kormánybiztos, országgyűlési képviselő jelenlétében.

Az ezeréves gyulafehérvári püspökség székesegyházában, a déli mellékhajóba nyíló díszes kapuzat a közép-európai román kori művészet egyik ékessége. Kiemelkedő jelentőséget kölcsönöz a kapuzatnak, hogy a püspökség korábbi székesegyházának legfontosabb szobrászati emlékét őrzi, ugyanis timpanondomborműve egy korábbi kapu hasonlóan Maiestas Domini témájú relieffel díszített ívmezejének hátoldalára készült. A fejedelmi kapu történeti elnevezése a 16-17. században betöltött funkciójára utal.

A restaurátori munkálatokat Asztalos György kőszobrász restaurátor végezte, az ívmező belső festett faragványának tisztítása, konzerválása Hegedűs Judit és Samu Erika festőrestaurátorok bevonásával történt.

A kapu rézborítású, fából készült bejárata Tövissi Zsolt építész tervei alapján, a csíkszeredai Bors János asztalos és a szentannai Alroti kft, Benta Tibor bádogos készítették.

„A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz – sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják.”   Mt  7,13-1

 

fotó: Kelemen Arnold

Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).