Három udvarhelyi egyházközségben tartottak elsőáldozási ünnepséget

Több mint negyven ünneplőbe öltözött harmadik osztályos éneke csendült fel a Szent Miklós-hegyi plébániatemplomban vasárnap: a nagymise keretében első alkalommal járultak szentáldozáshoz.

A nagyszámú családtag és vendég öröme, meghatódottsága különleges hangulatú ünnepet ígért a Szent Miklós-plébániatemplomban. Az elmúlt hetekben lelkileg is sokat készültek a gyermekek. A jelképül választott szentírási példázat, a szőlőtő és a szőlővessző feltűnt a fotóikat tartalmazó tablón, az oltár elé a vallástanárok, Nagy Hajnal és Nagy Enikő által készített installáción, és kihangzott verseikből is. A szent cselekményekbe is bevonták a gyermekeket: mindannyiuknak jutott személyre szóló feladat. Akik szépen énekelnek, a dalcsoportban szolgáltak, a szavalók a bevezető gondolatot, a szülőket köszöntő strófákat és a hálaadást mondták. Templomnyi örömet szereztek a felolvasók, de az adományokat is az elsőáldozók vitték. Ezen a napon a gyermekek felvételt nyertek  Jézus asztalközösségébe: látható módon nagyon várták a találkozást. Mátyás Károly főesperes-plébános arra buzdította őket, hogy a „jó termésért" legyen éltető kapcsolat a szőlőtőke, Jézus és a veszszők, a frissen elsőáldozottak között. Az első szentgyónás után Fábián Katalin könnyűnek érezte magát. „Szinte lebegtem, mint az angyalok. Jó volt meggyónni a bűnöket.” Arra a kérdésünkre, hogyan érzi magát a szentmise után, dalra fakadt: „Megadta most az Isten, mit régóta vártunk: hozzánk jött Jézusunk, kit szívünkbe zárunk”.

 

Molnár Melinda, Udvarhelyi Híradó, 2014. május 20.

Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).