A csíkzsögödi Szent Háromság-plébániatemplom volt a kezdőpontja annak a zarándok-latnak, melynek során immár negyedszerre fűztek rózsafüzért Csíkszereda köré, imával és énekszóval ölelve át a várost. Indulás előtt Péterfi Attila Csongor, a Gyulafehérvári Caritas gazdasági ágazatának igazgatója, a zarándoklat vezetője osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel.

Hitvallás és ima. Rózsafüzért fűztek Csíkszereda köré

„Imádkozunk azért, hogy városunk egyre inkább nyitottabb legyen, hogy a szeretet és a hit uralkodjon lakói között. Imádkozunk a családokért, a mai alkalommal pedig főleg azért, hogy a munkanélküliség keresztje, ami nagyon sok édesapja vállát nyomja, lekerüljön róluk” – fogalmazott a mostani zarándoklat céljaival kapcsolatban Péterfi. Hozzátette, útjuk során imáikba foglalják a gyerekeket, hogy szeretetben nőjenek fel, megismerjék, megtapasztalják a kereszténységet, és annak szellemében váljanak felnőtté. „Imádkozunk azokért is, akik még távol vannak Istentől, hogy megtalálják a hozzá vezető utat. Ugyanakkor ez a nap egy missziós lehetőség arra, hogy megvalljuk hitünket” – nyomatékosított köszöntőjében a zarándoklat vezetője.

A zarándokok tizenhat kilométeres útjuk során rendhagyó módon a rózsafüzér titkai alapján az élet útjáról is elmélkedtek: többek között a gyerekvállalásról, a családok helyzetéről, a mindennapi élet nehézségeiről, az emberré válás folyamatáról.

A „rózsafüzér” első állomása a Szent Ágoston-templom volt, majd a csíksomlyói kegytemplomnál, a szintén csíksomlyói Szent Péter és Pál templomnál, valamint a csíktaplocai Mindenszentek templomnál köszöntötték a városi zarándokokat. A központban található Szent Kereszt templom érintésével ért vissza az esti órákban a zarándoksereg a csíkzsögödi istenházához, ahol szentmisével zárták az imádságos együttlétet.

Rédai Botond, Székelyhon.ro, 2014.05.24.

Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).