Körlevél I. -2019. január 13.

D. a J. Kr.!
Valamennyi Főtisztelendő Plébánia Hivatalnak

Székhelyükön

Tartalom:


Szám: 13–2019.

Köszönet a 2018-as évi támogatásért

Keresztény életünk, mindennapjaink szerves része az a kapcsolat, amit az adományozás és annak fogadása révén élünk meg. Két fél között a segítség lelki vagy szellemi módja adománynak tekinthető. A bibliai szegény özvegyasszony két fillérjével sajátos módon csatlakozik a jó ügyhöz, az adományozás keresztények által követendő példáját tárja elénk. Hozzájárul ahhoz, hogy enyhülést nyerjen a szükséget szenvedő nélkülözése. Cselekedete Isten és ember előtt értékes és kedves. Ennek a folyamatnak annyi példája, módja van, ahány alkalommal megvalósul. Mindig tartalmazza a földi javak megosztásának gyakorlását, a nagylelkű ajándékozást, de az alázatos elfogadást is. Benne van a bizalom és hit abban, hogy holnap és utána is lesz miből adni, és lesz kinek adni. Azok az anyagi javak, melyeket Isten az emberre bízott, hogy szabadon és felelősen gazdálkodjon vele, így szellemi-lelki tartalmat nyernek, a krisztusi üzenet hordozójává és előmozdítójává válnak. Az adományozás Isten és ember, ember és ember között létrejövő kapcsolat, amiben kivétel nélkül minden esetben felismerhető a Gondviselő Isten keze. Adománykéréshez és fogadáshoz alázat kell és hálás lelkület. Az adományozó lényegében Isten szándékához, gondviseléséhez csatlakozik.

Visszatekintve a mögöttünk hagyott esztendőre mély hála van lelkemben a minket naponta megajándékozó Gondviselő, Mennyei Atya iránt.

Ezen túlmenően, hálás köszönetemet szeretném kifejezni a főegyházmegyénkben tevékenykedő Paptestvéreimnek és azoknak a szerzeteseknek és szerzetes nővéreknek, akik hivatásukat megélve, imájukkal és áldozatos munkájukkal Istent és az lelkek üdvét szolgálják.

Hasonlóképp köszönet illeti azokat, akik egyházi intézményeink keretén belül, odaadással és szakmai tudással hozzájárultak ahhoz, hogy az egyházi vagy egyházközeli szervezetek jól működjenek.

Szívből jövő köszönetemet fejezem ki főegyházmegyénk hűséges és jóságos híveinek a sok imáért és nagylelkű adományokért, amelyekkel egyházi szervezeteinket támogatták, hozzájárulva ezáltal közösségeink megmaradásához és lelki gyarapodásához.

Kiemelt köszönetet mondok a Magyar Kormány és az Osthilfe Linz segélyszervezet nyújtotta támogatásokért, amelyekkel egyházi intézményeinket, templomainkat, iskoláinkat, óvodáinkat az elmúlt esztendőben is felkarolták.

Őszinte köszönet illeti a Román Kormány keretében működő Vallásügyi Államtitkárságot, az államsegélyekért és a templomok felújítására biztosított támogatásokért. Köszönetet mondok továbbá a megyei önkormányzatok, a polgármesteri hivatalok vezetőinek, hogy templomainkat, egyházi intézményeinket, iskoláinkat az elmúlt évben is nagylelkűen támogatták. Köszönetnyilvánításunk mellett néhány adattal is szeretnénk szolgálni – a teljesség igénye nélkül – a 2018-as esztendőből:

2018

lej

 

 

Fizetésekre

22 554 723

Román

Vallásügyi Államtitkárság

Székesegyház felújítására

300 000

államtól

 

Pályázatok plébániáknak

1 087 500

 

Megyei Tanácsok

Pályázatok plébániáknak

2 707 235

Magyar Kormánytól

Vallásügyi Titkárság, BGA

 

23 447 742

Osthilfe Linz

277 571

Plébániáktól

 

 

3 025 242

Más

kamat, szponszorizálás 

8 932

forrásokból

gazdasági tevékenység 

857 579

 

kiadványok 

3 115

Összesen

 

 

54 269 639

 

Köszönetünk mellett tisztelettel kérjük, hogy az új esztendőben is legyen gondjuk adományaikkal segíteni egyházunkat, hogy intézményeink révén, minél hitelesebben tudjuk betölteni, emberi és keresztényi küldetésünket.

Köszönetem kifejezéseként, fogadják szeretettel főpásztori áldásomat.

Gyulafehérvár, 2019. január 13.

†György s.k.

érsek


Szám: 14–2019.

Papi és szerzetesi hivatások ünnepe főegyházmegyénkben

2018. advent első vasárnapjával a HIVATÁSOK ÉVE vette kezdetét Főegyházmegyénkben.

A világegyház figyelme az utóbbi időben kihangsúlyozottan a fiatalok felé fordult. Ennek az nagy érdeklődésnek számos állomásán vagyunk túl, melyeknek kiemelt pontja és koronája a XV. Rendes Püspöki Szinódus A fiatalok, a hit és a hivatás megválasztása témával. Ebbe a rendezvénysorozatba kapcsolódott bele Főegyházmegyénk is, amikor az elmúlt esztendőben kifejezetten az ifjúság évét hirdettük meg. Az idei évben úgy látjuk jónak, hogy mi is aktívan vegyünk részt a tevékenységekben, melyek elsődleges célkitűzése a hivatás kérdéskörének vizsgálata.

Ennek a tematikus évnek plébániai, lelkiségi és főegyházmegyei szinten is nyomatékot kívánunk adni, több eseményt, rendezvényt és imaalkalmat szentelve a hivatás témájának. Ezek közül kiemelten három főegyházmegyei szintű programot indítványozunk:

1. Papi és szerzetesi Hivatások Ünnepe Csíksomlyón – 2019. február 12-én;

2. Imanap a papi hivatásokért (a plébániákon); 2019. május 18-án, hivatások vasárnapjának szombatján;

3. Családok zarándoklata Csíksomlyóra – 2019. szeptember 7-én.

Ezúton tisztelettel meghívjuk a Paptestvéreket és szerzetesi közösségeink tagjait, hogy vegyenek részt a 2019. február 12-én, Csíksomlyón megrendezésre kerülő Papi és Szerzetesi Hivatások Ünnepén. A nap célja, hogy a Főegyházmegye papsága, papnövendékei és szerzetesei, a főpásztorral együtt megünnepeljék az Istentől kapott hivatás kegyelmi ajándékát, erősítve az egység közösségi megtapasztalását. Ez a nap egyben Isten Szolgája Márton Áron püspökké szentelésének 80. évfordulója, amelynek kifejezett nyomatékot szeretnénk adni a nap programjában, melynek tervezete:

10.00: Varga László, kaposvári megyéspüspök elmélkedése;

11.30: Szentmise a Kegytemplomban;

13.00: Márton Áron Emlékkiállítás megnyitója a Jakab Antal Tanulmányi Házban;

13.30: Ebéd;

15.00: Szentségimádás és gyónási lehetőség;

16.00: Csókay András orvosprofesszor tanúságtétele;

17.00: Ünnepélyes Vesperás – Zárás.

Tisztelettel kérjük, részvételi szándékukat jelezzék 2019. február 1-ig, a következő elérhetőségeken:

Segédpüspöki Hivatal, 530210 Miercurea Ciuc, Str. Petőfi Sándor nr. 57.

Email: jozsef.tamas@romkat.ro / Tel.: 0266372.223; Mobil: 0740898.667.

Érdeklődni lehet a Főegyházmegyei Pasztorális Irodától:

Email: gyf.pasztorális.iroda@gmail.com / Mobil: 0753869.706.


Szám: 38–2019.

Márton Áron kiállítás Csíksomlyón

A hivatások ünnepe keretében, folyó év február 12-én, kiállítás megnyitóra kerül sor Csíksomlyón, Isten Szolgája Márton Áron püspökké szentelésének 80. évfordulóján. Főtisztelendő Msgr. Dr. Kovács Gergely posztulátor atya által szervezett és az Érsekség által támogatott Márton Áron kiállítás elsősorban a püspökszentelés évfordulóira kapott ún. lelki csokrokból készült válogatásból áll. Ez a különleges és eddig még ki nem állított levéltári anyag látványosan is bizonyítja, hogy már életében mekkora szeretettel vették körül a hívek Áron püspököt.

Kérem Főtisztelendő Paptestvéreimet, hogy tájékoztassák kedves híveiket a kiállításról, amely február 21-ig lesz megtekinthető a Jakab Antal Tanulmányi Házban.

Ezt követően lehetőség nyílik a kiállított anyag vándorkiállításként történő bemutatására, amennyiben a tárlat biztonságát szavatolják a plébániákon. Kérem, hogy a kiállítás kölcsönzése esetén Bernád Rita érseki főlevéltárossal vegyék fel a kapcsolatot (tel. 0726–122.808).


Szám: 15–2019.

Ökumenikus imahét a keresztények egységéért

„Az igazságra és csakis az igazságra törekedj…”(MTörv/5Móz 16,18-20)

A 2019. január 18-24 között tartandó nemzetközi ökumenikus imahét mottója:

Az igazságra és csakis az igazságra törekedj…(MTörv/5Móz 16,18-20)

Az imahétre tervezett programfüzet földünk egy távoli helyén, Indonéziában született meg, és onnan indult el világ körüli útjára, hogy testvérként szólítsa meg a világ különböző helyein, más és más körülmények között élő keresztényeket. Különleges hely és helyzet az, ahol és amelyben az indonéz keresztények élnek. Az országot 17000 sziget alkotja. Az ott élő 265 millió lakos pedig 1340 etnikai csoportban él, és a hivatalos állami nyelv mellett 740 nyelvet számoltak össze a lakosság körében. A keresztények száma azonban a lakosság 10%-át éri el csupán, de még ez a 10% is nagyon megosztott – etnikai, nyelvi és kulturális szempontok alapján.

Legyen ez az imahét a keresztények és krisztushívők egységének erősítője, Jézus Krisztusba vetett hitünk kifejezője és hatékony tanúságtétel a világ előtt. Ahol nem időszerű a közös imahét megszervezése, ott a szentmisék keretében vagy más alkalommal imádkozzanak az egységért, felhasználva a Preorátorban (116-118. old.) megfogalmazott, vagy az imahét programjában ajánlott imákat.

AZ IMAHÉT BIBLIAI ALAPVETÉSE

(MTörv/5Móz 16,11-20)

„Örülj az Úr, a te Istened színe előtt, te, fiad és lányod, szolgád és szolgálód, valamint a városodban lakó levita, a köztetek élő idegen, árva és özvegy, azon a helyen, amelyet az Úr, a te

Istened kiválaszt nevének hajlékául. Emlékezz vissza, hogy rabszolga voltál Egyiptom földjén, s ügyelj e parancsok pontos megtartására. A sátoros ünnepet hét napig üld, akkor, amikor betakarítod szérűd és sajtód termését. Örülj ünnepeden, te, fiad és lányod, szolgád és szolgálód, a városodban lakó levita, idegen, árva és özvegy. Hét napig ünnepelj az Úr, a te Istened tiszteletére azon a helyen, amelyet az Úr, a te Istened kiválaszt. Mert az Úr, a te Istened minden termésedben s kezed minden munkájában megáld, légy hát valóban boldog. Minden férfi háromszor évente jelenjen meg az Úr, a te Istened színe előtt azon a helyen, amelyet az Úr kiválaszt, a hetek ünnepén és a sátoros ünnepen. De senkinek sem szabad üres kézzel megjelennie az Úr színe előtt; mindenki (vigyen), amit adni tud aszerint, ahogyan az Úr, a te Istened megáld. Minden városban, amelyet az Úr, a te Istened ad majd minden törzsednek, jelölj ki bírákat és elöljárókat, hogy igazságos ítéletet hozzanak a népnek. A jogot nem szabad csűrnöd-csavarnod, s nem szabad sem a személyre tekintettel lenned, sem vesztegetésül ajándékot elfogadnod, mert az ajándék megfosztja a bölcsek szemét a látástól és kiforgatja az igazak szavait értelmükből. Egyes–egyedül az igazságra törekedj, hogy életben maradj, s birtokold a földet, amelyet az Úr, a te Istened ad neked.”

A Szent István Társulat Bibliakiadása

Az egyetemes imahét igehirdetési terve:

1. nap:

„Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak!” (Ám 5,24)

Ám 5,22-25 A lélektelen istentisztelet hiábavaló

Lk 11,37-44 Jézus beszéde a farizeusok és a törvénytudók ellen

IMÁDSÁG:

Istenünk, aki védelmezed az özvegyeket, az árvákat és a kitaszítottakat! Megmutattad nekünk az igazság útját! Segíts nekünk, hogy követni tudjuk az igazság útját! Add, hogy keresztényként ne csak a szívünkkel és gondolatainkkal, hanem cselekedeteinkkel is imádhassunk Téged! A Szentlélek segítsen és vezessen minket az igazságért végzett munkában, bárhol is legyünk, hogy sok embert megerősítsünk. Jézus nevében. Ámen.

2. nap:

„Ellenben ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem, minden további szó a gonosztól van.” (Mt 5,37)

Ef 4,22-25 Az elhivatáshoz méltó élet a hit nagykorúságában és egységében

Mt 5,33-37 A törvény magyarázata

IMÁDSÁG:

Istenünk, adj nekünk bölcsességet, hogy megkülönböztessük a jót a rossztól. Engedd, hogy az őszinteség vezesse szívünket, és ajkaink az igazságot mondják. Adj bátorságot, hogy még akkor is igazak legyünk, ha mások ellenünk vannak. Tartsd távol tőlünk a képmutatást; tégy minket inkább az egység és béke forrásává, hogy az örömhírt terjesszük mindenkinek. Jézus Krisztus nevében ezért imádkozunk. Ámen.

3. nap:

„Kegyelmes és irgalmas az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy.” (Zsolt 145,8)

Zsolt 145,8-13 A teremtett világ dicséri az Urat

Mt 1,1-17 Jézus Krisztus származása

IMÁDSÁG:

Atya, Fiú, Szentlélek egy Istenünk! Hálát adunk neked dicsőségedért, amelyet az egész teremtettségben mindenben kinyilvánítottál. Adj nekünk nyílt szívet, hogy felkaroljuk azokat, akik megtapasztalják a kirekesztettség érzését. Segíts bennünket növekedni a szeretetben, hogy túl tudjunk lépni előítéleteinken és az igazságtalanságokon. Adj nekünk kegyelmedet, hogy tisztelni tudjuk minden ember egyedi voltát, hogy sokszínűségünkben megtapasztaljuk az egységet. Ezért imádkozunk szent nevedben. Ámen.

4. nap:

„… érjétek be azzal, amitek van…” (Zsid 13,5)

Zsid 13,1-5 Buzdítás szeretetre és tiszta életre

Mt 6,25-34 Isten gondviselése

IMÁDSÁG:

Kegyelmes Istenünk! Köszönjük bőséges ajándékaidat! Adj nekünk kegyelmet, hogy minden áldást szerényen és alázatos hálával fogadjunk. Tégy képessé arra, hogy megelégedjünk azzal, amink van, és készek legyünk osztozni másokkal, akik rászorulnak. Add, hogy mindannyian megtapasztalhassuk az egységet a szeretetben, amely Tőled származik, Szentháromság Istenünk, aki élsz és uralkodsz örökkön örökké. Ámen.

5. nap:

„Azért küldött el, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek (Lk 4,18)

Ám 8,4-8 A csaló kereskedők ítélete

Lk 4,16-21 Jézus Názáretben

IMÁDSÁG:

Istenünk, Atyánk! Bocsásd meg nekünk a hatalom iránti sóvárgásunkat, és szabadíts meg minket a kísértéstől, hogy elnyomjunk másokat. Kérünk, Szentlelked által segíts bennünket, hogy együttérzők legyünk felebarátainkkal. Segíts, hogy így egyek legyünk Szent Fiaddal, Jézus

Krisztussal, beteljesítve szabadításod ígéretét a szegénység és elnyomás alól. Az ő nevében imádkozunk. Ámen.

6. nap:

„Seregek Ura a neve!” (Jer 10,16)

Jer 10,12-16 Isten és a bálványok

Mk 16,14-15 Az apostolok kiküldése

IMÁDSÁG:

Szerető Istenünk! Teremtő szavad által jött létre minden. Köszönjük a világmindenséget, amely dicsőségedet, szépségedet és jóságodat hirdeti. Adj nekünk bölcsességet, hogy kíméletesen bánjunk a földdel, és együtt az egész teremtettségnek szóló örömhíred prófétái legyünk. Ámen.

7. nap:

„Asszony, nagy a te hited…” (Mt 15,28)

1Sám 1,13-17 Sámuel születése

Mt 15,21-28 A kánaáni asszony

IMÁDSÁG:

Kegyelmes Istenünk! Te vagy az emberi méltóság forrása. ATe kegyelmed, hatalmad és szavaid által Anna szavai megváltoztatták Éli szívét. Szintén Te segítettél a kánaáni asszonynak, hogy Jézushoz fordulva meggyógyuljon a lánya. Miközben arra törekszünk, hogy kinyilvánítsuk az egyház egységét, adj nekünk elég bátorságot, hogy elutasítsuk a nők elleni erőszak minden formáját, és ünnepeljük a Szentlélek ama ajándékait, amelyeket a nők adnak tovább az egyház szolgálatában. Ezért imádkozunk Jézus Krisztus, a mi Urunk által, aki Veled és a Szentlélekkel él és uralkodik örökkön örökké. Ámen.

8. nap:

„Világosságom és segítségem az Úr…” (Zsolt 27,1)

Zsolt 27,1-4 Békesség Istennél

Jn 8,12-20 Jézus a világ világossága

IMÁDSÁG:

Megtartó Istenünk! Hálát adunk neked szerető jóságodért, mellyel megtartasz minket megpróbáltatásaink idején. Köszönjük, hogy megmutatod nekünk fényedet a sötétség idején. Változtasd meg életünket úgy, hogy áldássá válhassunk mások számára. Segíts, hogy megéljük az egységet a sokféleségben, tanúsítva a benned való közösséget Atya, Fiú Szentlélek egy Isten most és mindörökké. Ámen.


Szám: 16–2019.

Kántorok lelkigyakorlatos továbbképzője

Idén is megszervezzük a kántorok lelkigyakorlatos továbbképzőjét Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi Házban, február 4-7. között. Akik részt szeretnének venni, szándékukat jelezzék január 31-ig a Jakab Antal Tanulmányi Ház recepcióján, a 0741–258.156-os telefonszámon.

Bár minden kántor számára kötelező lenne a jelenlét, mégis azt kérjük, hogy csak azok jelentkezzenek, akik komolyan veszik a programot. A továbbképző Veni Sancteval kezdődik a kegytemplomban, február 4-én, 15 órakor.

Arra kérjük a résztvevőket, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy az ügyintézés, szállásfoglalás a program megkezdése előtt lejárjon.

Főtisztelendő Paptestvéreinket kérjük, hogy kántoraikat erre az időre szabadságolják és fizessék ki a részvételi, valamint utazási költségeiket. Részvételi díj: 200 RON – a támogatok jóvoltából.


Szám: 17–2019.

Gyűjtés az ifjúsági pasztoráció támogatására

Nemrég zárult Főegyházmegyénkben az ifjúság éve, melyben a fiatalok evangelizációját tűztem ki célul, arra kérve minden lelkipásztort és a jövő nemzedék nevelésével megbízott munkatársaimat, tekintsék szívügyüknek a fiatalok hitre vezetését. Hálás vagyok mindazoknak, akik felkérésemre válaszoltak. Hálás vagyok a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészségnek (FIF) azokért a képzésekért és programokért, amelyeket Főegyházmegyénk fiataljai számára szerveztek.

Főegyházmegyénkben kialakult gyakorlat alapján, farsang utolsó vasárnapját „az ifjúság vasárnapjának” nevezzük. Dicséretes dolog, hogy ezen a napon több plébánia olyan programot szervez, amelyben az egész közösség, a fiatalokkal együtt ünnepel és imádkozik. Örömmel tölt el, valahányszor olyan plébániáról hallok, ahol a fiatalok otthonra találnak, és olyan lelkipásztorokról, akik atyaként fogadják őket.

A FIF vezetői nemsokára személyes levélben keresik meg a plébániák vezetőit. Ebben megtalálják a 2019-re tervezett ifjúsági programokat és egy plakátot is, amely az ifjúság vasárnapját és a gyűjtést hivatott népszerűsíteni. Arra kérem Főtisztelendő Testvéreimet, hogy ezeket a programokat ajánlják a fiatalok figyelmébe és buzdítsák őket a részvételre. A gyűjtést megelőző vasárnapon, a hirdetés keretében hívják fel a kedves hívek figyelmét az adakozásra.

A FIF tevékenységének támogatásához Főegyházmegyénk plébániái a tavalyi esztendőben 38.589 lejjel járultak hozzá.

Megköszönve Főtisztelendő Testvéreim és a kedves hívek eddigi támogatását, tisztelettel kérem, hogy 2018. március 3-án, évközi 8. vasárnapon, az ifjúság vasárnapján, szervezzenek gyűjtést a FIF tevékenységeinek további támogatására. Kérem, a begyűlt adományokat a szokásos módon juttassák el a Főesperesi Hivatalba, hogy onnan összesítve utalhassák át a FIF alábbi számlájára.

Mindannyiuk imádságát, munkáját, áldozatát és adományát előre is köszönöm. Az Úr térítse meg jóságukat, a maga kegyelmi gazdagságából!

OFICIUL ROMANO-CATOLIC ARHIDIECEZAN PENTRU TINERET ALBA IULIA

530210. MIERCUREA-CIUC, Str. PETŐFI SÁNDOR, Nr. 55.

Deschis la: BANCA COMERCIALĂ ROMÂNĂ (BCR) FĂGĂRAŞ

COD IBAN: RO18RNCB0053048611200001; COD FISCAL: 14282521


Szám: 18–2019.

Papi lelkigyakorlatok időpontjai 2019-ben

A 2019-re tervezett papi lelkigyakorlatok programját az alábbiakban közlöm:

1. Nyári lelkigyakorlat a csíksomlyói Ferences Kolostorban

2019. június 24. hétfő déltől (ebéddel kezdődve) – június 27. csütörtök délig (ebéddel zárulva) tart a csíksomlyói Ferences Kolostorban sorra kerülő lelkigyakorlat.

A lelkigyakorlatot P. Fazakas Zoltán Márton premontrei főapát vezeti.

Jelentkezni lehet a Segédpüspöki Hivatalnál, vagy a Ferences Kolostornál.

A részvétel költsége: 200 RON.

2. Sugásfürdői lelkigyakorlat

A Sepsi–Barcasági Főesperesség jövő évben is szeretné megszervezni a Paptestvérek részére a nagyböjti lelkigyakorlatot.

Helyszín: Sugásfürdő, Szarvas villa

Időpont: 2019. március 11, hétfő – március 14., csütörtök, tehát a Hamvazószerdát követő hét, Nagyböjt első hetén: hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön.

A lelkigyakorlat hétfőn 10.00 órakor szentmisével kezdődik és csütörtökön 14.00 órakor ebéddel ér véget.

Moderátor: Ft. Dr. Sávai János nyugalmazott tanár.

Jelentkezni lehet a következő elérhetőségeken: hajdu57@rdslink.ro vagy a 0740–259.456 számon, valamint

krisztuskiraly@yahoo.com vagy a 0753–064.976 számon.

A lelkigyakorlaton való részvételt minden esetben jelentsék az érseki hivatalnak (különösen a magán lelkigyakorlatokat), mert pontos nyilvántartást vezetünk papjaink lelkigyakorlaton való részvételéről.

Mások megszentelésén fáradozva, saját lelkünk üdvéről sem feledkezhetünk meg.


Szám: 60–2019.

Jubiláns papjaink 2019-ben

A jó Isten kegyelméből – Paptestvéreimmel együtt – ebben az évben is többen emlékezünk pappá szentelésünk 25. (ezüst) illetve 50. (arany) évfordulójára.

Mi azokat az évfordulókat tartjuk nyilván, amelyekhez Egyházunk teljes búcsút biztosít mind a jubiláns papnak, mind a jubiláns szentmiséjén résztvevőknek, a szokott feltételek mellett.

Ezüstmisések (25 év):

1. Balla Árpád – Szászrégen

2. Bátor Péter P. Botond OSPPG – Hargitafürdő

3. Bertalan László – Kerelőszentpál

Aranymisések (50 év):

SZENTATYÁNK –FERENC PÁPA

1. Pakó Benedek – Székelyudvarhely

2. Sándor Dénes – Bordos

3. Szabó Lajos – Sepsiszentgyörgy – Szt.József

4. Gáspár-Györgydeák Lajos – Székelyudvarhely

5. JAKUBINYI GYÖRGY-MIKLÓS – GYULAFEHÉRVÁR

Külön aranymisét nem kívánok tartani, hanem a hagyományos ez évi évfolyamtársi találkozón, húsvét utáni szerdán adnánk hálát az ötven év minden kegyelméért, a szentelés helyén, a gyulafehérvári székesegyházban. A korábbi gyakorlathoz híven, szeretettel hívom és várom jubiláló testvéreimet Gyulafehérvárra 2019. június 26-án, szerdán. Délelőtt 11.00 órától mutatunk be hálaadó szentmisét Székesegyházunkban, megköszönve a kapott kegyelmeket, az elért eredményeket és megpróbáltatásokat, a kitartás kegyelmét. A szentmise utáni ünnepi ebédre is hívom jubiláló testvéreimet, hogy ennek keretében, kötetlen beszélgetéssel idézhessük fel a régi emlékeket és egymást erősítve induljunk az elkövetkező évek feladatainak teljesítésére.


Szám: 19–2019.

Papi rekollekciók időpontjai 2019-ben

Az alábbiakban közlöm Főtisztelendő Paptestvéreimmel a negyedévenként sorra kerülő rekollekciós összejövetelek vagy koronagyűlések programját, hogy tudják előjegyezni ezek időpontját naptáraikban:

A nagyböjti és adventi lelki napokat teológiai tanáraink, a tavaszit a Caritas munkatársai, míg az őszi rekollekciókat a Pasztorális Bizottságunk munkatársai fogják tartani.

A lelkinap témáját és az előadók személyét a gyűlés előtt fogjuk kiértesíteni. Kérjük a rekollekciókat szervező főesperes urakat, hogy – ahol a papi gyűlések helye változik – időben közöljék az érseki központtal a soron következő papi összejövetelnek helyet adó plébánia nevét.

A ránk bízottakat szolgálva, értük dolgozva, ne feledkezzünk meg a magunk megszentelődéséről sem!


Szám: 45–2019.

Bérmálások rendje 2019-ben

Ebben az évben bérmálást végzünk az Erzsébetvárosi, Gyulafehérvári, Sepsi–Barcasági, valamint a Szegen–Fogarasi kerületekben. Megismételjük, ide vonatkozó korábbi

rendelkezésünket. A bérmálás a fenti kerületekben az alábbi közölt beosztás szerint történik.

Főegyházmegyei Zsinatunk határozatainak értelmében, az ötévenként sorra kerülő bérmálás után főpásztori vizitációt is végzünk. A bérmálás és vizitáció rendje:

1. Püspöki szentmise és a bérmálás szentségének kiszolgáltatása. A filiák igény szerinti meglátogatása és a hívekkel való találkozás. Néhány lényeges szempontra ismételten felhívom Paptestvéreim figyelmét. A bérmálási fogadás, a lehető legegyszerűbb formában történjék.

A szentmise elején a plébános (esetleg a gondnok) köszöntőjén túl legfennebb csak egy szavalat legyen, amely lehetőleg a szentség fontosságára, az ünnep jelentőségére hívja fel a figyelmet. Egyéb kiegészítő programokkal ne nyújtsák a liturgiát. (A bérmálási beosztás készítésénél

minden elvárásnak próbáltunk eleget tenni, a lehetőségek szerint. Vannak függőben levő programok (pl. pápalátogatás), amelynek ténye, helye és időpontja, a későbbiek során tisztázódik. A beosztásból ez nem tűnik ki, de tekintettel kellett legyünk az ezekből származó elvárásokra is.) 1. Április 27 szombat d.e. 10 Kolozsvár–Szent Mihály

2. Április 28 vasárnap d.e. 10 Szászrégen

Április 30 – Papi Szenátus ülése

3. Május 1 szerda d.e. 10 Sepsiszentgyörgy–Szent József

4. Május 1 szerda d.u. 5 Sepsiszentgyörgy–Őrkő

5. Május 2 csütörtök d.e. 10 Kőhalom

6. Május 2 csütörtök d.u. 5 Homoróddaróc

7. Május 3 péntek d.e. 10 Miklósvár

8. Május 3 péntek d.u. 5 Ürmös

9. Május 4 szombat d.e. 10 Málnás

10. Május 4 szombat d.u. 5 látogatás a filiákba

11. Május 5 vasárnap d.e. 10 Barót

12. Május 5 vasárnap d.u. 5 Sepsiköröspatak

13. Május 6 hétfő d.e. 10 Illyefalva

14. Május 11 szombat d.e. 10 Székelyudvarhely–Szent Miklós

15. Május 11 szombat d.u. 5 Székelyudvarhely–Szent György

16. Május 12 vasárnap d.e. 10 Sepsibükszád

17. Május 12 vasárnap d.u. 5 Mikóújfalu

18. Május 13 hétfő d.e. 10 Zernyest

19. Május 13 hétfő d.u. 5 Rozsnyó

20. Május 14 kedd d.e. 10 Feketehalom

21. Május 16 csütörtök d.u. 5 Zalatna (templombúcsú)

22. Május 17 péntek d.u. 5 Marosvásárhely–Szent Erzsébet

23. Május 18 szombat d.e. 10 Marosvásárhely–Szent Miklós

24. Május 18 szombat d.u. 3 Marosvásárhely–Szent Család

25. Május 18 szombat d.u. 6 Marosvásárhely–Szent Imre

26. Május 19 vasárnap d.e. 10 Marosvásárhely–Keresztelő Szt.János

27. Május 19 vasárnap d.u. 5 Marosvásárhely–Szent Kozma és Damján

28. Május 22 szerda d.e. 10 Uzon

29. Május22 szerda d.u. 5 látogatás a filiákba

30. Május 23 csütörtök d.e. 10 Négyfalu–Türkös (templombúcsú)

31. Május 24 péntek d.e. 10 Szentivánlaborfalva

32. Május 24 péntek d.u. 5 látogatás a filiákba

33. Május 25 szombat d.e. 10 Segesvár

34. Május 25 szombat d.u. 5 látogatás a filiákba

35. Május 26 vasárnap d.e. 10 Gyulafehérvár

36. Május 26 vasárnap d.u. 5 Borbánd

37. Május 27 hétfő d.e. 10 Szentágota

38. Május 27 hétfő d.u. 5 Bólya

39. Május 28 kedd d.e. 10 Erzsébetváros

40. Május 28 kedd d.u. 5 Somogyom

41 Május 30 Áldozócsütörtök d.e. 10 Kiskapus (templombúcsú)

42. Május 30 Áldozócsütörtök d.u. 5 Medgyes

43. Június 4 kedd d.e. 10 Brád

44. Június 4 kedd d.u. 5 Verespatak

45. Június 5 szerda d.e. 10 Nagyenyed

46. Június 5 szerda d.u. 5 Tövis

47. Június 6 csütörtök d.e. 10 Szászsebes

48. Június 9 Pünkösdvasárnap d.e. 10 Csíkszereda–Szt.Kereszt

49. Június 9 Pünkösdvasárnap d.u. 5 Csíkszereda–Szt.Ágoston

50. Június 9 Pünkösdvasárnap d.e.10 Gyergyószentmiklós

51. Június 10 Pünkösdhétfő d.e.10 Tür (templombúcsú)

52. Június 15 szombat d.u. 5 Nagyszeben–Teréziánum

53. Június 16 vasárnap d.e. 10 Nagyszeben–Belváros (templombúcsú)

54. Június 16 vasárnap d.u. 5 Fogaras (templombúcsú)

55. Június 29 szombat d.u. 5 Alvinc (templombúcsú)

2. A C.I.C. 396.kánonja értelmében főpásztori vizitációra is sor kerül, amelyet személyesen vagy általános helynökeim bevonásával végzek. A vizitációt a kiküldött és lelkipásztorok által előre kitöltött kérdőívek alapján végezzük, a bérmálástól függetlenül. Ennek időpontját később fogjuk közölni a plébánosokkal. A vizitáció alkalmával, minden ünnepélyesség nélkül helyszíni szemlét tartunk, meglátogatjuk az egyházi intézményeket, elbeszélgetünk az alkalmazottakkal, találkozási lehetőséget biztosítunk az egyháztanácsnak és ellenőrizzük a plébániai adminisztrációt. A pénzügyvitel áttekintését külön szakember végzi. Hatványozott figyelmet fordítunk a hitoktatás (hangsúlyozottan a plébániai hitoktatás) ellenőrzésére.

Elengedhetetlenül fontos, hogy a heti egy órás iskolai hitoktatásnak legyen egy másik, plébániai hittanóra megfelelője is! Nyomatékkal kérjük a Paptestvéreket, hogy megfelelő előkészület és alkalmassági számbavétel után engedjék a nagykorúság szentségéhez a bérmálkozókat. A bérmálkozók alsó korhatára továbbra is marad a betöltött 15. életév.


Szám: 21–2019.

Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus

Paptestvérek előtt ismert, hogy Őszentsége, Ferenc pápa felkérésére, 2020. szeptember 13-20. között Budapesten rendezik meg az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, és előtte tudományos teológiai szimpóziumra is sor kerül. E jeles eseményre főegyházmegyénk is készül. A hatékony felkészülés érdekében, a kongresszusi előkészületekért felelős papot neveztem ki, Főtisztelendő Veress Sándor-Levente kászonújfalvi plébános személyében. Feladata a kapcsolattartás, a kongreszszusi előkészítő bizottsággal. Leginkább azt várjuk Sándor atyától, hogy előkészületi programokat szervezzen főegyházmegyei szinten és azokat koordinálja. Kérem Paptestvéreimet, hogy kezdeményezéseit fogadják szeretettel és működjenek együtt vele.

Szám: 23–2019.

Plébánosi vizsga időpontja

A 2019-es esztendőben is lehetőséget biztosítunk azon Paptestvéreknek, akik eleget tettek az előírt feltételeknek és szeretnék megszerezni a plébánosi címet. A plébánosi vizsga letétele után igényelhetnek visszavonásig terjedő joghatóságot, kaphatnak nagyobb fizetési besorolást és az

1869–2016. számú rendelkezésem értelmében, a FŐTISZTELENDŐ cím azokat a Paptestvéreket illeti meg, akik letették a vizsgát. Ebben az évben a plébánosi vizsgára

2019. november 14-én, csütörtökön kerül sor – Gyulafehérváron. A vizsgára jelentkezni, Főtisztelendő Msgr. Dr. Marton József pápai prelátus, nagyprépost, nyugalmazott egyetemi tanár úrnál kell, aki a Plébánosi Vizsgáztató Bizottság elnöke is egyszemélyben. Egyéb információkat is tőle igényelhetnek a vizsgára készülő Paptestvérek.


Szám: 11–2019.

Bene Kálmán lelkészi kinevezése Uzonba

2018. december 1-től Főtisztelendő Albert Imre szentszéki tanácsos, plébános urat felmentettem az uzoni plébánia vezetése alól, betegségére való tekintettel. Átmenetileg Főtisztelendő Nagy László-Eörs szentivánlaborfalvi plébános urat bíztam meg, a szolgálat ellátásával. Tisztelendő Bene Kálmán volt ditrói segédlelkészt saját kérésére elengedtem a karthauzi rendbe, ahonnan a múlt év decemberében visszatért főegyházmegyéjébe. Folyó év február 1-től, Tisztelendő Bene Kálmánt kineveztem lelkészi minőségben, az uzoni egyházközség és a hozzá tartozó filiák lelkipásztori szolgálatára. A jó Pásztor áldása legyen felelős szolgálatán.


Szám: 22–2019.

Beiratkozás és képességvizsga a gyulafehérvári

Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumba

A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (Kisszeminárium) felvételit hirdet a 2019/2020-as tanévben induló IX. osztályának 28 helyére azon fiúknak, akik sikerrel elvégzik/elvégezték a VIII. osztályt, magaviseletük 10-es, és 2019. szeptember 15-ig nem töltik be a 18. életévüket. Szeretettel várjuk mindazok jelentkezését, akik a Főegyházmegye központjában, történelmi régmúltat idéző, vallásos környezetben óhajtanak eljutni az érettségiig, avagy hivatás csíráit érzik lelkükben és/vagy kántori oklevelet is szeretnének szerezni. (A kántorképzés opcionális: jó hallással és énekhanggal, valamint zenei tehetséggel rendelkezők jelentkezhetnek erre. A felkészítés a főegyházmegyei Liturgikus és Egyházzenei Bizottság irányításával történik – helyben – hétvégeken.) Szintén opcionálisan intenzív nyelvtanulási lehetőséget (angol, német) is biztosítunk azoknak, akik ezt szabadidejük rovására vállalják. A tanulóknak kényelmes bentlakás áll rendelkezésre (napi háromszori étkezéssel, a nagyobb ruhadarabok mosásával-vasalásával – mindössze évi 1.600 /azaz havi 200/ lejért). A GMGK-ban tanulóknak lehetőségük nyílik többféle ösztöndíj megpályázására és elnyerésére (tanulmányi eredmény – magaviselet – szociális helyzet alapján), s ugyanakkor az intézmény évi 8 iskola-otthon közti útiköltséget is megtérít. Az I. szesszióban felvételizni szándékozók 2019. május 06-ig jelentsék be ezen óhajukat plébánosuk – vagy (plébánosuk tudtával) hittanáruk révén a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatóságán: küldjék el (szkennelve) a személyazonossági igazolványt és a születési bizonyítványt (+ adják meg telefonszámukat és e-mail címüket a kapcsolattartás végett): gmgkdirector@gmail.com (Faxon is lehet küldeni a másolatokat, ha a szkennelés nem lehetséges: 0258-819869)

„IN CORDE IESU SALUS”

I. szesszió

Ø KÉPESSÉGVIZSGA – Római katolikus hittanból

Ø ANYANYELVI PRÓBA (azon tanulóknak kötelező, akik nem magyar nyelven végezték az iskolát)

2019. május 13-14. – Beiratkozás KÉPESSÉGVIZSGÁRA és/vagy ANYANYELVI PRÓBÁRA*

Ehhez a beiratkozási lap melléklete Anexa la fişa de înscriere szükséges.

2019. május (15)-17.

(a GMGK-ban a vizsga május 17-én, pénteken lesz)

A képességvizsga és az anyanyelvi próba* lezajlása.

(Anyanyelvi próba: szóbeli és írásbeli magyar nyelvismeretből és helyesírásból.)

2019. május 20. – Vizsgaeredmények kifüggesztése. A sikeresen vizsgázott tanulók beírása – ők

nem kell számítógépes elosztásra jelentkezzenek! Az esetleges óvások benyújtása.

2019. május 24. Végleges eredményeinek kifüggesztése.

* Az anyanyelvi próbát azok a tanulók tesznek, akik nem magyar tagozaton végezték a VIII. osztályt.

II. szesszió

2019. július 24-25. – Beiratkozás a képességvizsgára, valamint az anyanyelvi próbára.

2019. július 26-29.

(a GMGK-ban a vizsga július 27-én, szombaton lesz)

– A képességvizsga, illetve az anyanyelvi próba lezajlása.

– A képességvizsga, illetve az anyanyelvi próba eredményeinek kifüggesztése.

– A felvett tanulók beírása.

RÓMAI KATOLIKUS HITTAN KÉPESSÉGVIZSGA TÉTELEI AKI HISZ, ÜDVÖZÜL című hittankönyv – 8. oszt. – (írásbeli teszt):

Biblia (15–18.) – Teremtés, gondviselés (28–33.) – Isten terve az emberrel (34–40.) – A Fiúisten érettünk emberré lett (43–48.) – Legyen meg a te akaratod! (54–59.) – Föltámadt és fölment a mennybe (60-66.) – A Szentlélek (67–71.) – Jézus egyháza (79–83.) –/– (Figyeljünk a leckék végén levő kérdésekre/feleletekre is!)

A szentségekről általában:

a). A 7 szentség felsorolása, csoportosítása/osztályozása;

b). Keresztség – Bérmálás – Oltáriszentség (Eukarisztia) – Bűnbocsánat esetében: meghatározás,

forma, anyag, kiszolgáltató, felvevő, hatás. (Csak az előbb felsorolt szentségeket kérjük.)

KATOLIKUS EGYHÁZTÖRTÉNELEM című hittankönyv – 7. osztály – (írásbeli teszt):

Az őskeresztények tanúságtétele (9–11.) – Üldöztetések és az Egyház elterjedése (12–14.) – Az

Egyház felszabadulása – A Milánói rendelet (29–31.) – Szent Benedek „fiai” nevelték az új Európát

(41–44.) – A magyar nép kereszténnyé lesz (45–47.) – VII. Szent Gergely az egyház szabadságáért

(51–53.) – Assziszi Szent Ferenc (58–59.) – Loyolai Szent Ignác (83–84.) – A Tridenti Zsinat (85.) –

A 2. Vatikáni Zsinat (115–116.).

TARTSD MEG A PARANCSOKAT! című hittankönyv – 6. osztály – (szóbeli vizsga):

A főparancs (15–19.) – Tízparancsolat (19–23.) – A tankönyvben tárgyalt tízparancsolat esetében tételesen a következőket kérjük: a megfelelő parancsolat pontos idézése + magyarázata; miben áll az illető parancsolat elleni vétkezés? hogyan lehet jóvátenni az elkövetett vétket?

***

A beiratkozási lap mellékletével (Anexă la fişa de înscriere) kell a képességvizsgára iratkozni.

A nemzeti tesztvizsgák után leadandó beíratási dossziénak a következő iratokat kell tartalmaznia:

1. Anyakönyvi kivonat a VIII. osztály elvégzéséről (Foaie matricolă);

2. Az otthoni iskolaigazgatóval, osztályfőnökkel és a szülővel aláíratott beiratkozási űrlap

(Cerere de înscriere), eredetiben. A beiratkozási űrlapra nem kell kódszámot írni;

3. Orvosi igazolások (Adeverinţă medicală, Adeverinţă de vaccinări);

4. Ellenőrző könyvecske (csak be kell mutatni);

5. Születési igazolvány (Certificat de naştere) másolatot beiratkozáskor is készíthetünk;

6. Személyazonossági igazolvány (Carte de identitate) – másolatot beiratkozáskor készíthetünk;

7. Keresztelési (és bérmálási) anyakönyvi kivonat;

8. Plébánosi ajánlás, jellemzés (zárt borítékban).

Bővebb felvilágosításért a helyi plébánia hivatalhoz, vagy levélben (e-mail, posta), telefonon az iskola igazgatóságához lehet fordulni:

Liceul Teologic Romano-Catolic „Gróf Majláth Gusztáv Károly”, Str. Păcii, nr. 4., 510009 - ALBA IULIA, Tel/Fax: 0258-819869.

E-mail: gmgkdirector@gmail.com

Website: www.gmgkliceum.ro

Ez alkalommal szeretnénk az érdeklődők tudomására hozni, hogy a Kisszeminárium X. (és magasabb) osztályába is át lehet iratkozni – különbözeti vizsgák letételével – a megfelelő tantárgyakból, amelyeket nem tanítanak az elméleti líceumok IX. (vagy magasabb) osztályában.

A jelentkezőknek minden segítséget megadunk a felkészüléshez – a különbözeti vizsga sikeréért. (Érdeklődni lehet az iskola elérhetőségein.)

*** Szeretettel várunk minden jelentkezőt! ***

(GMGK-igazgatóság)


Szám: 24–2019.

Dispoziciókkal és nyugdíjazásokkal kapcsolatos kérések benyújtási határideje

Ezúton kérem azokat a Paptestvéreket, akik bármilyen oknál fogva új szolgálati helyre szeretnének kerülni, hogy írásban nyújtsák be kérésüket.

Ez a kérés érvényes azokra is, akik nyugdíjazásukat kérik, elérve a törvényes korhatárt, de nyugdíjas státusban is szeretnének tovább dolgozni.

Kérem azon Paptestvéreket is, akik egészségi vagy más nyomós ok miatt, nyugállományba szeretnének vonulni, hogy ők is nyújtsák be kérésüket. Valamennyi kérés benyújtási határideje

2019. március 31.

Megértő és segítő közreműködésüket, előre is köszönjük.


Szám: 1–2019.

Elhunyt paptestvérek 2018-ban

1. Ft. BODÓ György gyimesközéploki plébános, életének 45., papságának 20. évében, 2018. január 11-én, csütörtökön elhunyt a csíkszeredai kórházban. 2018. január 13-án, szombaton temették a gyimesközéploki templomkerítés keresztútja XIV. stációjánál, végakarata szerint.

2. Nt. PÉNZES József c. esperes, csikszeredai–Szent Ágoston plébánosa, életének 68., papságának 40. évében, 2018. február 9-én, pénteken elhunyt plébániáján. Meghagyása szerint, 2018. február 17-én, szombaton temették a Szent Ágoston templom kerítésében.

3. Ft. MÁTHÉ Ferenc id. c. esperes, szentszéki tanácsos, nyugalmazott berecki plébános, a székelyudvarhelyi Pastor Bonus Papi Otthon lakója, életének 80.,papságának 55. évében, 2018. május 21-én, hétfőn elhunyt a kórházban. 2018. május 23-án, szerdán temették szülőfalujában, Korondon a kalondai temetőben.

4. Ft. Marcello Francesco Giacomo MARANTA ny. plébános, a svájci churi egyházmegye papja, 2002 óta Nagyszeben–Kistoronyban lakott. Életének 80., papságának 54. évében, szentségekkel megerősítve, 2018. június 20-án elhunyt. Június 22-én a kistoronyi evangélikus temetőben helyezték örök nyugalomra.

5. Ft. DACZÓ Árpád P. Lukács OFM ferences atya, ny. plébános, „a Babba Mária” kutatója, 2018. október 16-án kedden elhunyt Désen, életének 97., szerzetességének 78., papságának 73. évében. Néprajzi kutatásaiért több magyar állami kitüntetést kapott. Temették Désen 2018. október 19-én pénteken, a dési Rózsahegyi temető ferences parcellájában.

R.i.p.!

A FELTÁMADT ÜDVÖZITŐ LEGYEN JUTALMUK!

Gyulafehérvár, 2019. január 13, Urunk megkeresztelkedése ünnepén.

† György s.k.

érsek