Papi Továbbképzési Program (2022. február 22.)

Főtisztelendő Paptestvérek!

Társadalmunk minden területen egyre felkészültebb embereket vár el, nem kivétel ez alól az Egyház sem. Ezt a társadalmi igényt is szem előtt tartva írja a Papi élet és szolgálat direktóriuma, hogy a továbbképzés a „hívők joga, akik elvárják a pap jó képzettségének és életszentségének gyümölcseit” (69). Erre utal a Klérus Kongregáció által 2016-ban kiadott Ratio Fundamentalis Institutionis Sacerdotalis is: „fontos, hogy a hívek megfelelően felkészült és érett papokkal találkozzanak” (82). A jó felkészültséghez elengedhetetlen a folyamatos és állandó szellemi képzés és tanulás, különösen annak érdekében, hogy korunk újabb és újabb, egyre összetettebb kérdéseire, problémáira, kihívásaira megfelelő válaszokkal, útmutatással szolgálhasson a pap lelkipásztori munkája minden területén.

Ennek szolgálatában áll a Gyulafehérvári Főegyházmegye Papi Továbbképzési Programja (PTK), amelynek első, 2021-es évada hasznos kezdeményezésnek és sikeres indulásnak bizonyult. Örömmel nyugtáztam, hogy főegyházmegyénk aktív papságának mintegy fele érdeklődött a képzések iránt, és szép számmal voltak olyan paptestvérek, akik több kurzuson is részt vettek. A program széles körű pozitív fogadtatása egyben biztatást is jelent a bővítésre, rendszeresítésre.

A püspöknek a továbbképzést egy papokból álló csoportra kell bíznia, akik a püspök megbízható munkatársai. Jöhetnek a szemináriumi nevelők közül, felsőfokú egyházi oktatási intézményekből, vagy a papi élettel és lelkiséggel kapcsolatos közösségekből. Ők dolgozzák ki a képzés éves tervét, ügyelve a tanítás tisztaságára és az egyházi fegyelemhez való hűségre (v.ö. A Papi élet és szolgálat direktóriuma, 90).

A székeskáptalan 2021. szeptember 29-én megújított szabályzata ennek fényében rendelkezik úgy, hogy a mesterkanonok a szeminárium rektora és a Főegyházmegyei Papi Továbbképző felelőse (17). Jelenleg a véglegesítés szakaszában van a Főegyházmegyei Papi Továbbképző szabályzata, az év végéig kinevezésre kerül az ezért felelős papi csoport, bizottság.

A 2022-re összeállított képzéssorozat már Ft. Dr. András István szemináriumi rektor és kanonok irányításával készült, Msgr. Dr. Lukács Imre-Róbert általános helynök támogatásával. Az idén is Dávid Tünde érsekségi projektmenedzsert bíztam meg a képzések szervezési, koordinálási, logisztikai-adminisztrációs feladatkörével. Ezúton is hálás köszönet önzetlen munkájukért.

Idei képzés-kínálatunk a tavalyihoz hasonlóan elismert, az egyes témákban jártas szakemberekkel való együttműködésre épül, a pasztorációs munka hagyományos területeit és legmodernebb kihívásait egyaránt érinteni kívánja. A papi életpélda akkor lesz – különösen az ifjúság, a jövő nemzedék számára – hiteles és követendő, ha papi hivatásunkat küldetésként éljük: szolgálni teljes hozzáértéssel, teljes szívvel.

A szentségekkel, keresztény szellemiségű vezetéssel, lelki kíséréssel, segítő beszélgetéssel, szentségi házassággal, hitvallással, erőszakkal és annak különböző megnyilvánulási formáival, erőszakprevencióval, szenvedélybetegségekkel, projektmenedzsmenttel, pályázással, emberi kapcsolatokkal, ifjúságpasztorációval kapcsolatos továbbképzési kurzusok részletes leírása megtalálható a mellékelt programban, az „általános tudnivalók” (jelentkezéssel, részvétellel kapcsolatos és egyéb fontos, alapvető szervezési információk) kíséretében.

Az idén is változatlan marad a „káplán-továbbképző”-ként ismert, a plébánosi vizsgára készülők számára kötelező őszi képzés, amely – fontosnak tartom ismételten hangsúlyozni – minden paptestvér számára nyitott.

A papi képzéseket, akárcsak az elmúlt évben, anyagilag is támogatjuk, a kurzusok és megszervezésük költségeinek jelentős részét – az erre elkülönített alapból és pályázatokból – a főegyházmegye fedezi, a részvételi díjakat a lehető legkisebbre szorítva. Folytatjuk a tavaly elkezdett részvételi nyilvántartás vezetését, nyomatékosan ajánlva minden pap számára az évi legalább egy képzésen való részvételét. Kérem a Főtisztelendő Paptestvéreket, hogy vállalják készséggel a képzésen részt venni óhajtók helyettesítését; a segédlelkészek részvételét (nem csak a káplán-továbbképző esetében) principálisaik tegyék lehetővé.

A PTK-val kapcsolatos bármilyen logisztikai kérdéssel, észrevétellel, vagy a bejelentkezés körüli esetleges nehézség esetén forduljanak bizalommal Dávid Tünde programmenedzserhez. A képzések tartalmát, témáját, előadóit érintő észrevételekkel, a 2023-as évi továbbképzésre vonatkozó javaslatokkal Ft. Dr. András István atyát keressék.

Azért is ajánlom szeretettel a paptestvéreknek, hogy éljenek e képzési lehetőséggel, mert túl azon, hogy személyes tanulásra, az elméleti tudás és különböző kompetenciák egyéni fejlesztésére kerül sor, a képzések fontos hozadéka az is, hogy a résztvevők paptestvéri közösségben oszthatnak meg egymás között gyakorlati kérdéseket-válaszokat, meglátásokat, élményeket. Minden egyes képzés olyan közösségi együttlét is, amely jó lehetőség nyújt arra, hogy a papok támogassák és (meg)erősítsék egymást hivatástudatukban, másokat szolgáló elköteleződésükben.

Ahogy tavaly is írtam: világos, hogy sem a püspök rendelkezései, sem a paptestvérek példája nem tudják kívánatossá tenni a folyamatos képzést, ha egy pap személy szerint nincs meggyőződve annak szükségességéről, s nem szánta el magát a fölkínált alkalmak kihasználására (v.ö. Pastores dabo vobis, 79). Tudatosítsuk magunkban, hogy a továbbképzés olyan követelmény és kötelesség, amely a papszentelésből fakad, ezért minden papnak „a továbbképző összejöveteleken műveltsége és képességei szerint aktívan kell részt vennie” (A Papi élet és szolgálat direktóriuma, 87).

Bízom benne, hogy idén még nagyobb érdeklődés övezi a továbbképzésre felkínált lehetőségeket. Szeretettel kérem a Főtisztelendő Paptestvéreket, tekintsék szívügyüknek a képzést, hiszen ezáltal lelkipásztori munkájuk, papi szolgálatuk és életük jobbá, teljesebbé és gyümölcsözőbbé válhat – Isten dicsőségére és embertársaink javára.

Gyulafehérvár, 2022. február 22.                                                                               

Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepe

                                                    + Gergely érsek sk.

PAPI TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM – 2022 (teljes érseki körlevél) >>


A GYULAFEHÉRVÁRI FŐEGYHÁZMEGYE

PAPI TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAMJA – 2022

 

1. A szentségek a nyelv, amelyen beszélünk Istennel

     A szentségek újabb megértése egy kommunikációs modell szerint

2Erőszak – Erőszakmentesség

         Erőszakmentesség, mint szemléletmód, erőszakprevenció

3. A függőségből való felépülés lehetőségei

         Szenvedélybetegségek – segítségnyújtás, megelőzés

4.  A vezetés alapjai

        Vezetőképzés – I. modul (a 2021-ben tartott képzés megismétlése)

5.  Hogyan legyek jó vezető?

      Vezetőképzés – II. modul (a 2021-ben tartott képzés folytatása)

6.  Kísérlek a hit útján

       Bevezetés a lelki kísérésbe

7.  „Bábáskodó” beszélgetésvezetés

        A segítő beszélgetés alapelvei és gyakorlata

8.  Projektmenedzsment és pályázás

          Hogyan (ne) fogjunk hozzá tábort szervezni vagy templomot felújítani?

9.  Nem csak a fizikai erőszak erőszak!

        Traumákat és tragédiákat okozó modern erőszakformák

10. Gyulafehérvári Főegyházmegyei „káplán-továbbképző”

        Egzegézis / Fundamentális teológia / Liturgika

11.  A házasság lelkipásztori támogatása

        A papi szolgálat fontossága és felelőssége a szentségi házasságot illetően

12.  Az atyák hitvallásától napjaink kérdéseiig

       A hitvallás jelentőségének és aktualitásának elmélyítése

13.  Az emberekhez való egészséges kapcsolódás művészete

        Az emberi kapcsolatok lélektani megközelítése 

14. Teljes szívvel Clerical

       Ifjúságpasztoráció a plébánián


Áttekintés

 

Képzés

Részvétel

Időpont

Helyszín

1

A szentségek a nyelv, amelyen beszélünk Istennel

min. 10 fő

Március 28-29.

JAH – Csíksomlyó

2

Erőszak – Erőszakmentesség

min. 10 – max. 16 fő

Április 25-26.

JAH – Csíksomlyó

3

A függőségből való felépülés lehetőségei

min. 10 – max. 16 fő

Május 10-11.

JAH – Csíksomlyó

4

A vezetés alapjai (I. modul)

min. 15 – max. 60 fő

Május 16-17.

JAH – Csíksomlyó

5

Hogyan legyek jó vezető? (II. modul)

min. 15 – max. 60 fő

Május 18-19.

JAH – Csíksomlyó

6

Kísérlek a hit útján

min. 10 – max. 20 fő

Május 23-24.

JAH – Csíksomlyó

7

„Bábáskodó” beszélgetésvezetés

min. 10 – max. 15 fő

Június 14-15.

JAH – Csíksomlyó

8

Projektmenedzsment és pályázás

min. 10 – max. 20 fő

Június 20-21.

JAH – Csíksomlyó

9

Nem csak a fizikai erőszak erőszak!

min. 10 – max. 18 fő

Július 4-5.

JAH – Csíksomlyó

10

Káplán-továbbképző

max. 60 fő

Augusztus 29. – Szeptember 1.

SIS – Gyulafehérvár

11

A házasság lelkipásztori támogatása

min. 10 fő

Szeptember 12-13.

JAH – Csíksomlyó

12

Az atyák hitvallásától napjaink kérdéseiig

min. 10 – max. 25 fő

Szeptember 21-22.

JAH – Csíksomlyó

13

Az emberekhez való egészséges kapcsolódás művészete

min. 10 fő

Október 3-4.

JAH – Csíksomlyó

14

Teljes Szívvel Clerical

min. 14 – max. 24 fő

Október 19-20.

JAH – Csíksomlyó

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK                                              

          ∎  REGISZTRÁCIÓ (előzetes bejelentkezés)

  • A bejelentkezési határidő – minden képzésre, egységesen –  2022. március 11.
  • A képzéseken való részvétel feltétele a megadott határidő szerinti jelentkezés, valamint az egyes képzések teljes időtartama alatti jelenlét.
  • Ajánlott mihamarabb jelentkezni, több képzés esetében is korlátozott a részvételi szám, az érdeklődőket egy-egy képzésre a jelentkezési sorrendben tudjuk fogadni.
  • Szükséges mihamarabb jelezni az esetleges visszalépést, lehetőséget adva ezáltal más érdeklődő paptestvér részvételére.
  • A regisztráció a ptk.ersekseg.ro honlapon történik. Ez nem egy email-cím, hanem egy weboldal, ahol a szükséges adatok megadásával jelentkeznek a résztvevők egy (vagy egyszerre több) képzésre.
  • Amennyiben az online-regisztráció valamilyen okból nem sikerül vagy nehézséget okoz, telefonon jelezni kell ezt a PTK-menedzsernek.
  • A regisztráció (előzetes bejelentkezés) az egyes képzésen való részvételi szándék jelzését, ugyanakkor az illető képzéshez társuló ellátás (szállás-étkezés) igénylését is jelenti, vagyis a programra való jelentkezés automatikusan magában foglalja a szállás-étkezés lefoglalását is.
  • Lehetséges ellátás (szállás és/vagy étkezések) nélkül is részt venni az egyes képzéseken, ezt azonban a regisztrációt követően telefonon jelezni kell a PTK-menedzsernek.

          ∎  KÉPZÉS KÖLTSÉGE (részvételi díj + ellátási díj) – 214 RON

  • Egy képzés költsége a részvételi díjból és a képzéshez társuló ellátás árának összegéből áll, ezt az összeget a résztvevők készpénzben fizetik ki a helyszínen.
  • Az ellátást (szállást és/vagy étkezéseket) nem igénylő, vagy csak részellátást igénylő résztvevők – amennyiben ezt a regisztrációt követően telefonon jelezték a PTK-menedzsernek – a meghirdetett képzési költséggel szemben csupán az alapvető részvételi díjat, valamint az igénybe vett ellátás árát fizetik (pl. részvételi díj + egy vacsora ára).

            ∎  RÉSZVÉTELI DÍJ (képzés ára) – 50 RON

  • A képzésekkel és azok megszervezésével, lebonyolításával járó költségek (képzésvezetők honoráriuma, ellátása, terem- és eszközbérek, adminisztratív-koordinációs költségek) jelentős részét a Gyulafehérvári Főegyházmegye vállalja fel, a lelkipásztoroknak szánt támogatásként.
  • A képzések résztvevőinek mindössze egy kis összeggel (50 RON) kell a szervezési költségekhez hozzájárulniuk (kivétel a káplán-továbbképző, amelynél nincs részvételi díj).

          ∎  ELLÁTÁSI DÍJ (szállás-étkezés ára) – 164 RON

  • Az egyes képzésekkel együttjáró ellátás költségeit a résztvevők maguk fedezik.
  • A Jakab Antal Ház jóvoltából a PTK-Program az ellátás terén is kedvezményes árakkal tud működni. A képzéseken résztvevő papok számára egy éjszakai szállás/fő ára 80 RON, egy étkezés ára átlagosan 21 RON.
  • A programok egységes felépítése és időkerete alapján – első nap reggeltől (vagy ebédtől) másnap ebédig (vagy délutánig) – egy képzéshez egy éjszakai szállás, egy reggeli, egy vacsora és két ebéd társul, így egy képzés teljes ellátási díja személyenként 164 RON.

 

          ∎  Igények jelzésével, kérdésekkel forduljanak bizalommal a PTK-menedzserhez:

Dávid Tünde – 0758-390 386 – tunde.david@romkat.ro