2022. / IX. KÖRLEVÉL (2022. szeptember 9.)

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Valamennyi Főtisztelendő Plébánia Hivatalnak

Székhelyükön


Főtisztelendő Paptestvérek!

Szeptember 30-án emlékezünk Szent Jeromos áldozópapra és egyháztanítóra. A jeles bibliafordítóra való tekintettel, szeptember utolsó vasárnapján ünnepeljük Szentírás vasárnapját, amely a II. Vatikáni Zsinat rendelkezései nyomán született meg.

A Szentírás üzenete terjesztésének elősegítése céljából Szentírás vasárnapján, szeptember 25-én Főegyházmegyénkben idén is gyűjtést szervezünk a Katolikus Magyar Bibliatársulat (KMB) javára, melynek célkitűzései között szerepel többek közt, olyan programok és lelki napok szervezése, amelyek elősegítik a Szentírás teljesebb megismerését. Így Biblia-napokat, Biblia-esteket tart azokon a plébániákon, ahol ezt igénylik.

A KMB az idén is megszervezi a Főegyházmegyei Biblianapot, amelyre Sepsiszentgyörgyön kerül sor október 29-én.

Kérem Paptestvéreimet, hogy szeptember 18-án a szentmisék keretében, illetve a kommunikáció hagyományos és modern eszközeit felhasználva, tájékoztassák a híveket e rendezvényről és a főegyházmegyei gyűjtésről.

A befolyt összeget a főesperesi központokon keresztül összesítve utalják át a Katolikus Magyar Bibliatársulat bankszámlájára:

Asociaţia Catolică Biblică Maghiară

Cod IBAN: RO65RNCB0003037776090001

Banca Comercială Română SA Alba Iulia

Egyben arra biztatom a Paptestvéreket, hogy Szentírás vasárnapja alkalmából szervezzenek híveik, munkatársaik számára szentírásolvasó találkozót, melyhez segítségül szolgálhat az alábbi munkavázlat.

Amikor már nem tudom, hogyan tovább, akkor…

Illés próféta összeomlása, s az út a gyógyulás fele

(1Kir 19, 1-18)

  1. Közelítés a szöveghez

Az asztalon kenyér, víz és Szentírás.

1. Voltam olyan helyzetben, amikor mindent feladtam? Milyen volt?

2. Hogyan sikerült továbblépni? Ki segített nekem?

  1. A szentírási rész elmélyítése

Közösen elolvassuk a szentírási részt: 1 Kir 19,1-18.

  1. Mit tesz Illés? Hova megy? Mit jelent a puszta? Hogy érzi magát?

(Csalódott önmagában, csődöt mondott, összeomlott, óhajtja a halálát.)

  1. Ki érinti meg, ki táplálja őt? Mit kér tőle? Mi az első lépés, hogy összeszedje magát, és kilépjen ebből a krízisből?

(„Kelj fel, egyél, mert nagy út vár rád.” Isten kihív ebből a helyzetből, és segítséget nyújt az új élethez. Állj fel, táplálkozz, gyűjts erőt! Egy új perspektíva: előre tekinteni, nem hátra a múltra, hanem fel a Hórebre.)

Mire képes Illés az ajándékba kapott „étel erejével”?

(Felállni, menni, érni.)

Mi a cél?

(Hóreb jelentése: pusztaság, forró, kard. Hóreb: Isten hegye, találkozási pont ég és föld között. Váltakozva használják a Sínai névvel. A szövetségkötés helye.)

  1. Mit jelent a barlang?

(Védelem, biztonság.)

Mi történik a barlangban?

(Párbeszéd Istennel, Illés kimondja, amit érez, panaszkodik. Isten hagyja őt igazságtalanul szenvedni.)

Mit válaszol Isten? Mit jelent ez?

(„Jöjj ki, s állj a hegyre az Úr elé” – Isten kiszólít, hív fel a hegyre, megállni előtte, az Ő színe előtt).

  1. Mit jelentenek a természeti jelenségek: az erős szélvész, a földrengés, a tűz?

(Átmeneti, mulandó. Az erőszakban nincs jelen Isten.)

  1. Az enyhe szellő susogása, halk fuvallat jelentése?

(Hallgatás, a csend szava, gyöngéd, szerető suttogás – Isten tere, a „meghallgatás” tere, egy űr, ahol meghallhatod Isten hangját.)

Illés a csendben meghallja Isten hangját. Mire kéri őt Isten?

(Visszatérni a pusztán át, Illés új konkrét feladatot kap, újra a nagy közösségben látja magát. Isten megbízik benne. Visszatérés: pl. Jónás visszatérése, az Emmauszi tanítványok visszatérése.)

  1. Aktualizálás
  1. Hogyan jellemeznéd Illést? Mit jelent a neve?

(ֵEli+jahú: az én Istenem JHVH)

Mit értettél meg?

2. Amikor elfáradtál és feladtad, honnan veszel erőt a tovább lépéshez? Hogyan lépsz tovább?

3. A szenvedésedben megtalálod Istent? Tudsz panaszkodni neki?

4. Meghallod Isten hangját? Felismered a küldetésed és a feladatod a közösségben?

(Ha előre lépsz, mások felé, segít magad mögött hagyni a problémáidat.)

 

„Illés próféta jött ezután; tűzhöz volt hasonló…” (Sir 48,1)

Micsoda próféta vagy te!

Legyőzöd Baál 450 papját.

Halottakat támasztasz fel.

Állhatatos maradsz az elnyomás alatt.

Szembeszállsz a királynővel.

És mégis:

Kétségbeesett vagy - hitetlenkedő - gyilkos.

Ember vagy. Elől jársz.

Bízva abban, hogy Istennel nem vagy egyedül.

...

    Kinek a számára lehetek Illés, ha Isten velem van?

(Armin Haiderer)


Szám: 1259/2022

Székesegyházunk búcsúja, Papnevelő Intézetünk tanévnyitója, Isten Szolgája Márton Áron püspök halálának 42. évfordulója

2022. szeptember 29-én, csütörtökön, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján tartjuk a székesegyház búcsúját. A de. 11 órakor kezdődő ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Dr. Ternyák Csaba egri érsek.

A székesegyházi búcsúra szeretettel hívom és várom Paptestvéreimet és Híveimet.

Mint minden évben, idén is az ünnephez társul Papnevelő Intézetünk tanévnyitója, ünnepélyes Veni Sancte-val. Imádkozzunk kispapjainkért, a nevelőkért és tanárokért, papi hivatásokért!

Ez a nap Isten Szolgája Márton Áron püspök halálának 42. évfordulója. Imádkozzunk boldoggá avatásáért!


Szám: 1303/2022

Gyulafehérvári Főegyházmegyei Papi Továbbképzés

Főegyházmegyénk papságának továbbképzésére és annak koordinálására 2022. május 24-én létrehoztam (723/2022) a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Papi Továbbképző Testületet (PTT), melynek elnökévé Ft. dr. András István mesterkanonokot, szemináriumi rektort neveztem ki, tagjaivá pedig Ft. Prof. Dr. habil. Diósi Dávid, Ft. Dr. Kiss Endre, Ft. Takó István és Ft. Csont Ede atyákat.

A 2023-as évi papi továbbképzés programjának megtervezésében a testület számít a lelkipásztorok építő együttműködésére. Tisztelettel és szeretettel kérem Paptestvéreimet, hogy tegyenek javaslatokat képzési témákra és előadókra, amelyekről és akiktől szívesen tanulnának.

A javaslatokat – a téma és előadó rövid bemutatásával, a javaslatot tevő elérhetőségeivel – 2022. szeptember 30-ig kell elküldeni a ptk@romkat.ro email-címre.


Szám: 1265/2022

Megbízatások főegyházmegyénkben

2022. szeptember 1-jétől Ft. Farkas Ervin atyát kineveztem a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatójává. A jó Pásztor áldása és szeretete kísérje munkáját.

2022. szeptember 1-jétől T. Simon Imre imecsfalvi plébániai kormányzót kineveztem a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum iskolalelkészévé és lelki vezetőjévé. Eredményes szolgálatot kívánok.

2022. szeptember 1-jétől Ft. Tuzson Attila marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébániai kisegítő lelkészt kineveztem a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumnak a Klastrom utca 15. szám és a Rózsák tere 61. szám alatt működő osztályainak iskolalelkészévé és lelki vezetőjévé. Isten áldása kísérje szolgálatát.

2022. szeptember 1-jétől Ft. Csomós László berecki plébánost kineveztem a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Ministráns és Hivatásgondozó Bizottság titkárává. Felelősségteljes szolgálatában legyen közbenjárója Szent Tarzíciusz.


Szám: 1268/2022

Köszönetnyilvánítások

Hálás köszönetemet fejezem ki Ft. Dr. Székely Dénes tb. kanonok, plébános úrnak a több évtizedes tanári és nevelői szolgálatáért. Elérve az állami nyugdíjkorhatárt, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Kar Pasztorálteológiai Intézetében nyugállományba vonult és – a fundamentális teológia katedrát átadva – továbbra is plébánosi feladatokat lát el Kolozsváron a monostori plébánián.

Ugyancsak köszönetemet fejezem ki Dr. Gál Lászlónak, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum volt igazgatójának, a 2006-ban kapott kinevezésével járó feladatok lelkiismeretes végzéséért. A jó Isten áldása és kegyelme kísérje az iskolánk növendékeinek nevelése érdekében végzett munkájáért. Köszönöm, hogy vállalja továbbra is a főegyházmegyei főtanfelügyelő-helyettesi feladatkört.


Szám: 1269/2022

Bérmálások 2023-ban

Tisztelettel értesítem Főtisztelendő Paptestvéreimet, hogy a jövő évben a bérmálás és az azt követő főpásztori vizitáció az Aranyos–Tordai és a Kézdi–Orbai főesperesi kerületekben lesz.

Szeretettel kérem a Paptestvéreket, hogy a bérmálkozókat a rendes plébániai hittanórákon kívül, a bérmálási felkészítők keretén belül készítsék fel.

A rendkívüli, azaz a fenti főesperesi kerületeken kívüli bérmálás igénylését kérem a Főegyházmegyei Hatósághoz folyó év november 30-ig felterjeszteni. Rendkívüli bérmálás kérhető, ha a bérmálkozók száma legalább 50 fő. A bérmálkozók alsó korhatára továbbra is a betöltött 15. életév.


Szám: 1318/2022

Első éves kispapjaink

Főegyházmegyénkből az idén hatan jelentkeztek a Római Katolikus Teológiai Kar Pasztorálteológiai Intézetébe (SIS), hogy elkezdjék felkészülésüket a papi szolgálatra:

 

Név

Származás

1.

  Bege Lóránd

  Csomafalva

2

  Cojan Edoardo Angelo

  Lujzikalagor

3.

  György Dávid

  Csíkszentimre

4.

  Karácsony Ervin-Barnabás

  Gyimesbükk

5

  Kósa András

  Csíkszentmihály

6.

  Kovács Nándor Hunor

  Csíkszentgyörgy (Bánkfalva)

Isten segítse őket felkészülésükben!

 

Gyulafehérvár, 2022. szeptember 9-én

                                                                                                                                       † Gergely