Péntektől vasárnap estig sokszáz búcsújáró ajkán hangzanak fel a hálaadó, dicsőítő és késő imák valamint a pünkösdi énekek. Idén is megszervezik Székelyudvarhelyről a hagyományos gyalogos zarándoklatot. Tudnivalóiról Nt. Botár Gábor szentszéki tanácsos, plébános tájékoztatott.

Június 10-én, péntek reggel 6 órától gyülekezés, a nagy csomagok felcímkézése és felrakása a tehergépkocsikra a Kis Szent Teréz-plébániatemplomnál. A 7 órától kezdődő, útra indító szentmisén szentgyónási lehetőséget biztosítanak. Utána felsorakozik a gyalogos oszlop; a kereszteknél megállnak, imádkoznak és tisztelegnek. Útközben az éneklés, imádság mellett lehetőség lesz szentgyónásra vagy lelki-beszélgetésre is.
Kisebb pihenők után 13 óra körül ebédszünetet tartanak Homoródfürdőn, 14 órakor indulnak tovább. A szállás idén is Kalibáskő után 3 km-re, Lenkútnál, a lövétei gazdák csűreiben, szénában lesz. Ott 7 óra után átvehetők a tehergépkocsiról a csomagok. Akik nem ott éjszakáznak, számukra autóbuszt biztosítanak Székelyudvarhelyre, majd szombat reggel 4 óra indulással a a Hargitára, a Hármas-kereszthez.
Pünkösd szombatján a Lenkútnál fél 4-kor ébresztő, 4 óra 20 perckor indulás. Hármas-keresztnél 5 órakor találkoznak a csoportok. Közös imával haladnak az Anna panzió parkolójához. A reggeli friss kalács és forró tea lesz. 7 órától folyamatosan haladnak Csíkszereda irányába. 10 körül a Márton Áron Gimnázium mellett, a Szék útja elején csatlakoznak az autóbuszokkal beérkező székelyudvarhelyi zarándokok. Az udvarhelyi keresztalja énekelve, imádkozva vonul a nyeregbe. Az udvarhelyiek számára kijelölt helyen vesz részt a zarándokcsoport a búcsús szentmisén. A gyalogosok a szentmise után egyeztetik a találkozás helyét és az indulás idejét. Lehetőség van a visszautat autóbusszal is megtenni. A gyalogosok szombat estig eljutnak a lenkúti szálláshoz, ahol éjszakáznak.
Pünkösdvasárnap reggel 7 órakor közös meleg reggeli, jótevők biztosítják, a cso­magokat tehergépkocsi szállítja. Ebédszünetet szintén Homoródfürdőn tartanak, 18 óra körül érkeznek vissza Székelyudvarhelyre. A 18.30 órától tartandó, a zarándoklatot záró ifjúsági szentmisét a Kis Szent Teréz-plébániatemplomban tartják.
Pünkösdi lelki útravalónkat a pénteki Udvarhelyi Híradóban olvashatják.

Molnár Melinda, székelyhon.ro, 2011. 06. 07.

Zarándokcsomag: rózsafüzér, élelmiszer 3 napra, réteges öltözék, kényelmes lábbeli, esőkabát, napvédő kalap/sapka, láthatósági mellény. Éjszakára szükséglet szerint hálózsák, izolír, sátor. A névvel felcímkézett nagy csomagot tehergépkocsi szállítja, a napi szükségletet magával viszi a gyalogló.
 

Articol
În perioada 11–13 mai 2026 s-a desfășurat la Alba Iulia cea de-a 77-a sesiune plenară a Conferinței Episcopilor Catolici din România (CER), care îi reunește pe ierarhii romano-catolici și greco-catolici din țară.
Articol
În lumea tulburată a zilelor noastre, când războaiele, tensiunile sociale, confruntările ideologice și degradarea discursului public trezesc în inimile multor oameni teamă și nesiguranță, este esențial spiritul de cumpătare, al responsabilității și al practicării discernământului.
Articol
Învierea lui Cristos este centrul credinței noastre și izvorul speranței noastre. Nu este doar un eveniment din trecut, ci un act mântuitor al lui Dumnezeu, care ne-a deschis calea către viața nouă. Prin ea, istoria omenirii a primit o direcție nouă. Moartea nu mai este ultimul cuvânt. De aici izvorăște speranța noastră. Ea nu este efemeră și nu este o iluzie, ci o certitudine întemeiată pe fidelitatea lui Dumnezeu.