Úton negyven napja
A községbe érő Mária út zarándokainak köszöntésére tegnap délután három órakor megszólaltak az alfalvi harangok. A tizenöt fős csapat negyven nap alatt közel kilencszáz kilométert tett meg, 60 még előttük áll. Tizenöt személyt köszönthettek tegnap az alfalviak, közülük öten Budapestről indultak, a többiek út közben csatlakoztak hozzájuk Magyarország területén. A zarándokok gyalog teszik meg a távot Budapest és Csíksomlyó között, a Mária út vonalán haladva.

Egyházi zászlókkal, harangkongatással fogadott zarándokok elmondták, a megtett közel kilencszáz kilométer és a negyven nap gyaloglás nem fizikailag volt megterhelőbb, inkább lelki megpróbáltatást jelentett. Minden egyes településen, ahol megháltak, egy-egy szalag került a vándorbotra – az alfalviaké eddig a legfrissebb. Az éjszakát Borzonton töltötték, ma pihenőnap van, holnap hajnalban pedig az alfalviakkal folytatják útjukat, melyből már kevesebb mint hatvan kilométer van hátra. A szokásostól eltérően csütörtökön, reggel hét órakor lesz a gyülekező, fél nyolckor indul Somlyóra az alfalvi csapat, mintegy 150-200 gyalogossal. A gyülekező István pap emlékművénél lesz, innen erednek útnak, „szólítva” a csomafalviakat és újfalviakat. Vaslábtól hegyen-völgyön át vezet az út, Csíkmagasán át érik el első szálláshelyüket, Csíkkarcfalvát. Aszfaltúton haladnak végig a második napon, s miután Somlyón köszöntik Máriát, visszatérnek Taplocára, második szálláshelyükre. Ünneplőbe öltözve vesznek részt a búcsús szentmisén az alfalviak, a zarándokok sorának
élén, délután pedig indulnak is visszafelé. Hazaérkezésük vasárnap, az esti mise előtt várható.
Balázs Katalin, Hargita Népe, 2011. június 8.

Articol
În perioada 11–13 mai 2026 s-a desfășurat la Alba Iulia cea de-a 77-a sesiune plenară a Conferinței Episcopilor Catolici din România (CER), care îi reunește pe ierarhii romano-catolici și greco-catolici din țară.
Articol
În lumea tulburată a zilelor noastre, când războaiele, tensiunile sociale, confruntările ideologice și degradarea discursului public trezesc în inimile multor oameni teamă și nesiguranță, este esențial spiritul de cumpătare, al responsabilității și al practicării discernământului.
Articol
Învierea lui Cristos este centrul credinței noastre și izvorul speranței noastre. Nu este doar un eveniment din trecut, ci un act mântuitor al lui Dumnezeu, care ne-a deschis calea către viața nouă. Prin ea, istoria omenirii a primit o direcție nouă. Moartea nu mai este ultimul cuvânt. De aici izvorăște speranța noastră. Ea nu este efemeră și nu este o iluzie, ci o certitudine întemeiată pe fidelitatea lui Dumnezeu.