II. körlevél - 2012. március 25.

D. a J. Kr!

                                                                            II. körlevél

Valamennyi T. Plébánia Hivatalnak
Székhelyükön

Tartalom:

Húsvéti körlevél  
Nagycsütörtöki olajszentelő szentmise és a papi ígéretek megújítása
Nagypénteki persely a Szentföldi Katolikus Egyházak támogatására
Papi Szenátus tavaszi ülése
Kántorvizsga időpontja
Minden magyar gyermek számít
Statisztikai adatok a 2011-es esztendőben
Papi temetések kiértesítése
Beiratkozás és felvételi – a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum /Kisszeminárium/ IX. osztályába – a 2012/2013-as tanévre


Szám: 310–2012
Húsvéti körlevél  

    Kérem Tisztelendő Testvéreimet, hogy a mellékelt körlevelet minden húsvéti szentmisén a hirdetések előtt olvassák fel.

D. a J. Kr. !
Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!

A Szentírás tanúsága szerint kezdetben felnőttek léptek be az Egyházba. A felnőtt megtérők legalább egy évig jártak hitoktatásra, keresztségi felkészítőre. Hitújoncoknak, katechumeneknek nevezték őket, s csak a szentmise első részén ¬– az igeliturgián – vehettek részt. A szentbeszédet követően távoztak. Az előkészület egy évig tartott, majd a húsvét éjszakai szentmisében a püspök vagy pap a homília után megkeresztelte – és meg is bérmálta – őket. Ott maradtak a szentmise második – áldozati – részén is, amelyben szentáldozáshoz járultak. Így lettek teljes jogú, „nagykorú” keresztények a három beavató szentség hatására. Ez a három szentség: a keresztség, a bérmálás és az Oltáriszentség a szentáldozásban. A keresztelés elején letették a keresztségi fogadásokat vagy ígéreteket és a hitvallást.

Miután már a keresztény családokban született gyermekeket is megkeresztelték, mert a keresztény család biztosította a keresztény nevelést, elhalványult a hitújonc vagy keresztény életbe való bevezetés jelentősége. A megkeresztelt ember a családban és a hittanórán, meg a liturgiában hallott homíliákban ismerte meg azt a hitet, amelynek kegyelmét már a keresztségben megkapta. Napjainkban a társadalom egyre inkább elkereszténytelenedik. Ehhez hozzájárul az is, hogy a globalizált világ liberális irányzatot követ, és még Európa alkotmányából is kihagyták Istent és a keresztény örökségre utalást. Hitvalló írók állapították meg, hogy a világ addig áll fenn, amíg keresztény. Ha már nem keresztény, vagy elpusztul, vagy elpusztítja önmagát. (André Malraux-nak tulajdonított mondás: „A 21. század vagy vallásos lesz, vagy nem lesz” – vagyis elpusztul.)

Ezért kezdeményezte már II. Boldog János Pál pápa „az új evangelizációt”, ami azt jelenti, hogy az elkereszténytelenedett – de formailag megkeresztelt – társadalomnak ismét meg kell hirdetni az evangéliumot. Szentatyánk külön pápai tanácsot hívott létre az új evangelizáció előmozdítására. Az idei Püspöki Szinódusnak is ez a témája.

Gyakorlatban mi is minden évben húsvét vigílián – vagy ahogy a liturgia megszentelt nyelvén mondjuk „a virrasztás szent éjszakáján” –, akár van keresztelendő gyermek vagy felnőtt, akár nincs, égő gyertyával a kezünkben megújítjuk keresztségi fogadásainkat. Amikor megkereszteltek minket, jó szüleink és keresztszüleink a mi nevünkben tették le az ígéreteket. Milyen szép volna, ha évente ezt a megújítást minél nagyobb és nagyobb öntudattal végeznénk, most már mi magunk. Keresztségi fogadásainkat halálunk óráján számon kéri a jó Isten.

De mit is fogadtunk és mit is ismételtünk meg az elmúlt éjjel a húsvéti vigílián?

Három kérdésre három válaszban ellene mondtunk az ördögnek, minden cselekedetének és minden csábításának. Majd a Hiszekegyet a Szentháromság szerint három részre bontva megvallottuk keresztény hitünket. Ebben benne volt keresztségünk lényege: elfordultunk az ördögtől, a romlott életviteltől, mert a megszentelő kegyelem birtokba vette lelkünket és képesíti elesett, de megváltott emberi természetünket a szeretet parancsának megélésére. Már gyermekkorunkban megtanultuk a kis katekizmus nagy igazságát: „A világon avégett vagyunk, hogy Istent megismerjük, szeressük, neki szolgáljunk és ezáltal a mennyországba jussunk.” 

Krisztus föltámadása nyitotta meg számunkra is a test feltámadásának örömét és az örök boldogság kapuját, keresztény földi életünk igazi célját. 

Kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves Testvéremnek és minden jóakaratú embernek!

    Gyulafehérvár, 2012. április 8-án, Urunk Feltámadásának főünnepén

† György s. k.
      érsek

 


 

Szám: 477–2012.
Nagycsütörtöki olajszentelő szentmise és a papi ígéretek megújítása

Ebben az évben is megtartjuk Székesegyházunkban a hagyományos nagycsütörtöki olajszentelő szentmisét. A jelenlévő Paptestvérek megújítják szentelésben tett ígéreteiket. A közösen bemutatott szentáldozatban hálát adunk a kapott hivatásért és a gyakorlásához nyújtott bőséges isteni kegyelmekért.
Szeretettel hívjuk és várjuk Főegyházmegyénk valamennyi papját, a szerzetesekkel és nyugdíjasokkal egyetemben.

Ez a nap egyben főegyházmegyei ministráns és hittanos zarándoklat napja is.

A nagycsütörtöki olajszentelő szentmise április 5-én, délelőtt 10 órától kezdődik székesegyházunkban. 

Az ünnepségre jövő Paptestvérek hozzanak magukkal albát. A szentmise előtt, az érseki palotában minden jelenlévő Paptestvér kazulát kap. Beöltözés után körmentben vonulunk be.

A szentmise után ünnepélyes körmenetben hozzuk át a megszentelt olajakat az érseki palotába. A kerületi képviselők ezt követően vehetik át megbízottunktól a kerületnek járó szent olajakat, szokás szerint az érseki kápolna előtt.

Szeretettel hívom és várom valamennyi Paptestvéremet az ünnepség után, az érseki palota emeleti nagytermébe, hogy a sürgető idő ellenére is, rövid ideig együtt lehessünk a közösen elfogyasztott szerény agapé keretében.



Szám: 478–2012.
Nagypénteki persely a Szentföldi Katolikus Egyházak támogatására

Az Apostoli Szentszék felkérésére szeretettel emlékeztetjük Tisztelendő Testvéreinket, hogy a nagypénteki Szent Sír persely bevételét ebben az évben is a Szentföldi Katolikus Egyházak támogatására kell fordítanunk.

A szokáshoz híven, a gyűjtésből származó összeget adják le a főesperesi hivatalba jegyzőkönyv ellenében, ahonnan továbbítják az érsekség gazdasági hivatalába.

Hivatalunk a Nunciatúrán keresztül juttatja el rendeltetési helyére az így begyűjtött adományokat. Minden évben hivatalos visszajelzést, köszönőlevelet kapunk a Szentszéktől, amelynek tartalmát a sajtóban is közzétesszük híveink tájékoztatására.


Szám: 467–2012.
Papi Szenátus tavaszi ülése

Főegyházmegyénk Papi Szenátusának tavaszi rendes ülésére 2012. április 17-én kerül sor az alvinci Pongrácz Szent Istvánról nevezett Tanulmányi Házban.

A Szenátus fő napirendi pontja: Főegyházmegyei felnőttképzés, lelkipásztori kisegítők, lektori és akolitusi szolgálat bevezetésének kérdése.

Tisztelendő Testvéreim is beküldhetik javaslataikat, meglátásaikat mind a napirenddel kapcsolatban, mind más fontosnak tartott témakörben.

A beküldési határidő: 2012. április 15.

Cselekvő közreműködésüket, felelős együttgondolkodásukat előre is köszönjük.



Szám: 261–2012.
Kántorvizsga időpontja

A Liturgikus és Egyházzenei Bizottság szervezésében ebben az évben is kántorvizsgát szerveznek azok részére, akik a szükséges ismeretek elsajátítása után, kántori oklevelet szeretnének szerezni.

A kántorvizsgára folyó év május 21–22-én kerül sor Gyulafehérváron.

A vizsga május 21-én 15 órakor kezdődik.

Jelentkezni a Bizottság titkáránál lehet, a Segédpüspöki Hivatalban.

A vizsgadíj: 50 RON. Szállást és kosztot a Hittudományi Főiskolán lehet igényelni – elfogadható áron.

A vizsgával kapcsolatos egyéb részletekért az érdekeltek forduljanak a Segédpüspöki Hivatalhoz.


Szám: 161–2012.
Minden magyar gyermek számít

Tisztelt Szülők, Nagyszülők, Pedagógusok és Mindenki,
aki érdekelt a magyar nyelv ügyében!

Románia része az Európai Uniónak, melynek jeligéje: Egység a sokszínűségben.

Jellemző a modern társadalom emberére, hogy állandóan tovább képezi magát, hogy a legmagasabb elvárásoknak próbál megfelelni. Napjainkban az halad igazán, aki minél több nyelven beszél, aki szakavatott a technika vívmányainak területén, aki magas szintű műveltségre tesz szert az évek során. Ezt viszont mindenki úgy érheti el, ha a kezdetek megalapozottak…

…És mi van kezdetben?

A család, amely szeretetével körülfogja a gyereket, amely első lépéseit vigyázza, megtanítja az anyanyelvére, elülteti tudatában a kultúra csíráit, a vallás magvait. Az édesanya által énekelt dalokat, a kis mondókákat, a gyermeknyelv kezdeti szavait aztán évről évre kiegészítik az újabb nyelvi kifejezések és fordulatok. A mesék és mondák varázslatos világa megjeleníti a hercegeket, királylányokat, tündéreket, de a talpraesett szegénylegényt s a furfangos leány alakját is. Aztán jönnek a Szentírás, a vallásos irodalom elbeszélései… Mindezeket az anyanyelvén keresztül szívja magába a kisded.

Az óvoda játékosságán át a családból kapott neveléssel a gyerek felkészül a nagyobb felelősséggel járó munkára, az iskolára. A tanítók nagy szeretettel tanítják meg a betűvetés és az olvasás művészetére, a számolásra, mindarra, ami szükséges ahhoz, hogy teljes értékű felnőtt váljék belőle. Hogyan lehet ezeket az ismereteket a legkönnyebben elsajátítani? Úgy gondoljuk, hogy mindenkinek a legegyszerűbb azon a nyelven megismerkedni a sok új információval, amelyen születésétől fogva nevelkedett, amely számára a családot, az otthont, a biztonságot jelenti. Ez természetesen nem vonja maga után azt, hogy más nyelvet ne is tanulhatna, ne is beszélhetne. Minél több nyelvet ismer valaki, annál szélesebb látókörrel rendelkezhet. Sok országban szorgalmazzák az idegen nyelv tanulását az anyanyelv mellett. …Mellett, és nem a rovására!

Minden nemzet számára fontos az identitástudat megőrzése, ápolása, mert csak így maradhat fenn. A magyar identitásunkat pedig elsősorban a nyelvműveléssel, nyelvápolással, a magyar kultúra továbbhagyományozódásával őrizhetjük meg.

Fontos-e tehát, hogy a magyar gyermek magyar iskolában tanuljon?

Életbevágóan fontos!

Amíg van magyar érzületű szülő, akinek fontos az, hogy gyereke ne csak a gyermekkori dalokkal, családi történetekkel élje meg magyar identitását, hanem a magyar irodalom remekműveivel, sajátos szépségeivel ismerkedjen, hogy a reál tantárgyak bonyolultabb szakkifejezéseit megértse, addig a magyar oktatás is fennmarad. Amíg fontos az, hogy a rokoni és a baráti körben anyanyelvén szólaljon meg, a templomban az ünnepek alkalmával csengő szóval, derűsen mondja el az alkalomhoz illő imádságot/verset, addig a magyar iskola várni fog minden magyar gyermeket! Amíg fontos az, hogy történelmi háttértudással átélje magyar ünnepeink szépségét, addig lesz kivel együtt ünnepelni! Amíg fontos az, hogy tisztában legyen hovatartozásával, hogy ne szégyellje származását, hogy tudatában legyen annak, hogy milyen fantasztikus örökséget hagytak ránk őseink, addig lesznek irányító, gondoskodó nevelők, akik egyengetik útját!

Tisztelt Szülők! Fontos, hogy napjainkban megéljük a „sokszínűséget”, hogy a legmagasabb szinten beszéljük az idegen nyelveket, hogy szakértői legyünk a technika legújabb vívmányainak, de mindezt hogyan érjük el, ha önmagunk létével nem vagyunk tisztában? Ha a saját anyanyelvünket nem beszéljük helyesen, hanem keverten, idegen szavak beépítésével használjuk azt, amit édesanyánktól tanultunk? Hogyan érvényesüljünk, ha nem találjuk helyünket az életben, ha se ide, se oda nem tartozunk, ha nem tudjuk, melyik hagyomány a sajátunk és melyik az átvett?

A döntést – Tisztelt Szülők – önök hozzák meg. Vállalják önmagukat, vállalják magyarságukat, kultúrájukat, anyanyelvüket, mindazt, ami mindannyiunkat megtart fenyegetett önazonosságunkban!



Szám: 224–2012.
Statisztikai adatok a 2011-es esztendőben

    Az eddigi gyakorlathoz híven, mellékelten megküldjük Paptestvéreink tájékoztatására, főegyházmegyénk 2011-es statisztikai adatait, a főesperesi kerületekre lebontva. (.//.)

 

 


 

A Gyulafehérvári Főegyházmegye 2011-es
Statisztikai Adatai
főesperesi kerületekre lebontva
Sz Plébánia Hívek száma Ke-
resz-
teltek
0 - 1 év 1 - 7 év 7 éven felüli

Bér-
mál-
tak

Elsőál-
dozók

Házasság-kötések Kat. Vegyes

Teme-
tések

Ellátva Ellátatlan
1. Gyulafehérvár-Hunyad 14372 178 157 10 11 511 152 88 24 64 323 183 140
2. Szeben-
Fogaras-Erzsébetváros
5856 67 62 4 1 0 58 37 9 28 91 62 29
3. Sepsi-
Barcaság
42834 488 373 72 43 276 378 216 78 138 509 299 210
4. Kézdi-
Orbai
38919 403 344 42 17 55 450 165 119 46 551 357 194
5. Kolozs-
Doboka
14014 154 129 22 4 0 71 84 29 55 289 181 108
6. Belső-
Szolnok
5878 76 76 0 0 281 88 32 6 26 116 80 36
7. Aranyos-
Torda
2418 17 14 2 1 0 20 11 2 9 41 28 13
8. Maros-
Küküllő
33925 386 278 79 29 319 265 162 66 96 534 300 234
9. Alcsík-
Kászon
22219 286 207 39 40 0 261 84 74 10 327 248 79
10. Felcsík 65716 779 719 36 24 104 712 280 231 49 775 581 194
11. Gyergyó 43575 471 411 45 15 86 497 182 155 27 734 512 222
12. Székely-udvarhely 53972 738 546 123 69 2188 650 301 194 107 681 458 223
  Összesen 343698 4043 3316 474 254 3820 3602 1642 987 655 4971 3289 1682

A statisztikai adatokat minden év elején szoktuk bekérni, hogy az összesítés után az Apostoli Szentszéknek továbbíthassuk.

Külön felhívjuk Tisztelendő Testvéreink figyelmét a szentségek nélkül elhunytak nagy arányára. A beküldött statisztika alapján főegyházmegyénk elhunytjainak 33,83 %-a nem volt szentségekkel ellátva.

Kihasználjuk az alkalmat és nyomatékkal kérjük, hogy nagyobb lelkipásztori gondoskodással figyeljenek az öregekre, betegekre, valamint a kórházba beutaltakra.

Készítsék el azon személyek jegyzékét, akik nem tudnak kijárni és a nagyobb ünnepek előtt ezeket látogassák meg otthonaikban. Vegyék komolyan az elsőpénteki ájtatosságokat, az elsőpéntek megtartását és a betegek otthoni látogatását. Volt olyan Paptestvér, aki az iskolai szünet alatt a betegellátást is szüneteltette. Ez az eljárás nem elfogadható és semmivel nem indokolható.

Tegyünk meg mindent azért, hogy a ránk bízottak lelkileg felkészülve, szentségekkel megerősítve távozhassanak a földi életből.


Szám: 479–2012.
Egyházi Nyugdíjintézetünk kérése

Ezúton kérjük fel Tisztelendő Testvéreinket – az Egyházi Nyugdíjintézetünk kifejezett kérését továbbítva –, hogy szíveskedjenek Érseki Hivatalunknak jelezni, ha plébániájuk területén lakó egyházi nyugdíjasunk címe megváltozik, vagy távozott a földi életből. Ez az elvárás különösen fontos azon eseteknél, amikor a nyugdíjasnak bankszámlára utalták át a nyugdíját.

Azért fontos a fenti információ időbeli közlése, hogy címváltozás vagy halál esetén ne utalják ki a nyugdíjat, mert ezt utólag vissza kell téríteni, ami kellemetlen és körülményes ügyintézés.

Mindannyiuk megértését ezúton is köszönjük.



Szám: 480–2012.
Papi temetések kiértesítése

Az utóbbi időben több helyről is panasz érkezett, hogy papi temetésekről nem kapnak időben tájékoztatást. Ezért nagyon sokan a főegyházmegyei hivatalt marasztalták el.

Szeretettel emlékeztetjük Tisztelendő Testvéreinket, hogy ebben az ügyben már rendelkeztünk 474–1997, valamint 1951–1998 szám alatt. Mostani leiratunkkal csak megerősítjük azt, amit korábban közöltünk.

1. Bármelyik pap halálát a kerület főesperesének kell jelenteni. Ő értesíti az Érsekséget, Segédpüspök urat, valamint a főesperesi hivatalokat.

2. A kiértesítő főesperesi hivatal bizonyosodjék meg arról, hogy az üzenetet tudomásul vették.

3. Az üzenet átvétele után a főesperes köteles kerülete minden egyes papját értesíteni a temetés helyéről és időpontjáról, beleértve a nyugdíjasokat is. Előfordult, hogy a Paptestvéreket napokon át nem tudtuk elérni. Ezért fontos, hogy a kerületi főesperes minden egyes pappal tisztázza, hogy sürgős értesítést milyen úton, vagy formában lehet a tudomására hozni. Az értesítés történhet telefon, fax, e-mail vagy szóbeli üzenet útján. A lényeg az, hogy minden Paptestvér megfelelő időben szerezzen tudomást a temetésről.



Szám: 102–2012.
Beiratkozás és felvételi – a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum /Kisszeminárium/ IX. osztályába – a 2012/2013-as tanévre

– a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum /Kisszeminárium/ IX. osztályába – a 2012/2013-as tanévre

 

A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (Kisszeminárium) felvételt hirdet a 2012/2013-as iskolai évben induló IX. osztályának 28 helyére azon fiúknak, akik sikerrel elvégzik/elvégezték a VIII. osztályt, magaviseletük 10-es, és 2012. szeptember 15-ig nem töltik be a 18. életévüket.

Előszeretettel várjuk azon fiúk jelentkezését, akik papi hivatást éreznek lelkükben, kántori oklevelet óhajtanak szerezni, vagy „egyszerűen” katolikus iskolában szeretnének továbbtanulni.

A kántorképzés opcionális – jó hallással és énekhanggal, valamint zenei tehetséggel rendelkezők jelentkezhetnek erre; a felkészítés a főegyházmegyei Liturgikus és Egyházzenei Bizottság irányításával történik – hétvégeken, vizsgáztatás pedig a 12. osztály végén. Szintén opcionálisan – intenzív nyelvtanulási lehetőséget (angol, német) is biztosítunk azoknak, akik vállalják (szabadidejük rovására).

Az I. szesszióban felvételizni szándékozók 2012. május 10-ig jelentsék be szándékukat plébánosuk – vagy plébánosuk tudtával – iskolai hitoktatójuk által a Kisszeminárium igazgatóságán.

I. szesszió
ANYANYELVI PRÓBA – (azon tanulóknak kötelező, akik nem magyar nyelven végezték az iskolát)
2012. május 24.  - A beiratkozási fisa mellékletének kiadása azon tanulóknak, akik magyar anyanyelvi vizsgát kell tenniük.
2012. május 28–30.  - A jelentkezők beírása az anyanyelvi próbára.
2012. május 31.– jún.2.   - Anyanyelvi próba – (szóbeli és írásbeli nyelvismeretből és helyesírásból).
2012. június 5. Az anyanyelvi próba eredményének kifüggesztése. Óvási lehetőség.
2012. június 6. Az anyanyelvi próba végleges eredményének kifüggesztése.
KÉPESSÉGVIZSGA – Római katolikus hittanból
2012. május 24. - A beiratkozási fisa mellékletének kiadása azon tanulóknak, akik képességvizsgát kell tegyenek Római katolikus hittanból
2012. május 28–30. - Beiratkozás a képességvizsgára
2012. május 31– jún. 2. - A képességvizsga lezajlása
2012. június 5.  A képességvizsga eredményeinek kifüggesztése. A képességvizsga eredményeivel kapcsolatos esetleges óvások beadása.
2012. június 6.   - A végleges eredmények kifüggesztése. A felvett tanulók névsorának továbbítása a megyei vizsgáztató bizottságokhoz.
- A felvett tanulók névsorának jóváhagyása azon líceumok / osztályok esetében, amelyeknél a képességpróbát tartották. A névsor kifüggesztése a tanintézményben.
- A képességpróbán fel nem vett tanulók beiratkozási fisáinak kiadása.
- A képességpróbán felvett tanulók beírása.

II. szesszió

2012. július 16.  - Beiratkozás a képességvizsgára, valamint az anyanyelvi próbára; (utóbbi azoknak kötelező, akik nem magyar tagozaton végezték a VIII. osztályt).
2012. július 17–18. - A képességvizsga, illetve az anyanyelvi próba lezajlása; (utóbbi esetben szóbeli és írásbeli magyar nyelvismeretből, helyesírásból).
2012. július 18.   - A képességvizsga, illetve az anyanyelvi próba eredményeinek kifüggesztése, az esetleges óvások megoldása.
- A fel nem vett tanulók iratainak kiadása.
- A felvett tanulók beírása.

III. szesszió
 

2012. szeptember 3. - Beiratkozás a képességvizsgára, valamint az anyanyelvi próbára; (utóbbi azoknak kötelező, akik nem magyar tagozaton végezték a VIII. osztályt).
2012. szeptember 4-5. - A képességvizsga, illetve az anyanyelvi próba lezajlása; (utóbbi esetben – szóbeli és írásbeli magyar nyelvismeretből, helyesírásból).
- A képességpróbán felvett tanulók beírása.

   
RÓMAI KATOLIKUS HITTAN KÉPESSÉGVIZSGA TÉTELEI


Aki hisz, üdvözül című hittankönyv – 8. oszt. – (írásbeli teszt):
Biblia (15–18.) – Teremtés, gondviselés (28–33.) – Isten terve az emberrel (34–40.) – A Fiúisten érettünk emberré lett (43–48.) – Legyen meg a te akaratod! (54–59.) – Föltámadt és fölment a mennybe (60-66.) – A Szentlélek (67–71.) – Jézus egyháza (79–83.) – Az egyház elöljárói (88–92.) – A keresztség (115–120.) – A krisztusi tanúságtétel szentsége (121–125.) – Az Eukarisztia, vagyis az Oltáriszentség (127–131.) – A bűnbocsánat szentsége az újrakezdés szentsége (143–147.)

Katolikus egyháztörténelem című hittankönyv – 7. osztály – (írásbeli teszt):
Az őskeresztények tanúságtétele (9–11.) – Üldöztetések és az Egyház elterjedése (12–14.) – Az Egyház felszabadulása – A Milánói rendelet (29–31.) – Szent Benedek „fiai” nevelték az új Európát (41–44.) – A magyar nép kereszténnyé lesz (45–47.) – VII. Szent Gergely az egyház szabadságáért (51–53.) – Assziszi Szent Ferenc (58–59.) – Loyolai Szent Ignác (83–84.) – A Tridenti Zsinat (85.) – Az 1. és 2. Vatikáni Zsinat (114–116.).

***
Tartsd meg a parancsokat! című hittankönyv – 6. osztály – (szóbeli vizsga):
A főparancs (15–19.) – Tízparancsolat (19–23.) – Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! (25–29.) – Isten nevét hiába ne vedd! (54–58.) – Az Úr napját szenteld meg! (60–65.) – Atyádat és anyádat tiszteld! (66–71.) – Testi és lelkiélet védelme (86–92.) – Tiszta élet (93–98.) – Igazság és becsület (106–110.) – Az egyház parancsai (112–117.)

A beíratási dossziénak a következő iratokat kell tartalmaznia:
1.    Anyakönyvi kivonat a 8. osztály elvégzéséről (Foaie matricolă);
2.    Igazolás a 8. osztály sikeres elvégzéséről – az egységes dolgozatok (7./8.) jegyeivel;
3.    Az otthoni iskolaigazgatóval, osztályfőnökkel és a szülővel aláíratott beiratkozási űrlap (Cerere de înscriere), eredetiben. A beiratkozási űrlapra nem kell kódszámot írni.
4.    Orvosi igazolások (Adeverinţă medicală, Adeverinţă de vaccinări);
5.    Ellenőrző könyvecske;
6.    Születési igazolvány (Certificat de naştere) hitelesített másolata;
7.    Keresztelési (és bérmálási) anyakönyvi kivonat;
8.    Szülők egyházi házasságát igazoló bizonylat;
9.    Plébánosi ajánlás, jellemzés (zárt borítékban);
10.    Személyazonossági igazolvány-másolat (Carte de identitate);

Bővebb felvilágosításért a helyi plébániahivatalhoz, vagy levélben (e-mail, posta), telefonon az iskola igazgatóságához lehet fordulni:

Liceul Teologic Romano-Catolic „Gróf Majláth Gusztáv Károly”
510009. ALBA IULIA – Str. Păcii, nr. 4. – Tel/Fax: 0258-819869.
E-mail: gmgkdirector@sis.uab.ro / Website: www.gmgkliceum.ro

Ez alkalommal szeretnénk az érdeklődők tudomására hozni, hogy a Kisszeminárium 10. (és magasabb) osztályába is át lehet iratkozni – különbözeti vizsgák letételével – a megfelelő tantárgyakból, amelyeket nem tanítanak az elméleti líceumok 9. (vagy magasabb) osztályában. A jelentkezőknek minden segítséget megadunk a felkészüléshez – a különbözeti vizsga sikerességéért. Érdeklődni a fenti címen lehet.

*** Szeretettel várunk minden jelentkezőt! ***

(Igazgatóság)

Gyulafehérvár, 2012. március 25. Feketevasárnap.

† György s.k.
      érsek