Fotó: a Csíkszentmártoni egyházközség Facebook-oldala

Hargita megye tanácselnökével, alcsíki polgármesterekkel, a kerület főesperesével és a környék plébánosaival egyeztetett Kovács Gergely érsek július 10-én Csíkszentmártonban. Az ismerkedő, jó hangulatú és konstruktív találkozót azzal a céllal szervezték, hogy elindítsanak egy folyamatot, amely során a polgári és egyházi vezetők a térség társadalmi problémáira közösen reflektálhatnak, különös tekintettel az alcsíki falvakban élő cigány közösségek helyzetére és jövőjére – mondta el a romkat.ro portálnak a főpásztor.

Mint ismeretes, a Szent Péter és Pál apostolok főünnepén felszentelt három újmisés egyike, a cigány származású Kalányos Ottó, első papi állomáshelyén, Csíkszentkirályon nemcsak segédlelkészi teendőket lát el augusztus 1-jétől, hanem Kovács Gergely érsektől alcsíki cigánypasztorációs lelkészi megbízást is kapott. „Nem lesz könnyű, de nem hagylak magadra” – mondta a főpásztor a kinevezés és megbízás átadásakor a gyulafehérvári székesegyházban.

Ez az új rétegpasztorációs lelkészi szolgálat az érsek szándéka szerint nem jelenti majd a lelkipásztori, a helyi plébános feladatkörét képező teendők átvállalását a helyileg illetékes papoktól, hanem egy plusz segítséget szeretne adni a plébánosok munkáját kiegészítő módon. Kovács Gergely kifejtette: az új lelkész kinevezésével szeretett volna konkrét és hatékony segítséget, egy újabb impulzust adni az alcsíki falvakban élő roma közösségeknek és a falvak lelkipásztoraiknak, hogy ezt a sok türelmet és odafigyelést igénylő munkát folytassák. Ugyanakkor reményteljes elindulásként jellemezte a találkozót, ahol minden szereplő, a polgári és egyházi helyi elöljárók is a közös problémák feltérképezése mellett a megoldáskeresés útján kötelezte el magát. Igencsak sürgető kérdés és terület a cigány közösségre való odafigyelés, hiszen a közelmúltban készült statisztikák szerint Alcsíkon a romák részaránya átlagban 12% fölött van, de olyan alcsíki falut is nyilvántartanak, ahol a cigány lakosság aránya a falu lakosságának egy harmadát is meghaladta már.

Az egyeztetések minden bizonnyal folytatódnak a közeljövőben, ugyanakkor az egyház továbbra is elkötelezett a társadalmi problémák megoldásának keresésében, saját eszközeit és lehetőségeit a jövőben is igyekszik e cél elérése érdekében bevetni, azonban a helyi polgári vezetők és a helyi hatóságok támogatására továbbra is nagy szükség van.

Szőcs Csaba, romkat.ro

Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).