A liberalizmus a nyárspolgár világnézete. A francia forradalomból megszületett polgáré, aki nagyképű, fitogtatott tudálékossággal ránevelődött arra, hogy az élet legnagyobb és mindig égető kérdéseit is közömbösen kezelje. Nem tagadja feltétlenül a túlvilágot, de nem is törődik vele. Lehet, hogy van Isten, de a vallás szerinte magánügy, s az életet az állam is és az egyes ember is minden valláserkölcsi kötöttségtől függetlenül rendezheti be.
Legnagyobb érték szemében a független emberi ész. Az igazságokat az állapítja meg, s nem a valóság, az erkölcsöket a korlátlan szabadság szabályozza és nem isteni normák. Eredmény: polgári házasságával törvényhozás útján kikezdte, kettős normájával, nyers erotikába fulladt irodalmával, művészetével pedig teljesen szétdúlta a társadalom alapegységét, a családot; gazdasági téren hirdetett és alkalmazott szabad versenyével meghizlalta az élelmesek kis csoportját; és a technikai fejlődés szédítő fokán megszégyenítő nyomorba döntötte a túlnyomó többséget; jogi elméletével a társadalmak élére állított egy hazug, bőbeszédű, s rendesen az érdekszövetkezetek és nem a nép akaratából összeálló, tehetetlen parlamentet. Azaz megteremtette, világra hozta a bőrünk egész felületén és lelkünk legbenső mélyén is égető fájdalommal szenvedett átkos, kilátástalan mai életet.
(Világnézet és nevelés. Erdélyi Iskola, 1933-34. I. évf., 5-6. szám, részlet)
