„Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi” (Jn 17,11) – János evangéliumának gondolatával indult nagypénteken Zamárdiból, majd Tihanynál kettévált az a feltámadási menet, amely pünkösd szombatján ér Csíksomlyóra.
Székelyudvarhelyen a Szent Miklós-hegyi plébániatemplomban az elmúlt pénteken fogadták a Mária Légió tagjai. Következő megállóhelye Szentegyháza.

Farkaslakáról cserkészek közvetítésével érkezett városunkba a szárnyaskereszt. A templom előtt Kádár Miklós kórházlelkész áldást kért az útról érkezett testvéreinkre, erőket és kegyelmeket esdett a keresztzarándoklat szándékaira. Utána a nagyon sok emlékszalag mellé Tankó Magdolna felkötötte a Szent Miklós-plébánia üzenetét tartalmazó pántlikát. Ünnepélyes bevonulás után a fizikai zarándoklat, és a lelki, belső utazások szükségleteiért imádkoztunk. Fellapoztuk az emlékkönyvet, amibe nagyon sok közösség fűzte egybe imakérelmeit, hogy a Kissomlyó nyergében, az Árpád-kori módon újra egyesülő szárnyaskereszt jelképesen hordozza a Kárpát-medence magyarjainak óhaját.

(M. M.), székelyhon.ro, 2011. 06. 07.

A mintegy 3000 kilométeres zarándoklat idén immár hetedik alkalommal teszik meg Balatontól Csíksomlyóig. Áthalad a történelmi Magyarország minden utódállamán, hogy hirdesse a feltámadt Krisztussal való szövetséget és a nemzeti újjászületés tiszta vágyát.
A távot a részt vevő közösségek, különböző hosszúságú szakaszokat vállalva, stafétaszerűen teszik meg. A zarándokok menetének három iránya van: felső, középső és alsó ágon haladnak át a Kárpát-medencén. A felső és alsó útvonal képzeletben egy szívet rajzol a Kárpát-medencében.
A nemzeti egységet a jelvény úgy fejezi ki, hogy a zarándoklat indulásakor még egy a feltámadási jelvény; majd a tihanyi kálvária feszületénél kettéválik. A feltámadási menet pünkösdkor úgy ér véget, hogy a madéfalvi és a csíkszentkirályi kereszt népe felviszi a feltámadási jelvényt a Kis-Somlyó nyergében zajló szentmisére. Az oltár előtt egyesítik őket, s az újra egy jelvényt ezután a csíksomlyói közösség viszi le a plébániatemplomba, a csángó misére. Ebben a templomban őrzik minden esztendő szalagjait. A feltámadási jelvények minden évben visszakerülnek a balatoni kiindulási helyre – olvasható a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Sajtóirodájának közleményében.
 

Articol
În perioada 11–13 mai 2026 s-a desfășurat la Alba Iulia cea de-a 77-a sesiune plenară a Conferinței Episcopilor Catolici din România (CER), care îi reunește pe ierarhii romano-catolici și greco-catolici din țară.
Articol
În lumea tulburată a zilelor noastre, când războaiele, tensiunile sociale, confruntările ideologice și degradarea discursului public trezesc în inimile multor oameni teamă și nesiguranță, este esențial spiritul de cumpătare, al responsabilității și al practicării discernământului.
Articol
Învierea lui Cristos este centrul credinței noastre și izvorul speranței noastre. Nu este doar un eveniment din trecut, ci un act mântuitor al lui Dumnezeu, care ne-a deschis calea către viața nouă. Prin ea, istoria omenirii a primit o direcție nouă. Moartea nu mai este ultimul cuvânt. De aici izvorăște speranța noastră. Ea nu este efemeră și nu este o iluzie, ci o certitudine întemeiată pe fidelitatea lui Dumnezeu.