A „jubileum” szó az örömujjongást, vagyis az öröm és az ünnep érzését juttatja eszünkbe. A héber Jóbél szó a kos szarvából készült kürtöt jelenti. A mózesi törvény előírásai szerint ezt kellett megfújni minden ötvenedik évben a szentév, vagyis a teljesen az Úrnak szentelt év kezdetének jeleként. „Fújd meg a harsonát az egész országban – olvashatjuk a Leviták könyvében –, szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessétek a szabadságot a földön, annak minden lakójának”. A jubileum az az alkalom volt, amikor helyre lehetett állítani a kapcsolatot Istennel, az emberekkel és a teremtett világgal. Továbbá magában foglalta az adósságok elengedését, az elidegenített földek visszaadását és a föld nyugalomba helyezését.

Izajás prófétát idézve Lukács evangéliuma is így írja le Jézus küldetését: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét” (Lk 4,18-19; vö. Iz 61,1-2). Jézusnak e szavai a mindennapi találkozásokban és kapcsolatokban a szabadítás és a megtérés tetteivé is váltak. „Szentévnek” is nevezzük, mert megtapasztaljuk ezen időszak alatt Isten szentségét, ahogyan átformál bennünket.

Az első jubileumot VIII. Bonifác pápa 1300-ban hirdette meg. Az idő múlásával változott az ütemezés: kezdetben 100 évente volt, 1343-ban VI. Kelemen 50 évre csökkentette, 1470-ben pedig II. Pál 25 évre. Vannak „rendkívüli” pillanatok is: például 1933-ban XI. Pius a megváltás évfordulójáról akart megemlékezni, 2015-ben pedig Ferenc pápa az irgalmasság évét hirdette meg. Az év megünneplésének módja is különböző volt: eredetileg a római Szent Péter és Szent Pál bazilikák meglátogatásával, majd a zarándoklattal esett egybe, később más jelekkel egészült ki, például a Szent Kapuval. A szentévben való részvétellel az ember teljes bűnbocsánatot élvez.

Forrás: https://www.iubilaeum2025.va/it.html