Értekezletek a hitről Nagyváradon

Az evangélium örömhírének terjesztése közeli és távoli környezetünkben a helyi- és világegyház mindenkori feladatai közé tartozik. Minden korban és időben meg kell találni a megfelelő módot és eszközöket, hogy e feladatunkat a lehető leghatékonyabban teljesítsük.

A tavaly októberben megnyitott Hit Éve adott ösztönzést arra, hogy hitünk kincseiből válogatva egy előadássorozatot indítsanak el Nagyváradon HIT-konferencia címmel papok és világiak számára, melynek megnyitója 2013. február 6-án lesz a Püspöki Palota Dísztermében. Az előadások közérthető nyelvezeten, teológiai alapismeretek nélkül is követhetők, sőt talán a klasszikus egyházi nyelvezet berkeiből kissé kilépve a hétköznapi ember gondolkodásmódjához igazodva próbál a megadott témákban hit-ébresztő és hit-erősítő gondolatokat adni.

Ezzel a kezdeményezéssel a szervező Nagyváradi Püspökség szeretne a papok és hívek számára a Hit Éve folyamán ismeretterjesztő programot kínálni, hogy hitünk kincstárából újat és régit felmutatva általuk gazdagodjunk és lelkiekben megerősödjünk.

 

Február 6:Hisz ez hisz! Mi könnyebb, hinni vagy hitetlenkedni?– Török Csaba

Miért csodálkozunk azon, ha valaki hisz? Nem sokkal valószínűtlenebb az, hogy egy ember nem hisz? Hiszen az élethez hit kell. Így vagy úgy, de a hit hozzátartozik mindennapjainkhoz.Mitől sajátos és egyedi a jézusi hit? Miért gondolja egy keresztény, hogy az ő hite másmilyen, mint a több iemberi hit vagy vallás? Miért véli úgy, hogy nem elég, ha valaki hisz a "maga módján"? Miért érzi fontosnak, hogy beszéljen a hitéről, megmutassa azt?

Március 6: Mitől Biblia a Biblia? – Kovács F. Zsolt

Használták ideológiák alátámasztására, politikai eszmék propagálására; idézte hívő és hitetlen; egyesek elégették, mások rejtegetve továbbadták – anélkül, hogy tudták volna, hogyan és miért íródott. Manapság utcán osztogatják. Bárki belelapoz, úgy véli, érti is – sőt másnak is magyarázza. Az Egyház nem azért magyarázza, mert fölötte áll a Bibliának, hanem mert eleve vallásos emberek által vallásos embereknek íródott – ki más értelmezhetné jobban, mint aki kétezer év óta őrzője és továbbadója?!

Április 10: Hit és hit – Pék Sándor

Az előadás egy elemző összehasonlítást tűz ki célul. A hit alakulásának és megtapasztalásának szempontjából kerül bemutatásra a keresztről nevezett Szent Terézia Benedicta karmelita nővér, közismertebb nevén Edith Stein, illetve Simone Weil. A több közös vonás (zsidó származás, filozófiai érdeklődés, ateizmus / vallási közömbösség, hitélmények) mellett a hitélet alakulása izgalmas változásokat / változatokat mutat, és dimenziókat nyit meg az érdeklődők előtt.

Május 8: Mária hite és az évszázadok Mária-tisztelete – Fejes Rudolf Anzelm O.Praem.

Mária-tiszteletünk rendkívül színes formákat ölt a hétköznapi gyakorló keresztény életében – sokszor nem is olyan könnyű a kiegyensúlyozottság mértékét megtalálni. A tisztánlátás kedvéért különbséget teszünk az egyház által is javasolt Mária-tisztele tés a helytelen túlkapások között annak érdekében, hogy Jézus egyedüli és kizárólagos megváltó szerepe érvényesüljön hitvilágunkban.

Június 5: A legkisebb leghatalmasabb állam: A Vatikán – Mons. Kovács Gergely

A hét dombra épült város legmagasabb dombjáról sem lehet olyan távol látni, mint a Szent Péter kupola erkélyéről, de a legnagyobb hatalommal rendelkező intézmény sem rendelkezik akkora befolyással a világban mint a római pápa. Mégis mindenre jut ideje: imára, államfők fogadására, utazásra, de zongorázásra, sétára is. Hogyan sikerül mindez? Olyan valaki mesél Róla és a Vatikánról, aki alig kétszáz méterre dolgozik tőle.

Szeptember 4: Élő hitvallóink tanúságtételei

A Hit Évében megszólaltatunk olyan közöttünk élő, hétköznapi személyeket, akik valamilyen formában megkűzdöttek hitükért.  Kételyek és bizonytalanságok, a racionális eszmefuttatás útvesztőiben vagy a csalódottság és sorscsapások közepette bizony nem mindig könnyű a hit bajnokaként kikerülni. Néha a hitet a vértanúságárán lehet megőrízni, máskor a hit ajándékáért is meg kell kűzdeni. Némelyek akarnak, de nem tudnak hinni, mások hisznek, de nem eléggé. És mi?

 

Az előadások Nagyváradon, a Püspöki Palota Díszteremében, délután 17.00 órakor lesznek.