Rio de Transilvania

Idén első alkalommal rendezték meg a Rio de Transilvania ifjúsági találkozót. A rendezvény kezdeményezője a Gyulafehérvári Érsekség Ifjúsági Lelkészsége, a FIF volt. Ezt az ötletet támogatták a brassói fiatal papok ifjúsági csoportjaikkal karöltve. Mivel az egyházmegyében több helyen is van román ifjúsági csoport, az Erdélyi Rio pedig a magyar anyanyelvűeket célozza meg, úgy látták, a román fiatalok számára is szükséges lenne egy ifjúsági találkozót szervezni. A találkozót a Rio de Janeiróban megrendezett világifjúsági találkozó időpontjára, július 26–28-ra tették. Az ifjúsági találkozó házigazdája a brassó-bolonyai plébánia volt.

Az eseményre körülbelül 120 fiatal érkezett. Tamás Barna ifjúsági lelkész szavaival élve „nagyon jó volt látni, hogy több pap is elkísérte fiataljait”. Jöttek vendégek Petrozsényből, Vulkánból, Déváról, Besztercéről, Óradnáról, Kolozsvárról, Piskiről és Fogarasról. Rajtuk kívül természetesen számos brassói fiatal is részt vett.  A vendéglátók a bolonyai pébánián mellett a brassói családok voltak. A fiatalok is elszállásoltak néhány vendéget.

A találkozó programja pénteken szentmisével kezdődött, amit ismerkedős játékok követtek zenével és énekekkel. Itt minden ifi csoportnak lehetőség kínálkozott a kreatív bemutatkozásra. Minden nap elhangzott egy-egy katekézis, amit csoportokban dolgoztak fel. A katekéziseket a fiatalok két nagy csoportra osztva hallgatták. A gimnazisták számára Ruşti Alexandru-Ioan petrozsényi segédlelkész, míg az egyetemisták és fiatal felnőttek számára a ferences szerzetesek tartották a katekéziseket, ők Pantea Tibor  vezetésével érkeztek a találkozóra. A rendezvényen a zenei szolgálatot a bolonyai plébánia ének-zene csoportja, a BOLdoGICS nevű zenekar látta el.

A szombati napon katekézis után az ifjúsági találkozó résztvevőit meghívták a Szent Kereszt-plébániára misére, majd pedig finom ebédre. Délután több lehetőséget kínáltak a szervezők: a vendégek vezetett városnézésre indulhattak, mások, így a helybéliek is, különböző kézműves foglalkozásokra jelentkezhettek, amit, többek között, a ferences szerzetesek vezettek. Este egy kisfilm segítségével és személyes vallomásaikkal mutatkoztak be a dévai Punct Inima nevű missziós csoport tagjai. Ők szegényekkel, peremre szorult gyermekek nevelésével foglalkoznak. Ezután több fiatal tanúságtétele hangzott el, megoszthatták istenélményeiket, majd az estet egy szép szentségimádás zárta, ami sok fiatalt szentgyónásának elvégzésére indított.

A rendezvény „védnöke” Márton Áron püspök volt, a vasárnapi program egyik fénypontja pedig az ő életének bemutatása. Homa Ildikó szociális testvér a Verbum Kiadónál megjelent román nyelvű kötet segítségével mutatta be a nagy püspök életét. A Márton Áron, un episcop catolic pe calea crucii című könyvvel a szervezők minden résztvevőt megajándékoztak. A fiatalok nem sokat tudtak Márton Áron püspökről, de az előadás után úgy érezték, „nagy kincsre leltek” – válaszolta kérdésünkre Tamás Barna. Ezután a napi katekézis keretén belül csoportfoglalkozás volt, a csoportok feladata volt szemléltetni a riói ifjúsági világtalálkozó mottóját: „Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet!” (Mt 28,19). Ezenkívül szemléltetniük kellett, hogyan fogják e küldetést hazatérve életre váltani.

A brassói ifjúsági találkozót a vasárnap délután egy órától kezdődő szentmisével zárták.

A jelenlévők emlékül egy-egy ajándékpólót kaptak, melynek elején a riói  találkozó emblémája volt látható, hátán pedig egy idézet Márton Árontól: „A hithez való ragaszkodást hagyom rátok örökségül”.

Tamás Barna ifjúsági lelkész a Vasárnap kérdésére elmondta, hogy az eseménynek nagyon pozitív visszhangja volt, ezért szeretnék, ha az ifjúsági csoportok vezetőiből egy munkacsoport alakulna, melynek feladata lenne a román anyanyelvű ifjúság összefogása a gyulafehérvári főegyházmegyében, valamint képzések és programok szervezése.

Összefoglalva a találkozó lényegét, elmondható, hogy nagyon jól sikerült a rendezvény, sok barátság született és nem utolsó sorban a fiatalok megismerkedtek Márton Áron püspök életével. A rendezvényen visszhangzott a riói ifjúsági világtalálkozó himnusza, és több felvételt is vetítettek Rióból.

Gál Katalin, Vasárnap