I. Körlevél – Imahét a keresztények egységéért

D. a J. Kr.!
VALAMENNYI T. PLÉBÁNIA HIVATALNAK
Székhelyükön
 
Iktatószám: 34–2016.
 
ÖKUMENIKUS IMAHÉT A KERESZTÉNYEK EGYSÉGÉÉRT
2016. január 18–25.
 
Tisztelendő Paptestvérek! Kedves jó Hívek!
 
A Főegyházmegyei Zsinat javaslatai közt olvassuk: „A januári imahét alatt a történelmi és más keresztény egyházak meghívását a lelkipásztorok fogadják el. Hasonlóképpen mi is szervezzünk ökumenikus imahetet, ahova igehirdetetésre más felekezetű lelkipásztorokat is hívjunk meg.” (Javaslatok 2.)
Ennek értelmében bíztatom paptestvéreimet és a kedves híveket, hogy aktívan kapcsolódjanak be az imahét programjába. Ahol lehetséges, ott a más felekezetűekkel együtt szervezzék meg az imahetet. Ahol erre nincs lehetőség, vagy nem aktuális a közös imahét megszervezése, ott a szentmisék keretében vagy más alkalommal imádkozzanak az egységért, felhasználva a Preorátorban (116-118. old.) megfogalmazott, vagy az imahét programjában ajánlott imákat.
 
A 2016. január 18-25. között tartandó nemzetközi ökumenikus imahét mottója:
„Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!” (vö. 1Pt. 2,9).
 
A Romániai Püspökkari Konferencia (CER) ökumeniáért felelős püspöke, Msgr. Alexandru Mesian lugosi megyéspüspök, találkozót szervezett ez év november 24-én Balázsfalván, az egyházmegyék ökumeniáért felelős képviselőivel. Ez alkalommal így bíztatott minket:
„Nyugaton jelen van a szekularizálódás szelleme, nálunk a templomainkból az emberek fogynak, és az ökumenizmus hivatalosan csak a keresztények egyetemes imahetére szorítkozik. Az egység Isten ajándéka, kegyelem, amit együtt kell kikönyörögnünk az Úrtól. Meg kell nyílnunk mindannyian az imádságban a Szentléleknek. Ez az ökumenizmus legfőbb feladata. A keresztények egységéért végzett imahéten meggazdagodva menjünk tovább az úton, egymás jobb megismerésében”. 
A 2016. évi imahét programját a lettországi keresztény testvérek állították össze, amelyet a mellékletben ismertetünk. Levelünkhöz mellékeljük az AIDRom által összeállított anyagot is, amelyet Tisztelendő Testvéreim tetszés szerint használhatnak.
Ne csak szokást, vagy visszatérő hagyományt lássunk a január végi imanapokban, hanem hittel és bizakodó reménnyel imádkozzunk a mindannyiunk által igényelt keresztény egység megvalósulásáért.
Csatlakozom az imádkozók nagy táborához és szeretettel küldöm főpásztori áldásomat!
 
Gyulafehérvár, 2016. január 11. 
 
†György s.k.
érsek

A keresztény egység imahetének rövid vázlata
 
Az Ökumenikus helyzet Lettországban: 
„Élő ökumené”– ezek a szavak jellemzik legjobban a mai Lettország helyzetét. A különböző felekezetekben élő keresztények egyre több alkalommal és helyszínen találkoznak egymással, hogy együtt imádkozzanak, és közösen tanúskodjanak. Ennek a dinamikus fejlődésnek az egyik oka az, hogy a három legnagyobb felekezet lélekszáma megközelítőleg egyenlő, valamint az, hogy nagyon aktívak a kisegyházak. Lettország bizonyos értelemben „vízválasztó” a katolikus, a protestáns és az ortodox felekezetek között. A 2011-ben kibocsátott adatok szerint a népesség 34,3%-a evangélikus, 25,1 %-a római katolikus, 19,4%-a ortodox és óhitű és 1,2% tartozik az egyéb keresztény egyházakhoz (mint pl. baptista, adventista, pünkösdi, és egyéb szabadegyház), míg a lakosság 20%-a más vallásúként, vagy vallás nélküliként azonosítja magát. Lettország hivatalosan 6 vallási felekezetet ismer el: evangélikus, katolikus, baptista, ortodox, „óhitű” és zsidó. (Forrás: Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa)
 
 
AZ IMAHÉT BIBLIAI ALAPVETÉSE
1Péter 2,9-10
„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára. Ti valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok.” (Katolikus Biblia)
 
 
Az egyetemes imahét igehirdetési terve:
 
1. nap
NE MARADJON A KŐ A SÍRNÁL 
Ez 37,12-14; Zsolt. 71,18b-23; Róm 8,15-21; Mt. 28,1-10
 
Kérdések: Melyek életünknek azon alkalmai, helyzetei, körülményei, amelyek olyanok, mintha sírba zárnának minket a szomorúsággal, nyomorúsággal, aggódással és kétségbeeséssel együtt? Mi tart vissza bennünket attól, hogy elfogadjuk Krisztus feltámadásának ígéretét és örömét? Mennyire vagyunk készek arra, hogy az Isten ígéretét megosszuk azokkal, akikkel találkozunk?
Imádság: Urunk, most letesszük kereszted tövébe azokat az akadályokat, amelyek elválasztanak bennünket a te szeretetedtől. Gördítsd el azt a követ, amely ma is fogva tart bennünket. Úr Jézusunk, ébressz rá minket feltámadásod hajnalára, mert így találkozhatunk testvéreinkkel, azokkal is, akiktől ma elkülönülünk. Ámen.
 
2. nap
ELHIVATOTTAN AZ ÖRÖM HIRDETÉSÉRE
Ézs/Iz. 61,1-4; Zsolt.133; Fil 2,1-5; Jn 15,9-12
 
Kérdések: Mi fojthatja el az örömöt a világban, vagy az egyházban? Mit kaphatunk keresztény testvéreinktől, hogy Jézus öröme legyen bennünk, és így az evangélium tanúi legyünk?
Imádság: Szeretet Istene, add nekünk az egység ajándékát, hogy örömmel szolgálhassunk téged, szeretetedet pedig megosszuk másokkal is. Ámen.
 
3. nap
TANÚSKODÁS A KÖZÖSSÉGRŐL
Jer 31,10-13; Zsolt.122; 1Jn 4,16b-21; Jn 17,20-23
Kérdések: Hogyan tekintünk más felekezetek keresztényeire? Készek vagyunk-e arra, hogy bocsánatot kérjünk korábbi előítéleteink miatt? Mit tudunk tenni azért, hogy a keresztények közötti megosztottságot enyhítsük?
Imádság: Úr Jézusunk! Munkáld az egységet a keresztények között. Add, hogy Szentlelked által megtapasztaljuk azt a szenvedést is, melyet a szétszakadozottság okoz. Segíts, hogy szembesüljünk bűneinkkel. Erősíts, hogy reménykedjünk kegyelmedben. Ámen.
 
4. nap
A HÍVŐK SZENT PAPSÁGÁNAK HIVATÁSA EVANGÉLIUMHIRDETÉS
1Móz 17,1-8; Zsolt. 145,8-12; Róm 10,14-15; Mt 13,3-9
 
Kérdések: Melyek azok a személyes célok vagy más keresztényekkel szembeni előítéletek, amelyek nehézzé teszik az evangélium hirdetését? Ki hall tőlünk életet adó üzenetet? 
Imádság: Úr Jézusunk, add, hogy szereteted által megerősödve a szeretetben munkálkodhassunk egyházad látható egységén. Segíts, hogy az az örömhír, amit hirdetünk, minden szavunkban hallható – és cselekedeteinkben látható – legyen. Ámen.
 
5. nap
AZ APOSTOLOK KÖZÖSSÉGE 
Ézs/Iz. 56,6-8; Zsolt.24; ApCsel 2,37-42; Jn 13,34-35
 
Kérdések: Mit tapasztalunk ott, ahol a keresztény felekezetek tagjai Krisztusban testvérként közösségben találkoznak, együtt ülnek az asztalhoz és együtt imádkoznak? Mit várunk a püspököktől és más egyházi vezetőktől az egyház látható egységének útjával kapcsolatban? Hogyan tudjuk őket ebben támogatni és bátorítani?
Imádság: Dicsőséges Istenünk! Egyházadban add minden kereszténynek a bölcsesség lelkét, hogy magunk előtt láthassuk azt a reménységet, amire elhívtál mindnyájunkat. Segítsd erre népedet mindenek felett való és mindenekben élő Istenünk. Ámen. 
 
6. nap
VAN EGY ÁLMOD? 
1Móz/Ter. 37,5-8; Zsolt. 126; Róm 12,9-13; Jn 21,25
 
Kérdések: Hogyan tehetjük le saját álmainkat Krisztus lába elé a keresztény egység érdekében? Hogyan hívja a keresztény egyházakat Jézus ígérete az egységre és megújulásra?
Imádság: Mennyei Atyánk! Adj nekünk igazi alázatot, hogy hangodat meghalljuk. Adj igazi készséget, hogy hívásodat elfogadjuk. Tégy készségessé bennünket, hogy ígéretedet megosszuk egymással az egyház egysége ügyében. Segíts minket arra, hogy kigyógyuljunk a széthúzás betegségéből. Tudjuk, hogy ahol megosztottság van, ott kőszív dobog a hússzív helyén. Add Szentlelkedet, hogy tüze lobbantsa lángra szívünket. Bátoríts minket, hogy Krisztusban keressük az egységet, s úgy legyünk, mint ahogyan Jézus is egy benned. Azért, hogy a világ elhiggye: Te küldtél bennünket. Jézus nevében kérünk. Ámen.
 
7. nap
EGYÜTT IMÁDKOZVA
Ézs/Iz 62,6-7; Zsolt.100; 1Pt 4,7b-10; Jn 4,4-14
 
Kérdések: Hogyan segíthetjük elő a kölcsönös vendégszeretetet a helyi gyülekezetekben? Környékünkön van-e olyan hely, ahol a különböző keresztény hagyományú felekezetek össze tudnak gyűlni imádkozásra? 
Ha még nincs, tudunk-e találni ilyen helyet?
Imádság: Úr Jézusunk! Te azt kérted apostolaidtól, hogy ébren legyenek, és imádkozzanak veled. Hadd ajánljunk a világnak védett időt és helyet, ahol felüdülést és békességet találnak, hogy más keresztényekkel együtt imádkozva megismerhessünk Téged. Ámen.
 
8. nap
EGYSÉGÉRT ÉGŐ SZÍVEK
Ézs/Iz. 52,7-9; Zsolt.30; Kol 1,27-29; Lk 24,13-36
 
Kérdések: Vannak csalódások, amelyek elkülönítenek másoktól. Melyek ezek? Vannak ajándékok – kezdeményezések, módszerek, programok –, amelyeket más keresztény felekezettől kapunk. Melyek ezek?
Imádság: Urunk Jézusunk! Te gyújtottad lángra szívünket, és küldtél vissza az úton testvéreinkhez, ajkainkon az evangélium üzenetével. Segíts meglátnunk, hogy a remény és a parancsolataid iránti engedelmesség egyre jobban munkálja néped egységét. Add, hogy megértsük szavadat. Taníts arra, hogy parancsolataidnak engedelmeskedjünk. Bennünket is vezess keresztény egységre, melyért sok keresztény testvérünkkel együtt könyörgünk. Ámen.
 
A testvéri közösségben az Úrnak is öröme telik és fáradságunkat megáldja: Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap, aki keres az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak. (Mt.7,7-8)
 
Pasztorális Bizottság – Ökumené munkacsoport