Szováta keresztlevelének tartják azt az írást, amelyet 1581-ben Kornis Mihály a gyulafehérvári börtönből küldött Báthori Istvánhoz, és amely szerint Szováta 1580- ban keletkezett volna. Újabb kutatások alapján már 1578-ban lakói voltak Szovátának. Báthory Zsigmond 1583. április 25-én megerősíti Báthory Kristóf 1578. szeptember 13-án Szovátának adott kiváltságlevelét. A Szepesy Ignác-féle vizitációs dekrétum 1824-ből, illetve a Kovács Miklós-féle dekrétum 1831-ből a szovátai hitközséget mint „antiquissima parochia” említik. Ezek alapján az egyházközség már a reformáció előtt létezett. Egy másik, 1630. július 22-én keltezett okirat szerint Bakk Ilona földet adományoz „az Zovatay zentegyház” javára. Az 1840-es sematizmus szerint „Parochia erecta ante an. 1630”. Domokos Kázmér (ferences püspök) 1606-ban született Szovátán és katolikus nevelésben részesült. A református fejedelmek idején a hitközség meggyengült, csak mint filia működött Korond, majd Atyha, Parajd és Nyárádköszvényes anyaegyházak mellett. A Szepesy dekrétum szerint 1732-ig paphiány miatt licenciátusok vezették a plébániát. Az utolsó licenciátus Lukács Márton volt. 1734-től Halmágyi József személyében állandó papja volt, és mint önálló plébánia működött. 1875-ben egy természeti csoda révén létrejött a Medvetó, amelynek következtében a település rohamos fejlődésnek indult, s ezzel egy időben az egyházközség is gyarapodott. 1870–1875 között felépült a katolikus templom. Az 1940-es években Török Mihály plébános a Fürdőtelepen templomot építtetett, majd a filiákban is. 1986–88 között felépült az új plébánia épülete. Mindezek mellett nem maradt el az egyházközség lelki gyarapodása sem, missziók, lelkigyakorlatok követték egymást. Szomorú tény, hogy a hívek száma 1990-től megváltozott. Több az elhalálozás, mint a születés, nem utolsósorban a rohamos kivándorlás okozta a lélekszámcsökkenést: míg 2000-ben 3878 volt a lélekszám, ma már csak 3009.
Adresă:
545500 – Sovata, str. Bisericii, nr. 28., jud. Mureș
Tel.:
0265-570.553
Serviciu
Cantor: Balázs ZoltánZi de adorație perpetuă: március 16.
Sfintele liturghii: vasárnap 8.30 és 10.30 órától, előesti mise szombaton 19 órától (télen 17 órától). Articol
Luni, 19 octombrie 2026, la ora 18.00, Academia Română din Roma a găzduit conferința intitulată „Episcopul Márton Áron – martor și simbol al Europei creștine”, un eveniment dedicat moștenirii spirituale a venerabilului episcop mărturisitor, evocând destinul unui păstor care, în mijlocul furtunilor istoriei, a rămas neclintit în slujirea adevărului evanghelic, a demnității umane și a libertății de conștiință.
Articol
În zilele de 18 și 19 octombrie 2026, la Roma au loc două evenimente de înaltă ținută eclezială și diplomatică, dedicate memoriei Venerabilului Episcop Márton Áron, una dintre personalitățile emblematice ale istoriei Bisericii din Transilvania în secolul al XX-lea. Înfruntând cu fidelitate neclintită furtunile istoriei, acest mărturisitor al credinței a apărat cu mult curaj demnitatea persoanei umane devenind un simbol autentic al credinței creștine și al reconcilierii dintre popoare.
Articol
Fosta mănăstire franciscană din Vințu de Jos se numără printre cele mai valoroase și mai bine păstrate ansambluri monastice ale franciscanilor bulgari din Transilvania. Importanța sa este evidențiată de conservarea, în mare parte, a configurației arhitecturale din secolul al XVIII-lea și de numărul relativ redus al intervențiilor care i-au modificat caracterul originar.