Adresă:
527060 – Breţcu, nr. 141., jud. Covasna
Tel.:
0787-612.206

Bereck

Szent Miklós püspök, plébánia
Serviciu

Már 1332-ben temploma volt. A pápai tizedjegyzék Beze, Bere néven írja, de 1426-ban Bereckfalvaként szerepel, mint a határvidék védelmét biztosító hely és előjogokkal felruházott kenézség. Első temploma a mostani temetőben volt. A második templomot a központban építették, torony nélkül. A tornyot külön emelték 1569-ben, 1764-ben pedig új tornyot építettek mellé. Az 1802-es földrengés a templomot annyira megrongálta, hogy le kellett bontani. A templomot 1803–10 között, a tornyot pedig 1818-ban újraépítették.
A templom barokk utáni, neoklasszicista stílusban épült.
A földrengés 1977-ben és 1990-ben is a legnagyobb mértékben a templomot érintette. Az első komolyan megrongálta a tornyot. A második földrengés után a Főhatóság csak úgy ígért támogatást, ha a tornyot a templomtól elválasztják. Így is történt. A kornak megfelelően 2003-ban ravatalozóházat is épített az egyházközség. A plébánia épülete 1838-ban épült Bogdán pap idejében. 1426-ban Luxemburgi Zsigmond király szászokat telepített be és városi kiváltságot adott. Fejlődése a városi rangra emelés után kezdődött. A határszéli őrhely tovább fejlődött, helytálló szolgálatával és kereskedelmi közvetítésével szerzett hírnevet. Lakói fakitermeléssel, -feldolgozással, fuvarozással is foglalkoztak a földművelés mellett. A község szülötte a ’48-as hős, Gábor Áron.

Număr de suflete: 1500
Zi de adorație perpetuă: november 12.
Sfintele liturghii: Téli időszakban: hétköznap 17:00 órától, vasárnap 10:30 órától
Nyári időszakban: hétköznap 18:00 órától, vasárnap 11:00 órától
Articol
Luni, 19 octombrie 2026, la ora 18.00, Academia Română din Roma a găzduit conferința intitulată „Episcopul Márton Áron – martor și simbol al Europei creștine”, un eveniment dedicat moștenirii spirituale a venerabilului episcop mărturisitor, evocând destinul unui păstor care, în mijlocul furtunilor istoriei, a rămas neclintit în slujirea adevărului evanghelic, a demnității umane și a libertății de conștiință.
Articol
În zilele de 18 și 19 octombrie 2026, la Roma au loc două evenimente de înaltă ținută eclezială și diplomatică, dedicate memoriei Venerabilului Episcop Márton Áron, una dintre personalitățile emblematice ale istoriei Bisericii din Transilvania în secolul al XX-lea. Înfruntând cu fidelitate neclintită furtunile istoriei, acest mărturisitor al credinței a apărat cu mult curaj demnitatea persoanei umane devenind un simbol autentic al credinței creștine și al reconcilierii dintre popoare.
Articol
Fosta mănăstire franciscană din Vințu de Jos se numără printre cele mai valoroase și mai bine păstrate ansambluri monastice ale franciscanilor bulgari din Transilvania. Importanța sa este evidențiată de conservarea, în mare parte, a configurației arhitecturale din secolul al XVIII-lea și de numărul relativ redus al intervențiilor care i-au modificat caracterul originar.