1060–1063-ban I. Béla megalapította a kolozsmonostori apátságot. Ekkor Kolozsvár még csak falu volt, amelyet III. Béla 1192-ben az apátságnak ajándékozott, majd 1275-től a gyulafehérvári püspök birtokát képezte. 1177-ben már Kulusvár a neve, 1213-ban pedig castrenses de Clus. Legkésőbb a 12. században épülhetett temploma, de az első adat csak 1214-ből ismeretes: „Iobbagiones ecclesiae de Clus”. Ez a templom a mai ferences templom őse, itt volt a plébániatemplom. 1313-ban már főesperesi hely: Benedek a főesperes-plébános. Az 1300-as évektől kezdték építeni a monumentális Szent Mihály-templomot, amely átvette a plébániatemplom szerepét, és a régi templom a domonkosoké lett. Az 1349-es évi búcsúengedély már a templom berendezését segélyezte. Két tornyot terveztek, de csak egy épült fel. A reformáció idején a templom lutheránus, református, majd 1559-től unitárius lett 1716-ig, amikor Habsburg hatalmi döntéssel a katolikus egyház visszakapta. Plébánosa volt két püspök is: Lönhardt Ferenc (1864–1875) és Márton Áron (1936–1949). Kolozsváron született Balázsfi Tamás (1581) pécsi püspök (1621–1625). Ugyanitt született Bokor Sándor (1915) erzsébetbányai plébános, akit 1972-ben elhurcoltak. Holttestét a Dunából halászták ki.
1579-ben Báthori István főgimnáziumot alapított a jezsuiták vezetésével. 1782-től a piaristák vezették. Akadémiai oktatás is folyt. Hirschler József alapította a Mariánumot, 1908-tól 1948-ig a Misszonyunkról nevezett Iskola Nővérek vezették az iskolát (elemi volt 1910-ben, főgimnázium 1911-ben, kereskedelmi iskola 1910-ben). A plébános 1907-ben óvodát és elemi iskolát alapított, az Augusteumot. Összesen négy elemi iskola volt. 1948-ban az iskolákat államosították.
Szamosfalva 1280-ban tűnik fel először okiratban. Temploma 1241 után épült Szent Erzsébet tiszteletére. A reformáció után a reformátusoké lett. 1724-ben visszakapta a katolikus egyház.
Szentmisék sorrendje:
Vasárnapi szentmisék: 11:00 és 18:00 órától
Hétköznapi szentmisék: hétfőtől péntekig: 8:00 és 18:00 órától
szombaton: 8:00 órától
Nyári időszakban – július és augusztus hónapokban – hétfőtől szombatig 8:00 órától, valamint szerdán 8:00 és 18:00 órától.
Hétköznapra eső ünnepek esetén 8:00 és 18:00 órától van szentmise.
Adresă:
400015 – Cluj-Napoca, P-ța Unirii, nr. 16., jud. Cluj
Tel.:
0264-595.252, 0747-482.278
E-mail:
Kolozsvár – Szent Mihály (belváros)
Serviciu
Kántorok: dr. Potyó István, Márton Szabolcs és Geréd István
Zi de adorație perpetuă: december 31.
Articol
Luni, 19 octombrie 2026, la ora 18.00, Academia Română din Roma a găzduit conferința intitulată „Episcopul Márton Áron – martor și simbol al Europei creștine”, un eveniment dedicat moștenirii spirituale a venerabilului episcop mărturisitor, evocând destinul unui păstor care, în mijlocul furtunilor istoriei, a rămas neclintit în slujirea adevărului evanghelic, a demnității umane și a libertății de conștiință.
Articol
În zilele de 18 și 19 octombrie 2026, la Roma au loc două evenimente de înaltă ținută eclezială și diplomatică, dedicate memoriei Venerabilului Episcop Márton Áron, una dintre personalitățile emblematice ale istoriei Bisericii din Transilvania în secolul al XX-lea. Înfruntând cu fidelitate neclintită furtunile istoriei, acest mărturisitor al credinței a apărat cu mult curaj demnitatea persoanei umane devenind un simbol autentic al credinței creștine și al reconcilierii dintre popoare.
Articol
Fosta mănăstire franciscană din Vințu de Jos se numără printre cele mai valoroase și mai bine păstrate ansambluri monastice ale franciscanilor bulgari din Transilvania. Importanța sa este evidențiată de conservarea, în mare parte, a configurației arhitecturale din secolul al XVIII-lea și de numărul relativ redus al intervențiilor care i-au modificat caracterul originar.