Kölevél III. / 2018 március 5.

D. a J. Kr.!

Valamennyi Főtisztelendő Plébánia Hivatalnak

                                      Székhelyükön

Húsvéti körlevél


Szám: 325-2018.

Húsvéti körlevél    

Kérem Főtisztelendő Testvéreimet,

hogy a mellékelt körlevelet minden húsvéti szentmisén a hirdetések előtt olvassák fel.

D. a J. Kr.!

Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!

Keresztény hitünk alapvető igazsága, mindennapi életünk bizonyossága és az örök boldogság reménysége Krisztus Feltámadása. Szent Pál, „a pogányok tanítója” (1Tim 2,7) nyíltan megmondja: „Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok… De Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül.” (1Kor 15,16-20) …És felsorolja a Feltámadás tanúit, utolsóként önmagát is, mert látta az Urat, habár egykor üldözte Egyházát.

Kereszténységünknek ezt a nagy ünnepét a Főegyházmegyénk által meghirdetett Ifjúság évének jegyében ünnepeljük. Ferenc Szent-atyánk már kiadta üzenetét az Ifjúság XXXIII. Világnapja alkalmával, amely az idén a helyi egyházak ünnepe, lehetőleg virágvasárnap. A Szentatya a fiatal Szűzanyát állítja az ifjúság elé, amint fogadja Gábor főangyal köszöntését. A pápai üzenet jelszava Gábor főangyalnak Máriának szóló biztatása: „Ne félj, Mária, kegyelmet találtál Isten színe előtt.” (Lk 1,30)

Röviden kitérek arra, hogy a fiatal Szűzanya miben látta meg élete értelmét, lévén ebben is eszményképe a fiataloknak.

Mária az angyali üdvözletkor vállalja a felkérést: az istenanyaságot. Ekkor mondja el első lejegyzett imáját:

„Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” (Lk 1,38) Egész életében ez volt a világító fény: Isten akaratának a teljesítése.

A Szűzanya ezt az imát megtanította a kis Jézusnak is. …Kellett az Isten Fiát imádkozni tanítani?! Ne feledjük: Jézus Krisztus „igaz Isten és igaz ember”. Az igazemberséghez hozzá tartozott a növekedés is. Tehát a gyermek első mosolya – mint minden gyermeké – Édesanyjának szólt. Édesanyja pedig megtanította imádkozni Gyermekét.

Két esetet említek: Az Úr Jézus betette a Miatyánk hét kérésébe harmadiknak: „Legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.” (Mt 6,10) Számomra ez a Szűzanya imájának a visszhangja: „Legyen nekem a Te igéd szerint!” Nagycsütörtök este az Olajfák hegyén vért izzad az Úr Jézus előre látva másnapi szenvedését, kereszthalálát, de föltámadását is. Így imádkozik: „Atyám, ha lehetséges múljék el tőlem e pohár (ti. a szenvedés), de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te”. (Mt 26,39) Én ebben is a Szűzanyától tanult ima visszhangját hallom.

A Boldogságos Szűzanya mennybe vétetett. Ott van Szent Fia, az Úr Jézus mellett, mintegy elővételezve azt, amit az üdvözültek is elnyernek a feltámadáskor: a megdicsőült testet. Abban kell követnünk a fiatal Szűzanyát, hogy életünk minden körülménye között ­– örömben és bánatban, egészégben és betegségben, jó munkahelyen és munkanél-küliségben, bölcső és koporsó mellett – ki tudjuk mondani a Szűzanyával: „Íme, az Úr szolgája, szolgálóleánya! Legyen nekem a Te igéd szerint” vagyis a Miatyánkkal: „Legyen meg a te akaratod!” Így leszünk tanúi a Feltámadottnak embertársaink előtt és így részesedünk a Húsvét örömében.

Kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves Testvéremnek és minden jóakaratú embernek!

Gyulafehérvár, 2018. április 1-jén, Urunk Feltámadásnak főünnepén

†György s.k.

érsek


Szám: 379–2018.

Nagyböjti papi rekollekció programja

A nagyböjti papi koronagyűlések programja az idei első körlevelünkben már meghirdetett időpontok szerint alakul.

  1. Első körben:

            – Március 12-én, hétfőn                      –          Kézdivásárhelyen;

            – Március 13-án, kedden                    –          Brassó–Szent Keresztben;

            – Március 14-én, szerdán                    –          Csíksomlyón;

            – Március 15-én, csütörtökön             –          Székelyudvarhelyen;

         Előadó: Főtisztelendő Prof. Dr. Diósi Dávid vicerektor, kanonok, teológiai tanár;

    Téma: Útban Jeruzsálem felé – a szentmise húsvéti teológiája.

  1. Második körben:

– Március 12-én, hétfőn                      –          Gyergyószentmiklóson;

            – Március 13-án, kedden                    –          Marosvásárhelyen;

            – Március 14-én, szerdán                    –          Kolozsváron;

            – Március 15-én, csütörtökön             –          Gyulafehérváron.

  Előadó: Főtisztelendő Prof. Dr. Holló László teológiai tanár;

Téma: Gyón(j)unk-e még a 21. században is?

A szokott időpontokban tartsák meg a koncelebrációs szentmisét. Paptestvérek programjukat úgy alakítsák, hogy vala-mennyien együtt misézhessenek.

A szentmise után külön elmélkedésen vesznek részt.

A mostani együttlét jó alkalom a szentgyónás elvégzésére. Az előadás után maradjanak együtt, hogy megosszák egymással gondolataikat és közösségben fogyasszák el a szerény ebédet, amivel megvendégelik.

Főesperes uraktól továbbra is kérjük, hogy küldjenek jelentést a részvételről.

Valamennyiük részvételére számítunk, mert a rekollekciós együttléttel is szeretnénk nagyböjti előkészületüket segíteni.


Szám: 380–2018.

24 órát az Úrnak

Szentatyánk, Ferenc pápa a „Misericordia et misera” kezdetű apostoli levelében továbbra is arra buzdítja a papokat, hogy legyenek a kiengesztelődés szolgái. Az irgalmasság rendkívüli Szentévében tapasztalt gyümölcsök nyomán ajánlja, hogy a helyi lehetőségek figyelembevételével, folytassuk a 24 órát az Úrnak elnevezésű kezdeményezést. Ebben az évben Nagyböjt negyedik vasárnapja előtti pénteken, március 9-10. között kerül sor erre az ájtatosságra. Szeretettel kérem Főtisztelendő Paptestvéreimet, hogy szervezzék meg ezt az imaalkalmat. Lehetőleg közös imával, elmélkedéssel, szentségimádással töltsék ki az időt.

Az áhítat ideje alatt biztosítsanak gyónási lehetőséget híveinknek, hogy a kiengesztelődés szentsége által, még inkább együtt lehessenek az Úrral.


Szám: 381–2018.

Duna TV nagycsütörtöki élő közvetítése a gyulafehérvári székesegyházból

Ebben az évben, a nagycsütörtöki olajszentelési szentmisét, élőben közvetíti a Duna televízió.

A 10 órától kezdődő szentmisére nemcsak a Paptestvéreket várjuk, hanem a hittanosokat, hitoktatókat és ministránsokat is.

A közösen ünnepelt liturgia szépségével, tanúságot tehetünk hitünkről, együvé tartozásunkról, egyházhűségünkről.

Szeretettel hívjuk és várjuk Kedves Mindannyiukat a nagycsütörtöki székesegyházi olajszentelő szentmisére.


Szám: 382–2018.

Nagycsütörtöki olajszentelés és a papi ígéretek megújítása

Főegyházmegyénkben kialakult gyakorlat alapján, szeretettel emlékeztetem Paptestvéreimet, hogy ebben az évben is a nagycsütörtöki olajszentelési szentmise délelőtt 10 órakor kezdődik székesegyházunkban. A szentmise keretében megáldom a betegek és katekumenek olaját, megszentelem a krizmát.

Évente visszatérő lehetőség, hogy a koncelebrációs szentmise keretében megújítjuk a papszenteléskor tett ígéretünket.

Szeretettel hívok és várok minden Paptestvért, beleértve a szerzeteseket is.

Az idő szorítása és a TV közvetítésre való tekintettel ünnepélyes bevonulást nem tartunk. Csak az asszisztencia vonul be a püspökökkel.

A Paptestvérek szentmise előtt elfoglalják helyüket a presbitériumban nekik kijelölt helyen. Hozzanak magukkal albát és fehér stólát. Számítva a Paptestvérek nagyobb részvételére, kazulát csak a kerületi főespereseknek, a főszékeskáptalan tagjainak, valamint a teológiai tanároknak biztosítunk. Ezek a személyek közvetlenül az oltár jobb és bal oldalán helyezkednek el.

A szentmise után ünnepélyes körmenetben hozzuk át a megszentelt olajakat az érseki palotába. A körmenetben részt vesznek a liturgikus öltözékben jelenlévő ministránsok is. A főesperesi kerületek képviselői ezt követően vehetik át megbízottunktól a kerületeknek biztosított szent olajakat, a szokott helyen.

Szeretettel hívom és várom valamennyi Paptestvéremet az ünnepség utáni agapéra, az érseki palota emeleti nagytermébe, hogy a sürgető és ünnepi feladatok ellenére, még ha rövid ideig is, de együtt lehessünk az asztalközösségben is.


Szám: 383–2018.

Hittanosok, hitoktatók és ministránsok zarándoklata Gyulafehérvárra

Főegyházmegyénkben kialakult szép hagyomány, hogy a nagycsütörtöki olajszentelő szentmisére, Gyulafehérvárra zarán-dokolnak a hittanosok hitoktatóikkal, valamint a ministránsok, lelkipásztoraik vezetésével.

Kérem Paptestvéreimet, hogy buzdítsák a híveket, a hitoktatókat és hittanosokat, az oltár körül szolgálatot teljesítő fiatalokat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt ezen a szentmisén. A hivatásébresztésnek ez is lehet eszköze, ezen a felemelő ünnepségen való részvétel. A ministránsokat bátorítsuk, segítsük, hogy ministráns ruhában vegyenek részt a liturgián. A szentmise előtt és után, az érseki hivatal földszinti részében válthatnak öltözéket.

Az ünnepség végén név szerint is szeretném köszönteni a zarándok csoportokat, veze-tőikkel együtt. Ehhez kérem, hogy Nagyszerda este 8-ig, jelentsék dr. Gál László igazgató-tanfelügyelő úrnak a laszlo.gal@romkat.ro email címen, írásban:

1. Honnan, 2. Kik, 3. Hányan, 4. Ki(k)nek a vezetésével érkeznek.

A szentmise végén ünnepi körmenetben vonulunk ki a székesegyházból, de a zarándokokat a továbbiakban is, különböző programok várják, eltérő helyszíneken.

Kérjük, kövessék a vendégvezetők útmutatásait, akik mindenről tájékoztatni fogják.


Szám: 384–2018.

Nagypénteki persely a Szentföldi Egyházak támogatására

Az apostoli Szentszék felkérésére, szeretettel emlékeztetem Főtisztelendő Paptestvéreimet, hogy a nagypénteki Szent Sír persely bevételét, ebben az esztendőben is a Szentföldi Katolikus Egyházak támogatására kell fordítanunk.

Az eddigi gyakorlat alapján, a gyűjtésből származó összeget, jegyzőkönyv ellenében adják le a főesperesi hivatalokba, ahonnan továbbítják az érsekség Gazdasági Osztályára.

Hivatalunk a Nunciatúrán keresztül továbbítja rendeltetési helyére, az így begyűjtött adományokat.

Minden évben köszönő levelet, hivatalos visszajelzést kapunk a Szentszéktől, amelyet a sajtó útján hozzuk híveink tudomására.


Szám: 397–2018.

A gyulafehérvári Papnevelő Intézet felvételivel kapcsolatos tudnivalói

Krisztus Urunk megígérte követőinek, hogy soha nem hagyja őket segítség nélkül. Segítsége sokszor azokon az embereken keresztül mutatkozik meg, akiket különösképpen meghív szolgálatára. Ezek az emberek elhagyják családjukat, régi környezetüket és az isteni hívásnak engedelmeskedve keresik és követik a Mestert.

Ennek a követésnek a része a felkészülés, a képzés ideje, mely napjaink kihívásai következtében igen fontos lett, és amely hét éven keresztül folyik. Talán hosszú idő, de szükséges, mert a Mester a legjobbat várja tőlünk/Tőled.

Mindazokat, akik érzik az isteni hívást szeretettel várjuk a Gyulafehérvári Szemináriumba, ahol felkészülhetnek, hogy a leg-jobban szolgálhassák Krisztus Urunkat.

Szeretettel várunk:

András István - rektor

JELENTKEZÉS:

a helyi plébánoson keresztül postai úton a

Rektori Hivatalnál (Institutul Teologic Romano-Catolic, Str. Bibliotecii 3, 510009. Alba Iulia)

Jelentkezési határidő: 2018. július 14-ig

  • előkészítő és felvételi 2018. július 16-20. között a Papnevelő Intézetben; 2018. július 15-én, vasárnap este 19.00 óráig várjuk a jelentkezőket a Szemináriumban a szükséges okmányokkal.

A beiratkozáshoz szükséges okmányok:

  • Születési igazolvány (Certificat de naştere) hiteles másolata;
  • Keresztelési és bérmálási igazolás;
  • Szülők egyházi házasságáról igazolás (amennyiben lehetséges);
  • Érettségi diploma (Diploma de bacalaureat) eredetiben, vagy 3 hónapig érvényes igazolás;

N.B. Sikertelen érettségi esetén is várjuk a jelentkezőket a meghirdetett előkészítőre, hivatástisztázó beszélgetésekre és felvételire. Ha a jelentkező megfelel a követelményeknek, feltételesen felvételt nyerhet, amennyiben sikerül az őszi pótérettségi vizsgája is.

  • Orvosi igazolás (Adeverinţă medicală);
  • A plébános ajánló levele;
  • Saját kezűleg írt kérvény Érsek úrhoz, illetve az illetékes Megyéspüspökhöz címezve.

A felvételi díja:

  • 70 RON (beiratkozás) + 30 RON (kezelési költség), amit a felvételire történő beiratkozáskor, helyben kell a titkárságon befizetni.

A felvételi vizsgáról:

  • érettségi vizsga átlaga – 50%
  • felvételi vizsga átlaga – 50% (írásbeli és szóbeli vizsga a megadott tételekből; a felvételi vizsgán el kell érni az ötös /5/ osztályzatot).
  • a felvételi átlagát az érettségi és a felvételi vizsga általános médiája adja, ami nem lehet kisebb, mint 6,00.
  • papi életformára való rátermettség, melyet a beszélgetés során az elöljárók bírálnak el;

A felvételi pontos menetét (beiratkozás, ismerkedés, írásbeli, szóbeli vizsga, beszélgetések, lelkinap) helyben, az érkezés után ismertetjük.

A felvételi vizsga tételei

Tisztelettel felhívjuk a felvételizők és felkészítőik figyelmét, hogy a felvételi anyag – az iskolai hitoktatáshoz igazodva – megváltozott az előző évekhez képest; kérjük ezt figyelembe venni.

I. Szentírásismeret

1. A Szentírás (p. 5-8);

2. Az Ószövetség létrejötte (p. 9-13);

3. A Történeti Könyvek (p. 37-46);

4. Újszövetség (p. 62-63);

5. Az Evangéliumok keletkezése és sajátos jellege (p. 64-70);

6. Szent János evangéliuma (p. 93-101).

Forrásanyag: Baróti László-Sándor, Római katolikus vallás. Tankönyv a IX. osztály számára, Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár 2005 (a tételek utáni számok a könyv oldalszámait jelölik).

II. Egyháztörténelem

1. Az egyház születése és az első keresztény közösségek (p. 67-69);

2. A vándor népek megtérítése (p. 87-91);

3. A nagy keleti egyházszakadás (p. 98-101);

4. A keresztes hadjáratok (p. 102-107);

5. Portré: Loyolai Szent Ignác (p. 124-125).

Forrásanyag: Nemes István, Római katolikus vallás. Tankönyv a X. osztály számára, Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár 2005 (a tételek utáni számok a könyv oldalszámait jelölik).

III. Hitünk alapjai

1. Mária, az Egyház édesanyja (p. 76-79);

2. A kegyelmi élet (p. 101-104);

3. Az Oltáriszentség (p. 105-108);

4. A beavatás szentségei: keresztelés és bérmálás (p. 109-114);

Forrásanyag: Jitianu Liviu – Robu Magda – Tófalvi Emese, Hitünk alapjai. A katekizmus dogmatikai tételei. Tankönyv a XI. osztály számára, Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár 2007 (a tételek utáni számok a könyv oldalszámait jelölik).

Eredményhirdetés:

A felvételi vizsga után néhány nappal a Rektorátus értesíti a felvételizőt a helyi plébánoson keresztül. Bővebb felvilágosításért a titkársághoz vagy a rektorhoz lehet fordulni:

Titkárság: Ferencz Margit, Tel: 0258–811.688, Mobil: 0745-770.134

Rektor: András István, Mobil: 0752-245060, E-mail: rektor@seminarium.ro


Szám: 385–2018.

Papi Szenátus tavaszi ülése

Főegyházmegyénk Papi Szenátusának tavaszi rendes ülésére 2018. április 10-én kerül sor az alvinci Pongrácz Szent Istvánról nevezett házban.

Paptestvéreim is beküldhetik írásban javaslataikat, vagy előterjeszthetik a kerület választott szenátorán keresztül.

Beküldési határidő: 2018. április 6.


Szám: 386–2018.

Tamás József segédpüspök aranymiséje Csíksomlyón

Excellenciás és Főtisztelendő

Msgr. TAMÁS JÓZSEF segédpüspök, általános helynök úr pappá szentelésének 50. évfordulóját, Csíksomlyón ünnepli.

A hálaadó szentmisét osztálytársaival együtt, pappá szentelésük napján, április 21-én, szombaton 1100 órától mutatja be. Erre a szentmisére és az utána következő agapéra, szeretettel hívja a főegyházmegye papságát.

Egyben kéri, hogy mindazok, akik el tudnak jönni az ünnepségre, részvételüket jelezzék az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

SMS-ben a 0740–898–667 számon, vagy

jozsef.tamas@romkat.ro e-mail címen.

„IN CORDE IESU SALUS”


Szám: 22–2018.

Beiratkozás és képességvizsga a gyulafehérvári

Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumba

A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (Kisszeminárium) felvételi vizsgát hirdet a 2018/2019-es iskolai évben induló IX. osztályának 28 helyére (fiúknak), akik sikerrel elvégezték a VIII. osztályt, magaviseletük 10-es, és 2018. szeptember 15-ig nem töltik be a 18. életévüket.

Előszeretettel várjuk azoknak a jelentkezését, akik papi hivatást éreznek lelkükben, kántori oklevelet óhajtanak szerezni, vagy „egyszerűen” katolikus iskolában szeretnének továbbtanulni.

A kántorképzés opcionális – jó hallással és énekhanggal, valamint zenei tehetséggel rendelkezők jelentkezhetnek erre; a felkészí-tés a főegyházmegyei Liturgikus és Egyházzenei Bizottság irányításával történik – hétvégeken, vizsgáztatás pedig az érettségi sikeres letétele után lehetséges. Szintén opcionálisan – intenzív angol és/vagy német nyelvtanulási lehetőséget is biztosítunk azoknak, akik vállalják (szabadidejük rovására).

Az I. szesszióban felvételizni szándékozók (ez jelenti a biztos bejutást!) 2018. április 15-ig tudassák ezen szándékukat plébánosuk ­– v. plébánosuk tudtával – iskolai hitoktatójuk révén a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (Kisszeminárium) igazgatóságán: Tel./Fax: 0258-819869 --- gmgkdirector@gmail.com

 I. szesszió

  • ANYANYELVI  PRÓBA (azon tanulóknak kötelező, akik nem magyar nyelven végezték az iskolát)
  • KÉPESSÉGVIZSGA – Római katolikus hittanból

2018. május 14-15.

– Beiratkozás ANYANYELVI  PRÓBÁRA* és/vagy KÉPESSÉGVIZSGÁRA

Ehhez a beiratkozási lap mellékleteAnexa la fişa de înscriere – szükséges.

2018. május (16)-18.

– Anyanyelvi próba* – (szóbeli és írásbeli nyelvismeretből és helyesírásból) és képességvizsga lezajlása.

2018. május (18) 22.

Vizsgaeredmények kifüggesztése. A sikeresen vizsgázott tanulók beírása – ők nem kell számítógépes elosztásra jelentkezzenek!

Az esetleges óvások benyújtása.

2018. május 25.

Végleges eredményeinek kifüggesztése.

* Az anyanyelvi próba azon tanulóknak szükséges, akik nem magyar tagozaton végezték a VIII. osztályt.

II. szesszió

2018. szeptember 03.

– Beiratkozás a képességvizsgára, valamint az anyanyelvi próbára.

2018. szept. 04-05.

- A képességvizsga, illetve az anyanyelvi próba lezajlása.

- A képességvizsga, illetve az anyanyelvi próba eredményeinek kifüggesztése.

- A felvett tanulók beírása.

 

RÓMAI KATOLIKUS HITTAN KÉPESSÉGVIZSGA TÉTELEI

Aki hisz, üdvözül című hittankönyv – 8. oszt. – (írásbeli teszt):

Biblia (15–18.) – Teremtés, gondviselés (28–33.) – Isten terve az emberrel (34–40.) – A Fiúisten érettünk emberré lett (43–48.) – Legyen meg a te akaratod! (54–59.) – Föltámadt és fölment a mennybe (60-66.) – A Szentlélek (67–71.) – Jézus egyháza (79–83.) – Az egyház elöljárói (88–92.) – A szentségekről általában: a). a 7 szentség felsorolása, osztályozása; b). Keresztség – Bérmálás – Oltáriszentség (Eukarisztia) – Bűnbocsánat esetében: meghatározás, forma, anyag, kiszolgáltatója, felvevője, hatása. (Csak az előbb felsorolt szentségeket kérjük.)

 Katolikus egyháztörténelem című hittankönyv – 7. osztály – (írásbeli teszt):

Az őskeresztények tanúságtétele (9–11.) – Üldöztetések és az Egyház elterjedése (12–14.) – Az Egyház felszabadulása – A Milánói rendelet (29–31.) – Szent Benedek „fiai” nevelték az új Európát (41–44.) – A magyar nép kereszténnyé lesz (45–47.) – VII. Szent Gergely az egyház szabadságáért (51–53.) – Assziszi Szent Ferenc (58–59.) – Loyolai Szent Ignác (83–84.) – A Tridenti Zsinat (85.) – A 2. Vatikáni Zsinat (115–116.).

Tartsd meg a parancsokat! című hittankönyv – 6. osztály – (szóbeli vizsga):

A főparancs (15–19.) – Tízparancsolat (19–23.) – A tankönyvben tárgyalt tízparancsolat esetében tételesen a következőket kérjük: - a megfelelő parancsolat pontos idézése; - miben áll az illető parancsolat elleni vétség? - hogyan lehet jóvátenni az elkövetett vétket?

***

A beiratkozási lap mellékletével (Anexă la fişa de înscriere) kell a képességvizsgára iratkozni.

A nemzeti tesztvizsgák után leadandó beíratási dossziénak a következő iratokat kell tartalmaznia:

  1. Anyakönyvi kivonat a VIII. osztály elvégzéséről (Foaie matricolă);
  2. Az otthoni iskolaigazgatóval, osztályfőnökkel és a szülővel aláíratott beiratkozási űrlap (Cerere de înscriere), eredetiben. A beiratkozási űrlapra nem kell kódszámot írni;
  1. Orvosi igazolások (Adeverinţă medicală, Adeverinţă de vaccinări);
  2. Ellenőrző könyvecske (csak be kell mutatni);
  3. Születési igazolvány (Certificat de naştere) – másolatot beiratkozáskor készítünk róla;
  4. Személyazonossági igazolvány (Carte de identitate) – másolatot beiratkozáskor készítünk;
  5. Keresztelési (és bérmálási) anyakönyvi kivonat;
  6. Plébánosi ajánlás, jellemzés (zárt borítékban).

Bővebb felvilágosításért az iskola igazgatóságához lehet fordulni: 

Liceul Teologic Romano-Catolic „Gróf Majláth Gusztáv Károly”, Str. Păcii, nr.4, 510009. ALBA IULIA

Tel/Fax: 0258-819869. E-mail: gmgkdirector@gmail.com Website: www.gmgkliceum.ro

*** Szeretettel várunk minden jelentkezőt! ***

(GMGK-igazgatóság)


Szám: 387–2018.  

Statisztikai adatok 2017-ből

Az év elején bekértük, a hagyományhoz híven, az előző év statisztikai adatait. Kérésünkre valamennyi plébánia beküldte az adatokat, a főesperesi hivatal közvetítésével. Köszönet a segítő közreműködésért, mert a kapott adatok alapján, határidőre el tudtuk készíteni a Szentszék által kért jelentést.

Főegyházmegyénkből beérkezett 2017-es statisztikai adatokat összesítve most megoszt-juk Paptestvéreinkkel is, tájékoztatás céljából.


 

Sor-szám

Plébánia

Hívek száma

Kereszteltek

0-1 év

1-7 év

7 éven felüli

Bérmáltak

Elsőáldozók

Házasságkötések

Katolikus

Vegyes

Temetések

Ellátva

Ellátatlan

Innocens

Ellátottak

1.

Alcsík - Kászon

22 402

303

238

42

23

1 112

278

104

85

11

330

243

81

6

73,64

2.

Aranyos - Torda

2 115

22

15

4

3

18

14

10

0

10

31

21

10

0

67,74

3.

Belső - Szolnok

4 844

52

46

3

3

0

57

32

11

21

124

78

46

0

62,90

4.

Felcsík

57 450

787

667

92

28

2 552

731

338

297

41

849

643

206

0

75,74

5.

Gyergyó

41 605

483

399

44

10

78

455

216

175

41

707

451

255

1

63,79

6.

Gyulafehérvár - Hunyad

11 787

116

108

5

3

0

127

76

19

57

284

137

147

0

48,24

7.

Kézdi - Orbai

37 335

438

368

58

19

62

371

207

131

71

609

356

253

0

58,46

8.

Kolozs - Doboka

13 445

182

152

14

2

0

100

86

15

71

275

151

124

0

55

9.

Maros - Küküllő

28 162

350

265

67

18

534

288

172

61

111

554

314

229

11

57

10.

Sepsi - Barcaság

36 148

473

336

80

57

0

324

209

77

132

511

269

237

5

53

11.

Szeben - Fogaras - Erzsébet

5 452

55

49

2

4

1

58

42

8

34

112

73

38

1

65

12.

Székely-udvarhely

48 582

856

643

139

65

91

632

359

226

122

732

509

223

0

70

 

Összesen

309 327

4 117

3 286

550

235

4 448

3 435

1 851

1 105

722

5 118

3 245

1 849

24

749

Gyulafehérvár, 2018. március 4.

 

 

†György s.k.

                                                                       érsek