Körlevél I. (2004. január 25.)

Köszönet a 2003. évi támogatásért

Újesztendei körlevelünk első soraiban köszönetünket és hálánkat szeretnénk kifejezni mind Tisztelendő Testvéreinknek, mind a főegyházmegye híveinek azért a kitartásért és helytállásért, amely életüket jellemezte a 2003-as esztendőben. Hűek maradtak egyházukhoz, szülőföldjükhöz áldozatok árán is. 

Főegyházmegyénk elöljárójaként külön köszönetet szeretnék  mondani minden lelki, szellemi és anyagi támogatásért, amelyet tapasztaltunk az elmúlt év folyamán. Jó volt tudni, hogy - az eltérő vélemények ellenére is - egységben vagyunk, és egy nagy családot alkotunk. 

Különösen köszönet jár a mindennemű anyagi támogatásért, amelyet Tisztelendő Testvéreink és a kedves hívek az egyre nehezedő életkörülmények ellenére is maradéktalanul biztosítottak. 

Köszönjük, hogy egyházközségük életéből részt vállaltak és annak gondjaiban osztoztak. A helyi terhek hordozásán kívül vállalták a központi járulékok befizetését, amelyek révén lehetővé tették, hogy Papnevelő Intézetünk - függetlenségét megőrizve - zökkenőmentesen működjön. 

Köszönet a központ számára biztosított támogatásért, a nehéz körülmények között élő szórványplébániák megsegítéséért, az alakulóban levő katolikus iskolák fenntartásáért és nem utolsó sorban a bel- és külföldi (szentszéki) célokra szánt önzetlen adományokért. 

Köszönetnyilvánításunk mellett néhány adattal tájékoztatni szeretnénk a 2003-as esztendő bevételeiről:
 

1. A Román llamtól kapott támogatás
38.302.129.450 lej
2. Külföldi segélyszervektől
24.047.882.389 lej
3. Főegyházmegyénk plébániáitól
9.098.698.703 lej
4. Más forrásokból
4.252.153.104 lej

Mindezen bevételek lehetővé tették és biztosították, hogy központi intézményeinket fenntartsuk, papjainkat és egyházi alkalmazottainkat javadalmazzuk, és szociális rendeltetésű intézményeinkről is gondoskodjunk. 

Emberi elismerésnél és köszönetnél értékesebb, amit önzetlen adományainkért remélhetünk: Isten kegyelmét és végtelen jutalmát!

Fizessen meg mindenkinek a Mennyei Atya - a maga kegyelmi gazdagságából! 

Mindennapi imáinkban és szentmiseáldozataink végzésénél megemlékezünk jótevőinkről. Adjon a jó Isten sok kegyelmet, jó egészséget és eredményes munkát valamennyiüknek a 2004-es esztendőre. 

Ehhez küldöm sok szeretettel és imádsággal főpásztori áldásomat.

Gyulafehérvár, 2004. január 6.- Vízkereszt ünnepén 

Dr. Jakubinyi György s.k.
   érsek

Jubiláló papjaink 2004-ben

A jó Isten kegyelméből Paptestvéreink közül egyesek idén emlékeznek arra, hogy 25 illetve 60 esztendővel ezelőtt a szentelő püspök kézfeltétele által kaptak megbízást a szolgálatra. 

Ezüstmisések (25):
 1. Bakó Antal
 2. Balázs Gyula
 3. Szőcs Márton

Gyémántmisések (60):
 1. Bodoni Árpád
 2. Gellért László

Ezúton is szeretnénk jókívánságainkat tolmácsolni jubiláló testvéreinknek. A Legfőbb Pásztor halmozza el kegyelmével mindannyiukat jubileumuk alkalmából. Szeretettel hívom és várom őket június 12-én Gyulafehérvárra, hogy a 11 órától bemutatott szentmisében közösen adjunk hálát az elmúlt évek minden kegyelméért - a megpróbáltatásokért, szenvedésekért és nem utolsó sorban az elért eredményekért. 

Az ünnepi szentmisét követően alkalom lesz arra is, hogy elbeszélgessünk az érseki palotában együtt elfogyasztott ünnepi ebéd keretében. 

Bérmálások rendje 2004-ben

 

 

1.
prilis
25
vasárnap  de.11 Csíkszereda - Szent Kereszt
2.
prilis
25
vasárnap du. 5  Csíkszereda - Szent Ágoston
3.
Május 
1
szombat de.10 Székelyudvarhely - Szent Miklós
4.
Május
1
szombat du. 5 Székelyudvarhely - Kis Szent Teréz
5.
Május
2
vasárnap de.1/2 11 Székelyudvarhely - Szombatfalva
6.
Május
2
vasárnap du. 5 látogatás Homoródremetén
7.
Május
3
hétfő de.10 Sepsiköröspatak
8.
Május
4
kedd de.10 Mikóújfalu
9. Május 
4
kedd du. 3
du. 5
látogatás Oltszemen
látogatás Bodokon
10.
Május
5
szerda de.10  Málnásfürdő
11.
Május
6
csütörtök de.10 Sepsibükkszád
12.
Május
7
péntek de.10 Sepsiszentgyörgy IV.
13.
Május
8
szombat de.10 Sepsiszentgyörgy - III.(magyar nyelven)
14.
Május
8
szombat du. 5 Sepsiszentgyörgy - III.(román nyelven)
15.
Május
9
vasárnap de.10 Sepsiszentgyörgy - Szent József
16.
Május
9
vasárnap du. 5 Sepsiszentgyörgy - Szent Gellért
17.
Május
10
hétfő de.10 Zernyest
18.
Május
11
kedd de.10 Rozsnyó
19.
Május
12
szerda de.10 Feketehalom
20.
Május
13
csütörtök de.10 Szentivánlaborfalva
21.
Május
14
péntek de.10 Miklósvár
22.
Május
15
szombat de.10 Fogaras
23.
Május
16
vasárnap de.10 Barót
24.
Május
16
vasárnap du. 5 látogatás Nagybaconban
25.
Május
17
hétfő de.10  Illyefalva
26.
Május
18
kedd de.10 Kőhalom
27.
Május
19
szerda de.10 Daróc
28.
Május
20
ldozócsütörtök de.10 Uzon (templombúcsú)
29.
Május
27
csütörtök de.10 Nagyenyed
30.
Május
27
csütörtök du. 5 Tövis
31.
Május
28
péntek  de.10 Borbánd
32.
Május
30
Pünkösdvasárnap de.10 Gyulafehérvár Székesegyház
33.
Május
31
hétfő de.10 Szászsebes
34.
Május
31
hétfő du. 5 Tür (templombúcsú)
35.
Június
1
kedd de.10 Verespatak
36.
Június
1
kedd du. látogatás Abrud- és Aranyosbányán
37.
Június
2
szerda de.10 Zalatnán
38.
Június
3
csütörtök de.10 Brád
39.
Június
4
péntek de.10 Kiskapus
40.
Június
5
szombat de.10 Négyfalu?Türkös (templomszenteléssel)
41.
Június
szombat de.10  Medgyes
42.
Június
5
szombat du. 5 Segesvár
43.
Június
6
vasárnap de.10 Nagyszeben-Belváros (templombúcsú)
44.
Június
6
vasárnap du. 5 Nagyszeben - Teréziánum
45.
Június
7
hétfő de.10 Szentágota
46.
Június
7
 hétfő du. 5  Bólya
47.
Június
8
kedd de.10 Erzsébetváros

Az ötévenként sorra kerülő bérmálással egy időben főpásztori vizitációt is végzünk. Ezt megelőzően LELKIPSZTORI JELENTST kérünk a bérmálási helyek plébánosaitól. A nyomtatványok kiküldése alkalmával közölni fogjuk a vizitáció rendjét és időpontját is az egyes plébániák esetében. 

Kérjük a Paptestvéreket, hogy megfelelő előkészület és alkalmassági számbavétel után engedjék a nagykorúság szentségéhez a bérmálkozókat. 

Iskolai hitoktatás menete

Néhány alkalommal jelezték az iskolai hitoktatást ellenőrző főpásztori megbízottak, hogy a Tisztelendő Testvérek közül nagyon sokan nem követik a hittan tananyag leadásakor a hivatalos, tanügyminisztérium által is jóváhagyott tantervet. 

Ezúton nyomatékkal felhívom figyelmüket azon kötelezettségükre, hogy a hitoktatást maradéktalanul az előírt terv szerint kell végezni. Erről egyébként részletes jelentést kérek a hitoktatást ellenőrző megbízottjainktól. 

Főesperes váltás az Alcsík-kászoni kerület élén

 Az Egyházi Törvénykönyv (C.I.C). 554. kánonja, valamint a Zsinati Könyv (ZS.K.) Rendelkezéseinek 115-117. pontjai értelmében 2002. május 1-től öt éves mandátumi időre neveztük ki a főespereseket. 

Főtisztelendő Kosza Vilmos tb. kanonok, plébános urat nyugdíjas korhatárának eléréséig (ez év január 13) bíztuk meg a szolgálattal. Köszönetnyilvánításunk kíséretében - 2004. február 1-től - felmentettük a főesperesi szolgálat alól.

Ezzel a feladattal Főtisztelendő Vass Zoltán szentszéki tanácsos, csíkszentimrei plébános urat bíztuk meg a 2007-ig terjedő mandátumi időre.

Szeretettel kérjük az Alcsík-kászoni főesperesi kerület papságát, hogy legyenek bizalommal az új főespereshez, és vele együttműködve próbálják a mindennapi feladatokat intézni. 

Betegek világnapja

Ebben az évben is február 11-én tartják a betegek világnapját. Ez az évforduló jó alkalom arra, hogy látogassák az otthonhoz és ágyhoz kötött idős, beteg testvéreket, biztassák őket a szentségek felvételére, amely erőt és vigasztalást nyújt. 

Legyen minden egyházközségben az év folyamán egy olyan vasárnap, amikor közösségben szolgáltatják ki a betegek kenetét az erre felkészülteknek. Fontos, hogy megfelelő felvilágosítás és jó lelki előkészítés előzze meg ezt a nem mindennapi eseményt. 

Nagyobb városainkban kórházi lelkész gondoskodik a betegek lelki gondozásáról. Ha a lelkipásztorok nem tudták betegeiket otthonukban ellátni, jelezzék a beteg tartózkodási helyét annál a plébániánál, amelynek területén a kórház található. 

Véleményünk szerint sokat változhat az ellátatlan halottak statisztikája, ha nagyobb odafigyeléssel, szervezettebb gondozással és nyilvántartással kísérjük öregeink és betegeink életét. 

Beiratkozás és felvételi a Gróf Majláth Gusztáv Károly 
Római Katolikus Líceumi Szemináriumba a 2004/2005-ös tanévre

I. A Gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Líceumi Szeminárium felvételt hirdet 2004/2005-ös iskolai évben induló IX. osztályának 28 helyére azon fiúk számára, akik megfeleltek a VIII. osztály végeztével tartott országos tesztvizsgán, vagy a 2003-as, illetve a 2002-es évek képességvizsgáján , papi hivatást éreznek lelkükben, kántori oklevelet óhajtanak szerezni, vagy egyszerűen keresztény nevelésben szeretnének részesülni. A felvételizni szándékozók idejében jelentkezzenek plébániájukon, és legkésőbb június 20-ig írásban jelentsék be szándékukat plébánosuk által az iskola igazgatóságának. A beiratkozás és a felvételi törvényes állami keretek között történik: június 26-án szóbeli (vagy túljelentkezés esetén írásbeli!) képességpróba hittanból (prob de aptitudine), melynek anyagát az alábbiakban ismételten ismertetjük. A beiratkozás június 25-én 14-20 óráig történik az iskola titkárságán. Tehát a beiratkozásra és a felvételire elég egyszer eljönni. Június 25-én estétől szállást és ellátást biztosítunk a felvételizőknek. A képességpróba eredményeit (APT) június 29-én, a felvételi eredményeit (MFA) pedig csak július 10-én függesztjük ki , amit nem kell megvárni. Az iskola hasznos időn belől értesíti a szülőket a vizsga eredményeiről.
Június 27-én magyar nyelvi próbát is tartunk azok számára, akik az országos teszten magyar nyelvből nem vizsgáztak.

A dossziét  a beiratkozáskor hozzák, melynek az alábbi iratokat kell tartalmaznia:
1. Igazolás a VIII. osztály elvégzéséről (Foaie matricol), melyen föl van tűntetve az V-VIII. osztályos média;

2. Igazolás a VIII. osztály utáni országos tesztvizsga sikeres letételéről (Testele nationale), melynek tartalmaznia kell a teszt minősítését, minden vizsga eredményét és a vizsgák átlagát; a 2003-as illetve 2002-es évben végzettek esetében -igazolás a kisérettségiről (Certificat de capacitate);

3. Beiratkozási ív az otthoni iskolaigazgató, osztályfőnök és a szülő aláírásával (Cerere de Inscriere), eredetiben, amelynek tartalmaznia kell a tanuló V-VIII. osztályos tanulmányi átlagát, az abszolváló vizsga médiáját és a "felvételi médiát" (media de admitere), melyet az érvényben lévő felvételi szabályzatnak megfelelően  számítottak ki. A beiratkozási ívre nem kell kódszámot írni, mivel iskolánkban képességvizsgát tartunk!

4. Orvosi igazolások 
a) Adeverina de vaccinri, b) Adeverina coprologic, c) Adeverina epidemiologic;

5. Ellenőrző könyvecske
6. Születési igazolvány (Certificat de natere) hitelesített másolata
7. Keresztelési és bérmálási anyakönyvi kivonat 
8. Szülők egyházi házassági igazolása
9. Plébánosi ajánlás (zárt borítékban)
10. Személyazonossági igazolvány (akinek már van!)
  Bővebb felvilágosításért forduljunk a helyi plébániahivatalhoz, vagy levélben az iskola igazgatóságához: 
Seminarul Liceal Romano Catolic, str. Pcii nr. 4, 510009 Alba-Iulia, jud. Alba
 tel/fax:058-819869, e-mail: gmgk@apulum.ro, http://www.hhrf.org/gyrke/majlath.html
N.B. Amennyiben a felvételi első szakasza után még maradnak helyek, július 13-án megtartjuk a felvételi második ciklusának képességpróbáját, amelyre július 12-én estig kell személyesen beiratkozni a fenti iratokat tartalmazó dossziéval. 

II. A képesítő vizsga tételei hittanból

Bajtai Zsigmond: "Aki hisz, üdvözül" című hittankönyvből:
Biblia (15-18. old. ) -Teremtés, gondviselés (28-33. old.) - Isten terve az emberrel (34-40. old.) -A Fiúisten érettünk emberré lett (43-48. old.) -  Legyen meg a te akaratod! (54-59. old.) - Föltámadt és fölment a mennybe (60-66. old. ) - A Szentlélek ( 67-71. old.) - Jézus egyháza (79-83. old.) - Az egyház elöljárói (88-92. old) - Szentek közössége (93-97. old.) - A keresztség (115-120. old.) - A krisztusi tanúságtétel szentsége (121-125. old.) -Az Eukarisztia, vagyis az Oltáriszentség  (127-131. old. ) - Hiszem a bűnök bocsánatát (138-143. old. ) - A bűnbocsánat szentsége az újrakezdés szentsége (143-147. old.)

Bajtai Zsigmond: "Tartsd meg a parancsokat!" című hittankönyvből:
A főparancs (15-19. old. ) - Tízparancsolat (19-23. old. ) - Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! (25-29. old. ) - Beszélő viszony Istennel (30-33. old. ) - A hit, remény, szeretet isteni erénye (35-41. old.) - Istennek szent Anyja (4-47. old.) - Isten nevét hiába ne vedd ! (54-58. old. ) - Az r napját szenteld meg! (60-65. old. ) - Atyádat és anyádat tiszteld! (66-71. old. ) - Testi és lelkiélet védelme (86-92. old. )- Tiszta élet (93-98. old.) - Igazság és becsület (106-110. old.) - Az egyház parancsai (112-117. old.) - A bűn az emberi lélek sebe (130-134. old.)

Bajtai Zsigmond: "Krisztus tanúi a történelemben" című hittankönyvből:
István diakónus vértanúsága és Saul megtérése (12-13. old. ) - Szeretet ragyogja be a véres üldözést (22-24. old.) - A kereszténység felszabadul (26-28. old.) - A magyar nép kereszténnyé lesz (46-49. old.) VII. Szent Gergely az egyház szabadságáért (55-57. old.) - Assis-i Szent Ferenc (66-68. old.) Mórus Szent Tamás, az angol szakadás vértanúja (86-88 old. ) - Loyolai Szent Ignác (88-91 old.) - Páli Szent Vince, az irgalmas szeretet apostola (113-114 old. ) - Bosco Szent János a fiúk apostola (128-131 old.) 

Az iskola igazgatósága 

<<az elejére

Gazdasági Tanács kinevezése

Egyházi Törvénykönyvünk (C.I.C.) 492-493. kánonjai elrendelik, hogy minden egyházmegyében legyen Gazdasági Tanács. Ennek működése az utóbbi időben szünetelt. 

Az elmúlt napokban ötéves mandátumi időre a következő személyeket neveztem ki a Főegyházmegyei Gazdasági Tanácsban:
1. Geréd Péter  főesperest;
2. Dr. Hajdú Gábor jogász, volt minisztert;
3. Kádár István esperes-plébánost;
4. Kedves Imre  igazgatót;
5. Péterfi Attila Csongor  közgazdászt;
6. Dr. Vincze Mária dékánt, valamint
7. Puskás Bálint szenátort.

Megbízatásuk alatt arra hivatottak, hogy az Egyházi Törvénykönyvben körvonalazott elvárásoknak eleget tegyenek, segítsék a főpásztor megbízottját a főegyházmegyei vagyonkezelésben. 

Feladatuk lesz az Egyházmegyei Tanács tovább működésére vonatkozó tervezet előterjesztése és nem utolsó sorban a visszakapott egyházi ingatlanok, földek és erdők értékesítésére vonatkozó koncepció kidolgozása. 

Elhunyt papok 2003-ban

1. ELEKES Dénes kalaznói (Pécsi egyházmegye) nyug. plébános, gyulafehérvári szentszéki tanácsos, életének 102. és papságának 78. évében meghalt 2003. június 2-án, hétfőn, a cserkúti (Pécs) Szent Lőrinc Gondozóotthonban. Kalaznón temették június 13-án, pénteken, édesanyja mellé a helyi temetőben. 1928-tól a bukovinai székelyek papja volt mindvégig Istensegíts plébániáján, a Bácskában, majd Baranyában.

2. Dr. BÁLINT Albert P. Szálvátor OFM ferences atya, nyug. plébános, életének 92.,ünnepélyes szerzetesi fogadalmának 71. és papságának 70. évében meghalt 2003. június 25-én, szerdán reggel Désen. Ugyanott temették június 27-én, pénteken a városi rózsadombi temető ferences parcellájában. 

 3. Id. JAKAB László c. kanonok, nyug. plébános életének 92. és papságának 69. évében meghalt 2003. július 20-án, vasárnap, csíkszeredai magánlakásán. Július 23-án, szerdán temették a városi római katolikus temetőben.

Továbbá:
 1. GYENGE István Fr. Vitus ferences testvéri életének 88. és szerzetesi életének 68. évében meghalt 2003. szeptember 20-án, szombaton, Csíksomlyón. Ugyanott temették szeptember 23-án.

A FELTÁMADT ÜDVÖZÍTŐ LEGYEN JUTALMUK!

Kelt Gyulafehérvárott, 2004. január 25-én, Szent Pál apostol megtérésének napján.

Dr. Jakubinyi György s.k.
érsek