Eddig tizenkét alkalommal került sor az immár hagyo­mányosnak számító háromnapos zarándoklatra, amely Áron püspök életének legfontosabb állomásait járja be: a szülőfalu Csíkszentdomokos, a börtönévek leghosszabb helyszíne Máramarossziget, a püspökszentelésnek helyet adó Kolozsvár és a püspöki székhely Gyulafehérvár. A mostani zarándokutat hétvégére tervezzük – 2017. július 7.-9., péntek-vasárnap –, hogy a munkába járók részvételét elősegítsük. A zarándoklatot ezúttal is Kovács Gergely posztulátor és Ferencz Kornélia, az Erdélyi Mária Rádió munkatársa vezeti.

Az egyes helyszíneken történő szakszerű idegenvezetések, az Áron püspökhöz fűződő személyes élmények megosztása, a szervezők alapos és minden alkalommal naprakész ismertetője mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a zarándoklat három napja alatt a résztvevők megismerhessék szentéletű püspökünk életét, tanítását és példáját.
A programban minden nap központi helyet kap a közös imádság és a szentmiseáldozat, amelyet Isten Szolgája Márton Áron püspök boldoggá és szentté avatásáért ajánlunk fel.

  • Részvételi díj: 380 RON, ami magába foglalja az utazást, a szállást és az étkezéseket.
  • Az autóbusz Székelyudvarhelyről indul és Csíksomlyóig útközben felveszi azokat, akik ezt kérik.
  • Jelentkezés és információ: Ferencz Kornélia (ferenczk@yahoo.com, Tel.: 0726-107.002), vagy Szász Nóra (Tel.: 0744-472.178).
  • Jelentkezési határidő: amíg a helyek be nem telnek.

*      *      *

Első nap, péntek (július 7.)
– Csíksomlyó: 7.30 szentmise a kegytemplomban, szendvics-reggeli, Csíkdánfalva, Csík­szentdomokos: Márton Áron Múzeum, szülői ház és templom (ebéd)
– Gyergyószentmiklós, Gyergyóditró útvonalon, Szászrégen megállóval, este megérkezés Máramarosszigetre (vacsora és szállás)

Második nap, szombat (július 8.)
– Máramarossziget: reggeli után börtönmúzeum, délben szentmise (plébániatemplom)
– ebéd után szegények temetője
– Kapnikbánya: plébániatemplom meglátogatása
– Dés: közös esti ima a ferencesekkel (vacsora)
– megérkezés Kolozsvárra (szállás)

Harmadik nap, vasárnap (július 9.)
– Kolozsvár: 7.00 reggeli, piarista templom, Báthory-Apor líceum
– 8.30 szentmise a Szent Mihály-templomban
– Gyulafehérvár: püspöki palota, udvar és kert; székesegyház (ebéd)
– este visszaérkezés Csíksomlyóra

Márton Áron kezdőoldal
Aktuális: hírek, események

Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).