„Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene! Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorúak, azt a vigasztalást nyújtva nekik, amelyet ő nyújt nekünk. Belé vetjük minden reményünket, hogy ezentúl is mindig megment minket. De ti is segítsetek: imádkozzatok értünk, hogy a nekünk jutott kegyelemért sokak ajkáról szálljon fel hála a nevünkben.” (2Kor 1,3-4.10-11)

Az elmúlt év megpróbáltatásokat és korlátozásokat hozott, amelyek sok, számunkra kedves és fontos tevékenységben akadályoztak meg, találkozásokat tettek lehetetlenné. Ne felejtsük el azonban, hogy mindezek mellett is volt részünk örömökben, ajándékokban és kegyelemben. Elsősorban azt köszönöm meg ismételten a főegyházmegye papságának és híveinek, hogy szeretettel fogadtak, szentelésemre nagy számban eljöttek, és főpásztori első lépéseimet megértéssel, szeretettel és imával kísérték. Köszönöm, hogy a segédpüspök szentelését is hasonló szeretettel követték, bár a korlátozások miatt többnyire csak a közvetítés által. A személyes jelenlét kényszerű hiánya ellenére is érezhető volt az öröm, a hála és a felé áradó szeretet. Köszönet érte!

A 2021-es év kezdetén, a gondviselő Atyához fordulva, köszönetet mondunk a lezárult évért és kérjük áldását az új esztendőre. Hálát adunk a sok áldásért, amelyben a kényelmetlenségek, kellemetlenségek mellett és érdemtelenségünk ellenére is bőségesen részesített. Jó volt megélni, hogy a gondok és nehézségek ellenére van testvéri szeretet, közösségtudat, felelősségérzés főegyházmegyénk népében, ki tudtuk fejezni a törődést egymás iránt, és az egységet meg tudtuk őrizni.

Köszönetet mondok mindezért paptestvéreimnek, főegyházmegyénk minden egyes plébániáján, filiájában dolgozónak, valamint közvetlen munkatársaimnak. Isten áldása kísérje fáradságot nem ismerő, hűséges és önzetlen munkájukat.

Köszönet a főegyházmegyénkben tevékenykedő szerzeteseknek, a szociális intézményekben dolgozóknak, az egyházi, egyházközeli szervezetekben munkálkodóknak, az oktatásban, nevelésben helytálló tanároknak, hitoktatóknak, az önkénteseknek, hogy önfeláldozó munkájukkal sokak számára nyújtottak eligazítást, vigaszt, reményt.

Köszönöm a főegyházmegye minden egyes hívő keresztényének az imát, amellyel munkálkodásunkat kísérték, és önzetlen adakozásukat, amelyek nélkül templomainkat, központi intézményeinket, iskoláinkat, szórványplébániáinkat nem tudnánk fenntartani. Köszönöm, hogy minden külön felhívásunkra is segítőkészen reagáltak, minden gyűjtés alkalmával tanúságot tettek a keresztény felebaráti szeretetről, hűségről és kitartásról.

Köszönet a külföldi segélyszervezeteknek, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának, a Bethlen Gábor Alapnak, hogy templomainkat, intézményeinket, kiadványainkat, rendezvényeinket az elmúlt év során is támogatták.

Kiemelt köszönet illeti a román kormány keretében működő Vallásügyi Államtitkárságot az államsegélyekért, pályázatok támogatásáért, építési segélyekért. Köszönet a megyei tanácsok és a polgármesteri hivatalok vezetőinek, akik templomainkat, egyházi intézményeinket, iskoláinkat az elmúlt évben is nagylelkűen támogatták.

Köszönetem kifejezéseként fogadják szeretettel főpásztori áldásomat.

Köszönetem kifejezése mellett következzék néhány adat – a teljesség igénye nélkül – a 2020-as évre vonatkozóan:

2020

lej

Külföldi szervezetektől pályázatokra

907 393

Magyar Kormánytól

Vallásügyi Titkárság, BGA

1 096 163

Román államtól

Vallásügyi Titkárság

Fizetésekre

24 087 520

Támogatás érsekség, plébániák

2 115 000

Megyei Tanácsok

Támogatások plébániáknak

3 047 300

Plébániáktól

4 173 759

Más forrásokból

kamat, szponszorizálás

117 774

gazdasági tevékenység

1 097 540

kiadványok

2 708

Összesen

36 645 157

 

részlet a II./2021. érseki körlevélből

 

Articol
Luni, 19 octombrie 2026, la ora 18.00, Academia Română din Roma a găzduit conferința intitulată „Episcopul Márton Áron – martor și simbol al Europei creștine”, un eveniment dedicat moștenirii spirituale a venerabilului episcop mărturisitor, evocând destinul unui păstor care, în mijlocul furtunilor istoriei, a rămas neclintit în slujirea adevărului evanghelic, a demnității umane și a libertății de conștiință.
Articol
În zilele de 18 și 19 octombrie 2026, la Roma au loc două evenimente de înaltă ținută eclezială și diplomatică, dedicate memoriei Venerabilului Episcop Márton Áron, una dintre personalitățile emblematice ale istoriei Bisericii din Transilvania în secolul al XX-lea. Înfruntând cu fidelitate neclintită furtunile istoriei, acest mărturisitor al credinței a apărat cu mult curaj demnitatea persoanei umane devenind un simbol autentic al credinței creștine și al reconcilierii dintre popoare.
Articol
Fosta mănăstire franciscană din Vințu de Jos se numără printre cele mai valoroase și mai bine păstrate ansambluri monastice ale franciscanilor bulgari din Transilvania. Importanța sa este evidențiată de conservarea, în mare parte, a configurației arhitecturale din secolul al XVIII-lea și de numărul relativ redus al intervențiilor care i-au modificat caracterul originar.