Isten szolgája Márton Áron nyomdokain 75 év után mottóval szerveztek egynapos rendezvényt Csíkszentdomokoson, a püspök szülőfalujában 2014. február 15-én. A rendezvényre 18 általános iskolából Gyergyó, Csík és Gyimes vidékéről érkeztek háromtagú csapatok, valamint kísérőtanáraik.
Veress Anna Aranka igazgatónő nyitotta meg a rendezvényt, aki köszöntőjében a püspöktől idézett: "akik őrhelyen állanak éber figyelésre és megsokszorozott munkára vannak kötelezve". Délelőtt folyamán a diákok meglátogatták a Márton Áron Múzeumot, ahol még inkább betekintést nyerhettek a püspök életébe, munkásságába és megpróbáltatásaiba.
A rendezvény egyik momentuma volt a vetélkedő, amelyben a résztvevő csapatok csapatnevet választottak. Köszöntő beszédében Lázár Csilla a Márton Áron Múzeum igazgatója így méltatta a csapatok névválasztását: "A csapatok neveiben annyi szép üzenetet közvetítetek, annyi szép üzenetet hoztok én azt hiszem, ha Márton Áron tanítását megfogadjuk, hogyha igyekszünk a szerint élni, akkor mindannyiunknak gazdagabb, szebb lesz az élete." A vetélkedő további szakaszában a csapatok verset szavaltak, vallásos éneket énekeltek. Számot adtak kreativitásukról is Márton Áron a bátorság és helytállás példája témában, valamint boldogemlékű Márton püspök életének egy-egy eseményét mutatták be. Simó Gáspár, a Segítő Mária Római Katolikus Líceum lelki igazgatója, így fogalmazott: "Ez egy hálaadás a jó Istennek, aki mindannyiunkat értékként álmodott meg, teremtett és éppen ezért gondunkat viseli. De mindannyiunk között akiről szól ez a nap Márton Áronért egy nagy hálaadás, mert benne az Isten kegyelme igen csodálatosan tudott működni." A vetélkedőn a legügyesebbnek bizonyult csapatok: Rendületlenül és Hit ászok Gyimesfelsőlokról, valamint a Szent Péter és Szent Pál követői Gyergyócsomafalváról. A nyertes csapat tagjai ingyenesen részt vesznek egy jutalomkiránduláson, amely a püspök nyomdokain járva ellátogatnak azokra a helyekre, ahol a püspök szolgált, tevékenykedett.
A szervezők Veress Anna Aranka és Kalamár Mária a püspök szavaival fogalmazták meg a nap üzenetét: "Megéri, hogy szerepet vállaljunk, összefogjunk mint még soha, s a nyomasztó jelenben is tántoríthatatlan bizalommal dolgozzunk és mindent megtegyünk a szent célért, azokért akik utánunk következnek." (Márton Áron Általános Iskola igazgatósága)

Kapcsolódó:
Márton Áron püspök, a bátorság és helytállás példája
http://www.erdely.tv/hirek/peldakep-ma-puspok
http://www.erdely.tv/magazin/hitelet?musor=45439 (2.19-4.35)

Márton Áron kezdőoldal
Aktuális: hírek, események

Articol
Luni, 19 octombrie 2026, la ora 18.00, Academia Română din Roma a găzduit conferința intitulată „Episcopul Márton Áron – martor și simbol al Europei creștine”, un eveniment dedicat moștenirii spirituale a venerabilului episcop mărturisitor, evocând destinul unui păstor care, în mijlocul furtunilor istoriei, a rămas neclintit în slujirea adevărului evanghelic, a demnității umane și a libertății de conștiință.
Articol
În zilele de 18 și 19 octombrie 2026, la Roma au loc două evenimente de înaltă ținută eclezială și diplomatică, dedicate memoriei Venerabilului Episcop Márton Áron, una dintre personalitățile emblematice ale istoriei Bisericii din Transilvania în secolul al XX-lea. Înfruntând cu fidelitate neclintită furtunile istoriei, acest mărturisitor al credinței a apărat cu mult curaj demnitatea persoanei umane devenind un simbol autentic al credinței creștine și al reconcilierii dintre popoare.
Articol
Fosta mănăstire franciscană din Vințu de Jos se numără printre cele mai valoroase și mai bine păstrate ansambluri monastice ale franciscanilor bulgari din Transilvania. Importanța sa este evidențiată de conservarea, în mare parte, a configurației arhitecturale din secolul al XVIII-lea și de numărul relativ redus al intervențiilor care i-au modificat caracterul originar.