KönyborítóBudapesten a MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetében mutatták be március 18-án a Márton Áron erdélyi püspök életére vonatkozó újabb kutatások eredményeit összegező Az idők mérlegén című, a budapesti Szent István Társulat és a kolozsvári Verbum közös kiadásában megjelent tanulmánykötetet, valamint a nagy püspök írásaiból készült válogatást a Székely Könyvtár sorozatban. Az intézet könyvtártermében összegyűlt érdeklődőket Papp Z. Attila, az intézet igazgatója köszöntötte, ő mutatta be a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum igazgatóját, Lázár Csillát, aki a múzeum létrejöttéről és működéséről, valamint a szülőfaluban immár rendszeressé váló augusztus végi konferenciák ötletéről, szervezéséről beszélt. Ezt követően Bodó Márta a Márton Áron-kultusz lényegi elemeiről és azt ezt segítő kiadványokról beszélt. Stefano Bottoni, a tanulmánykötet egyik szerzője történészi szerepében Márton Áron jelentőségét értékelte kutatásai és a kor összefüggésrendszerébe ágyazva, a kötet egyes tanulmányaiban olvasható új kutatások jelentőségét is értékelve.
KönyvborítóBodó Márta is, Stefano Bottoni is aláhúzta annak jelentőségét, hogy a nagy erdélyi püspököt végre jelentősége mértékében megismerje a teljes magyar közvélemény, mert alakja, életpéldája, cselekvési módja egészen rendkívüli, nagyformátumú egyéniséget mutat, aki nem csak egyháza vezetésében, de a magyar létkérdésekben is olyan gerinces, következetes viselkedést mutatott, amely kortársait, még ellenfeleit, ellenségeit is tiszteletre késztette. A Márton Áron válogatott beszédeit és írásait tartalmazó kötetet Hegedüs Enikő művészettörténész mutatta be. A könyvbemutatót méltón zárta a Lázár Csilla által a múzeum képei közül kiemelt fotóválogatás bemutatása a hozzájuk fűzött szakszerű és hangulatos magyarázattal. A szakmai körben a magyar fővárosban megtartott könyvbemutató egyik első lépés afelé, hogy a magyarországi közvélemény is valós ismeretet szerezzen a kiemelkedő 20. századi erdélyi püspökről.
Bodó Márta

Kapcsolódó:
Két könyv Márton Áronról - Reflektorfényben a román titkosszolgálat rekordere (mno.hu)
Márton Áronról szóló könyveket mutattak be Budapesten (Magyar Kurír)

 

Márton Áron kezdőoldal
Aktuális: hírek, események

Articol
Luni, 19 octombrie 2026, la ora 18.00, Academia Română din Roma a găzduit conferința intitulată „Episcopul Márton Áron – martor și simbol al Europei creștine”, un eveniment dedicat moștenirii spirituale a venerabilului episcop mărturisitor, evocând destinul unui păstor care, în mijlocul furtunilor istoriei, a rămas neclintit în slujirea adevărului evanghelic, a demnității umane și a libertății de conștiință.
Articol
În zilele de 18 și 19 octombrie 2026, la Roma au loc două evenimente de înaltă ținută eclezială și diplomatică, dedicate memoriei Venerabilului Episcop Márton Áron, una dintre personalitățile emblematice ale istoriei Bisericii din Transilvania în secolul al XX-lea. Înfruntând cu fidelitate neclintită furtunile istoriei, acest mărturisitor al credinței a apărat cu mult curaj demnitatea persoanei umane devenind un simbol autentic al credinței creștine și al reconcilierii dintre popoare.
Articol
Fosta mănăstire franciscană din Vințu de Jos se numără printre cele mai valoroase și mai bine păstrate ansambluri monastice ale franciscanilor bulgari din Transilvania. Importanța sa este evidențiată de conservarea, în mare parte, a configurației arhitecturale din secolul al XVIII-lea și de numărul relativ redus al intervențiilor care i-au modificat caracterul originar.