Főhajtás Erdély nagy püspöke, Márton Áron emléke előtt

Márton Áron püspökké szentelése 75. évfordulóját ünnepelve a Jakab Antal Keresztény Kör azáltal óhajt bekapcsolódni a megemlékezésekbe, hogy a nyugati diaszpórában élő sok erdélyi honfitársunkhoz és magyarokhoz elmenve, őket is közös emlékezésre hívják meg. S talán ennél is fontosabb célként azt tűzték ki, hogy Áron püspök boldoggá avatásáért szóló imádságot imádkozzák el olyan magyar közösségekben is, ahol egyébként ezt az imát máskor nem imádkozzák.
A megemlékezést mindig szentmise előzi meg. A főhajtást minden alkalommal Márton Áron püspök személyéhez kapcsolódó versekkel színesítik, kiemelten P. Bíró Antal ferences atya versével – In memoriam Márton Áron – amelyből a programsorozat címét is kölcsönözték. A jelenlévőket minden alkalommal bevonják személyes emlékeik felelevenítésébe.
A mindenki számára való hozzáférhetőség érdekében év elején elindították Facebook-oldalukat is, amelyen minden információ elérhető.

A programsorozat februárban Linzben kezdődött, majd márciusban négy kanadai rendezvénnyel folytatódott és most ősszel további négy helyszín következik.
Szeptember 21-én a kismartoni (Eisenstadt) Magyar Lelkészség adott helyet a megemlékezésnek. Az emlékprogramot megelőző szentmisén mondott szentbeszédében Vencser László kiemelte: "Ma Márton Áron püspökre emlékezünk. Megköszönjük Istennek, hogy adta őt nekünk, és amikor ma az emlékezés végén elimádkozzuk boldoggá avatásáért az imát, amit Erdély templomaiban a hívek évek óta minden szentmise után elimádkoznak, akkor azért is könyörgünk, hogy példaként követhessük őt. Szükségünk van ilyen példaképekre, akiknek nyomdokain járhatunk mi is."
A szentmisét követően a Bécsből érkezett Geréd Péter egykori tanítvány egy Márton Áron saját kézjegyével ellátott, bekeretezett fényképet helyezett el az áldoztatórácson, ezzel is kifejezve egykori főpásztora iránti nagyrabecsülését. A Varga Gabriella által moderált, Márton Áron püspök előtt tisztelgő versekkel színesített műsorban Vencser László mellett a rendezvény házigazdája, Pál László püspöki vikárius is felelevenítette nagy püspökünkhöz fűződő emlékeit. Elhangzott Dávid Erzsébet Láttam a püspököt című költeménye. A megemlékezés az Áron püspök boldoggá avatásáért közösen elmondott imával és a himnuszok eléneklésével zárult. (Fotók: Renner Adél)

*     *     *

In memoriam Márton Áron
(P. Bíró Antal OFM)

Áron püspök székely népünk
Legtündöklőbb csillaga,
A földön járt Úr Jézusnak
Megtestesült hű mása.
Megköszönjük az Istennek:
Örök hála érette,
Hogy szent Fiát a püspökben
Mihozzánk is elküldte.

Szentdomokos áldott földje:
A második Betlehem,
Felette a fényes csillag
Ragyogni fog szüntelen.
Áron püspök, megfogadjuk,
Esküt teszünk előtted:
Megőrizzük s továbbadjuk
A ránk bízott szent hitet.

Főpap voltál és vezérünk:
Sziklára szállt sasmadár,
Hirdetted, hogy legyen köztünk
Testvériség s béke már!
Sudár fenyő volt eszményed:
Ég felé néz, örökzöld,
Legyen ilyen minden utód,
Kit hordoz e drága föld.

Ezeréves kettős eszme
Őrizte meg nemzeted,
E megtartó örökségre
Épült egész életed:
Magyarság és Kereszténység!
Szentistváni gondolat!
Mindkettőhöz hű maradni
A legszentebb feladat!

Keletről jött rémuralom
Irtotta a szent hitet,
Védelmében élharcosként
Kockáztattad életed.
Történelem tűzpróbáját
Hősiesen megálltad,
Mint mestered a keresztet
Zokszó nélkül hordoztad.

Dicsőültek szent honában
Elfoglaltad helyedet,
Esdve kérünk, el ne feledd
A te árva népedet.
Mi pedig a palástodnak
Szegélyébe fogódzunk,
Benned bízva hittel hisszük:
Jobbra fordul a sorsunk.

Áron püspök Erdély egén
Legragyogóbb csillag vagy,
Fáklya voltál életedben,
Halálban is az maradsz!
Ez a csillag szórja fényét
A világon szerteszét,

Hogy hirdesse püspökünknek
Csodálatos életét!

Márton Áron kezdőoldal
Aktuális: hírek, események

Articol
Luni, 19 octombrie 2026, la ora 18.00, Academia Română din Roma a găzduit conferința intitulată „Episcopul Márton Áron – martor și simbol al Europei creștine”, un eveniment dedicat moștenirii spirituale a venerabilului episcop mărturisitor, evocând destinul unui păstor care, în mijlocul furtunilor istoriei, a rămas neclintit în slujirea adevărului evanghelic, a demnității umane și a libertății de conștiință.
Articol
În zilele de 18 și 19 octombrie 2026, la Roma au loc două evenimente de înaltă ținută eclezială și diplomatică, dedicate memoriei Venerabilului Episcop Márton Áron, una dintre personalitățile emblematice ale istoriei Bisericii din Transilvania în secolul al XX-lea. Înfruntând cu fidelitate neclintită furtunile istoriei, acest mărturisitor al credinței a apărat cu mult curaj demnitatea persoanei umane devenind un simbol autentic al credinței creștine și al reconcilierii dintre popoare.
Articol
Fosta mănăstire franciscană din Vințu de Jos se numără printre cele mai valoroase și mai bine păstrate ansambluri monastice ale franciscanilor bulgari din Transilvania. Importanța sa este evidențiată de conservarea, în mare parte, a configurației arhitecturale din secolul al XVIII-lea și de numărul relativ redus al intervențiilor care i-au modificat caracterul originar.