Alsócsernáton
Adresă:
527070 – Cernatul de Jos, str. Végh Antal, nr. 61., jud. Covasna

Alsócsernáton

Urunk színeváltozása, plébánia
Serviciu

Alsócsernátonnak 1332-ben plébániatemploma volt, melynek papja Péter. A templom a reformáció idején a reformátusok kezére került. A mostani katolikus templomot 1844-ben építtette Zámbler János kanonok-plébános a Csíkszentmártonban eladott szülői vagyonból. A plébánia 1873-ban szerveződött újra, a plébániai lakás pedig 1905 után épült. Az 1700-as évek elején a Bernáld nemesi család – a katolikus vallásra viszszatérve – kápolnát rendezett be udvarházában. Udvari káplánt kértek és kaptak. 1793-tól állandó lelkésze van a kis katolikus közösségnek. Önálló iskolaépülethez 1840-ben jutottak, ugyancsak Zámbler János plébános jóvoltából, aki azt is saját költségén építtette – ebben az időközben felújított épületben működik jelenleg az ifj úsági ház. Alsócsernáton szülötte Szilveszter Sándor (sz. 1902. január 12.) ordinarius substitutus. Felsőcsernáton templomát Bodó Imre plébános építtette 1983-ban, tornyot 1996-ban, Bakó Antal plébános idejében kapott. Kézdimárkosfalvának már 1332-ben plébániatemploma volt. A reformáció idején a templom átkerült a reformátusok tulajdonába. A katolikusok 1975-ben kápolnát vásároltak, melyet Szent Márk evangélista tiszteletére szenteltek fel. Dálnokon a pápai jegyzék szerint a pap Dikó esperes volt. A régi templom a reformáció idején református lett. 2008-ban a 101 katolikus hívő templomépítéshez fogott, mely 2009-ben már pirosban állt.
Kézdialbison a középkori katolikus templom a reformáció idején a reformátusok tulajdonába került. A kevés katolikus hívő részére a szentmiséket Vizsuly Józsefné lakásán tartják.

Număr de suflete: 940
Zi de adorație perpetuă: november 3.
Sfintele liturghii: Vasár- és ünnepnapokon: 10:30 órakor
Hétköznap: 8:00 , illetve 18:00 órakor nyári időben, 17:00  órakor téli időben.
Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).