Az első település a falutól nyugatra a domb tetején állt, erre utal a dűlő neve: Köszvényesköze. Orbán Balázs szerint a falu helyén nyílvesszőket találtak. A közelben található a Galát nevű domb, amely besenyő nyelven erődítményt jelent. Első temploma is itt, a dombtetőn állott, építésének ideje ismeretlen. Az 1484. évi oklevél plébánosáról ír. Második templomának helye a jelenlegi papilaktól nyugatra, a kántorkertben volt. Építési idejét egy 1522-ből származó faragott kőfelirat tanúsítja. Ezt erősíti meg az 1731. október–november hónapokban íródott egyházlátogatási jegyzőkönyv. 2000-ben tömegsírt találtak, mely valószínűleg az 1700-as évek közepén pusztító pestis áldozatait takarja. Ezen második templomot 1822-ben bontották le, és anyagát beépítették a jelenlegi templomba (1822–26). A templom feletti dombon (Dombhát) a közelmúltban az úgynevezett Fellegváron még 17 család lakott, a csuszamlós talaj miatt azonban elköltöztek. Feltehetően a talajmozgás következtében repedt meg a templom fala több helyen is, ezért kellett lebontani. A felszerelésekből megmaradt a főoltár, amely 1793-ban Kolozsvárról került ide, az előző ugyanis leégett. Szintén megmaradt a keresztelőmedence, palást, monstrancia, miséző kehely (felirat nélkül) és az 1790-ben öntött nagy harang, amely 1916-tól a Magyar Nemzeti Múzeumban pihent. A millennium évében hazahozták, és remélik, hogy itthon is marad. A harmadik és ma is álló templom építési évét a torony homlokzatán lévő kőbe vésett felirat örökíti meg: „Fundum via combii cedente Dno Ludovico Pálfi de Péterlaka 1822.” „Aedes et turris aedifi cata est anno 1823.” Iskolája az idézett jegyzőkönyv keletkezése idején már létezett, tanítója ez idő tájt Dobos Mihály volt. Az egyházközség egyike a Szentföld néven ismert 7 plébániának. Mindvégig katolikus volt: a reformáció idején több évig pap nélkül maradt, amikor pedig a református prédikátorok megpróbáltak betolakodni, az asszonyok elűzték őket. 1629-ben a mikházi kolostor építését elindító bosnyák ferencesek itt telepedtek meg, mert a papilak üresen állott. A szovátai származású Domokos Kázmér volt a tolmácsuk. 1664-ben Nagy Mihály egyházmegyés pap volt a plébános és egyben kerületi főesperes. Innen gondozták Mikházát, Nyárádremetét (Köszvényesremete) és az 1770-es évek végéig Szovátát. A kommunista uralom idején államosított iskolát, tanítói és kántori lakást 2007-ben visszaszolgáltatták. Felújításuk folyamatban van. A templom a 2001-től 2005-ig tartó restaurálásnak köszönhetően megújult.
Adresă:
547214 – Mătrici, str. Bisericii, nr. 251., jud. Mureș
Tel.:
0265-347.098
Serviciu
Cantor: Lokodi Károly (nyug.)Zi de adorație perpetuă: január 17.
Articol
Luni, 19 octombrie 2026, la ora 18.00, Academia Română din Roma a găzduit conferința intitulată „Episcopul Márton Áron – martor și simbol al Europei creștine”, un eveniment dedicat moștenirii spirituale a venerabilului episcop mărturisitor, evocând destinul unui păstor care, în mijlocul furtunilor istoriei, a rămas neclintit în slujirea adevărului evanghelic, a demnității umane și a libertății de conștiință.
Articol
În zilele de 18 și 19 octombrie 2026, la Roma au loc două evenimente de înaltă ținută eclezială și diplomatică, dedicate memoriei Venerabilului Episcop Márton Áron, una dintre personalitățile emblematice ale istoriei Bisericii din Transilvania în secolul al XX-lea. Înfruntând cu fidelitate neclintită furtunile istoriei, acest mărturisitor al credinței a apărat cu mult curaj demnitatea persoanei umane devenind un simbol autentic al credinței creștine și al reconcilierii dintre popoare.
Articol
Fosta mănăstire franciscană din Vințu de Jos se numără printre cele mai valoroase și mai bine păstrate ansambluri monastice ale franciscanilor bulgari din Transilvania. Importanța sa este evidențiată de conservarea, în mare parte, a configurației arhitecturale din secolul al XVIII-lea și de numărul relativ redus al intervențiilor care i-au modificat caracterul originar.