2010.09.30
Beszélgetés Eperjes Károly színművésszel
Eperjes Károly vasárnap a csíksomlyói kegytemplomban tartott előadást arról, hogyan éli meg hitét. Tegnap délelőtt a Segítő Mária Katolikus Gimnázium diákjainak és tanárainak beszélt a Széchenyi-filmről, és ennek kapcsán hitéről. A Hargita Népének ezután adott rövid interjút.
– Szeretik Önt Magyarországon?
– Az Úr Jézust szerették saját hazájában? Voltak, akik szerették, voltak, akik nem. Akik szeretnek, azok úgy látom, jól szeretnek, vannak, akik furcsállnak, csak a színészetemet szeretik, és azoknak nem jut eszükbe, a színészetem azért olyan, mert mögötte olyan élet van, ami előre jelzi, hogy komolyan veszem akár komoly, akár tragikus, akár komikus feladatom van. Komolyan veszem mindegyiket. Van, aki még a színészetemet sem szereti a közéleti vállalásaim miatt. De Széchenyit sem szerették annyira a többiek. Akik nem szerették az Úr Jézust, azoknak az életéről most mit tudunk? Széchenyit, az ő tevékenységét mennyire tudjuk szeretni még mindig, és egyre inkább elismerni. A többieknek mijét ismerjük el? Már csak az őhozzá való kötődését.
– Mit jelentett Önnek Széchenyi István a film forgatása előtt?
– Előtte is Széchenyi-kedvelő voltam, de hálás vagyok a filmnek, hogy ennyire elmélyedhettem. Addig is többet tudtam róla, de ahogy két és fél évet készültem rá, rájöttem, hogy más minőséget jelent, mint amit addig tudtam róla.
– Mi lenne még az a szerep, amivel ennyire azonosulni tudna?
– Márton Áront nagyon eljátszanám. Alkatilag is alkalmas lennék rá. Batthyányi Strattman Lászlót, egy jó Szent Istvánt, jó Rákóczit szintén nagyon eljátszanék. Telekit..., még nagyon sokat. Én arra sem gondoltam, hogy Széchenyit eljátszhatom ilyen minőségben a jó Isten kegyelméből. Engem nagyon szeret. A legutolsó nagy élményem, hogy eljátszhattam Mórus Szent Tamás életét. Az élet nagy ajándéka Széchenyi mellett. 101-szer ment, kasszasiker volt. Levettük, és nem miattam. Miattam még játszhattuk volna tovább, a többiek nem bírták lelkileg ezt a fantasztikus darabot. Nem akarom bántani őket, de ez az igazság.
– A kollégái hogyan fogadják a maga hitvallását?
– Sokan furcsának tartanak, sokan meg odajönnek, mert nem mernek máshová menni, és mondják, hogy de jó neked! Ezeknek azt mondom, próbáld meg, indulj el, majd meglátod.
– Van, aki megpróbálta?
– Igen, van, akinek keresztapja vagyok, másoknak násznagya, lelki társ vagyok, kikérik véleményemet, sőt alkalmasint egyik-másik fiatal színész a diplomamunkáját belőlem és a munkásságomból akarja írni. Ilyenkor figyelmeztetem: nem biztos, hogy jót teszel magadnak. Fel tudod-e vállalni, hogy rögtön a pályád elején konfliktusaid lesznek? Van, aki fölvállalta, van, aki nem.
– Nagyon rögös az út, amit választott.
– De kié nem?
– Önnek viszont van kapaszkodója.
– A napi szentmise, a szentáldozás, az Úr Jézussal nap mint nap találkozni. Nélküle már nem bírnám. Így is néha sok, és akkor az egészségem jelez, hogy állj meg egy pillanatra. Egy fél éve elájultam egy patikában, de hát van ez így...
Takács Éva, Honline.ro