2011.08.01
Hazatértek a zarándokok
Július 24-én éjjel – immár kisbuszon, a kerékpárokat biztonságosan a furgonba pakolva – hazaérkeztek a kerékpáros Caritas-zarándokok Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, Csíkba. A július 6-án Csíksomlyóról induló 10 zarándok 18 nap alatt tette meg az utat és július 23-án több mint 1400 kilométer megtétele után megérkezett a magyarság legnyugatibb zarándokhelyére, az osztrák Mariazellbe. A Mária-úton több Mária-kegyhelyet érintve Mária oltalmába ajánlották az irgalmas szeretet gyakorlatának kibontakozását a Kárpát-medencében, ugyanakkor útjukon találkoztak közösségekkel, elvitték hozzájuk a csíksomlyói Szűzanya üzenetét, beszéltek a Mária-útról és a Caritasnál végzett munkájukról.
Míg az út elején a rettentő kánikula nehezítette az utat, az utolsó napokban a szemerkélő eső és az osztrák hegyvidék igencsak friss levegője „izzasztotta” meg őket. Majdnem mindenhol a Mária-út önkéntesei várták őket, kínálták meg pogácsával, ebéddel, vacsorával és szálláshellyel, majd csatlakozva hozzájuk kísérték, vezették útjukat, mondhatni kézről kézre adták a zarándokokat. Így az út sikere a sok támogatónak és segítőnek köszönhető, és annak a sok imának, igazi útravalónak, amivel az itthoniak lélekben elkísérték őket. Az utolsó napon a schwarzaui templomban a szó szoros értelemben fapados szálláson, de a szentség jelenlétében ébredtek, és a hajnali 5 fokban indultak el az aránylag rövid, 56 kilométeres, de nagy szintkülönbségeket rejtő utolsó távon. Az autós kísérők is gyalog tették meg az utolsó 20 kilométert, így teljesedett ki a zarándoklat: kerékpáros és autós után gyalogos zarándoklattal.
Az egyik zarándok, Szász András így vall a mariazelli megérkezésről:
Megérkezni a célként kitűzött helyre számomra felemelő élmény volt: erre készültem napok óta, és mégis meglepően hirtelen törtek rám az érzések, melyek a felszabadulás élményével hatottak. Elmondhatatlanul nagy élmény volt… Még alig láttam bármit is a kegyhely, a templom ragyogásából, de nemcsak tudtam, hanem éreztem is, hogy a zarándoklás értelmet nyert. A magyar nyelvű szentmise alatt végiggondoltam mindazokat a személyeket, helyzeteket, örömet és nehézséget, amelyek végigkísérték a zarándoklatomat, és a felajánlásban mind-mind odahelyeztem gondolatban a jó Isten elé őket. Hála van bennem, hogy megkaptuk a zarándoklás lehetőségének ajándékát minden zarándoktársammal együtt.
Közvetlenül a hazaérkezés után Knecht Tamást, a Vasárnap munkatársát – aki a Caritas kommunikációs csapatának vezetője is egy személyben, és nagy gipszkötéssel, de lebarnulva, vidám hangulatban érkezett meg – kérdeztük a zarándoklat egészéről.
Mindenik zarándok az indulás előtt megfogalmazta, miért, milyen gondolatokkal indul útnak. Különféle motivációkat olvashattunk a zarándokblogon. Visszatekintve az út egészére, az indulás motivációjára, hogy érzed, mennyire teljesült be mindaz, ami miatt elindultatok?
A zarándoklat alatt minden este kiértékelőt tartottunk, az utolsó nap az egész zarándoklatról. Ezen mindenki megerősítette, hogy megvalósult az a szándék, amire zarándoklatát felajánlotta. Számomra lelki és fizikai kihívás volt, ezt fogalmaztam meg indulás előtt, és valóban azzá lett. Nem így képzeltem el, de utólag elmondhatom, bár sok idő kell, míg minden letisztul, sokkal nagyobb lelki kihívás volt, mint ahogy sejtettem.
Pontosan mi az, ami a lelki kihívást jelentette?
Ehhez nagyrészt hozzájárult a balesetem, mivel nehéz volt feldolgozni, hogy 900 km után autóval folytassam az utat. Ezáltal számomra a zarándoklat ott kezdődött… helyesebben ott mélyült el a személyes zarándoklatom. A csapat egyik tagjában sem merült fel, hogy a balesetem után ne folytassam. Amit mondtam, hogy nagyobb volt a lelki kihívás, az az egész csapatra érvényes, ebben benne van az egymás megszokása, a folytonos fizikai fáradtság és annak leküzdése, az, hogy 18 napig semmi magánéletünk nem volt, hogy egy idő után nagyon nehéz volt megfelelni az elvárásoknak, amiket a nagyon kedves fogadók támasztottak. Mert például mosolyogva, kedvesen mutatták a templomot, sokszor mi meg a fáradtságtól alig láttunk… Egész Magyarországon végigkísértek a Mária-út önkéntesei, készültek, megszervezték a fogadásunkat, mindenhol lelkesen, őszintén fogadtak… Több szakasza volt zarándoklatunknak különféle kihívásokkal: Romániában hazai terepen könnyebb és ismerősebb volt, Magyarországon, ahogy említettem, végigkísértek, végül Ausztriában teljesen magunkra voltunk utalva, ami kihívás, de elégtétel is volt, mert hely- és terepismeret nélkül sem akadtunk, tévedtünk el… Mariazellben a szentgotthárdi és körmendi csapathoz csatlakoztunk, ők gyalog és autóbusszal érkeztek, s velük együtt vonultunk be a bazilikába, ahol Karl Schauer szuperior fogadott, külön kérve bennünket, adjuk át szívélyes üdvözletét Jakubinyi György érseknek, akivel még segédpüspöksége idején találkozott Gyulafehérváron. A megérkezés pillanatát többen úgy élték meg: nem valami vége, hanem a kezdete, ugyanis tovább kell menni. Aztán már tervek is fogalmazódtak meg: Medzsugorje vagy Róma…
Hogyan sikerült a társaknak egymásra hangolódniuk?
A csapat egyes tagjai különböző lelki igényekkel indultak a zarándoklatnak, mégis viszonylag rövid időn belül sikerült a közös hangot megtalálni, amely minden egyes zarándoktársunknak megfelelt. Minden reggel elolvastuk a napi evangéliumot, megfogalmazva egy-két gondolatot, amin napközben elmélkedhettünk, délben mindig megálltunk és elmondtuk az Úrangyalát, amikor lehetett, templomban, és imádkoztunk az imaszándékokra. Lehetőség szerint minden nap szentmisén vettünk részt. Majd minden este számba vettük a nap eseményeit, megbeszéltük, ki hogyan élte meg lelkileg-testileg a napot egyénként és közösségként. Ezek voltak a zarándoklat talán legértékesebb pillanatai.
A csapat tagjai különféle korosztályokhoz tartoztak, volt egy nő köztetek, aztán egyik kolleganőtök végig autón kísért… Ezeket a különbözőségeket hogyan sikerült összehangolni vagy áthidalni?
Az autós kíséret volt talán lelkileg a legnehezebb, mert nem éled át mindazt, amit a többiek két keréken, legalábbis nem ugyanaz. A csapat nagyon heterogén volt, ennek ellenére sikerült egyfajta összhangot megtalálni a tizenéves kamasz, a mély lelkiéletet élő családapa, a már összeszokott kommunikációs kiscsapat és a teljesen ismeretlenül közénk becsöppenő csíkrákosi polgármester közt… Mindenki odatette a maga szeletét, s ezáltal vált színessé a zarándoklat. Nóra jól bírta, minden napot kihívásként élt meg, sikerült határait társai segítségével legyőznie.
Melyek voltak a legkiemelkedőbb mozzanatok?
Legnagyobb élményünk? Nehéz számba venni, sok szép mozzanat volt, legfennebb egy-két töredéket lehet kiemelni. Ugyanúgy élmény volt a csíksomlyói biciklis kíséret a város széléig, amivel indultunk, mint az, hogy a malomfalvi plébános több mint 50 éves biciklijével szitáló esőben Székelyszentlélekig kísért, vagy amikor a négy-öt éves fiúcska a Mezőségen románul utánunk kiabált, buzdítva: hajrá… Élmény volt Csepregen a 74 éves néni, aki 8 km-en keresztül vezette a csapatot piros biciklijén, vagy amikor a máriapócsi kegytemplom udvarán közel száz gyerek fogadott énekelve… De ugyanolyan lelki élmény volt a kaptatón néhány társsal teljesen leizzadva felmászni, felérkezni a csúcsra: ezt is imádságként éltük meg. Ausztriában pedig élmény volt, hogy Schwarzauban a lengyel származású plébános szálláshelyként magát a templomot ajánlotta fel, a szentélyben aludtunk…
És milyen ezek után itthon?
Még nem érkeztünk haza… Idő kell ahhoz, hogy mindenki magában feldolgozza az élményeket, azokat letisztázza. Mindenképpen megerősítés volt. Azt is elmondhatjuk, hogy a zarándoklat olyan szempontból is elérte a célját, hogy mindenhol a sajtón keresztül mások is tudomást szereztek a Mária-útról, a Caritas munkájáról, és egyfajta követendő példát mutathattunk a nyilvánosságnak.
Mit gondolsz, mitől lehet ez a zarándokútvonal vonzóbb, mint a már ismert európai utak?
Azt gondoljuk, Mariazell nagyon szép, hangulatos, de egy fél napot ott töltve világossá vált számunkra, hogy ott a zarándoklat egyfajta turizmus. Éppen ezért ajánljuk mindenkinek, aki zarándokolni vágyik, hogy járja a Mária-utat, mert itt olyan lelki mélységeket élhet meg azáltal, hogy ez még nincs annyira a figyelem középpontjában, amilyent a más, jóval ismertebb zarándokutakon nem élhet át.
Molnár József, Bodó Márta, Vasárnap
A kerékpáros zarándoklat blogján napra lebontva követhető útjuk, személyes élményeinket is itt osztják meg. A Magyar Televízió híradása az érkezésről (video a 19. percnél).