2011.09.12
Óvodától érettségiig vezetik a környék magyarul tanulni vágyó fiataljait
Gyulafehérvári sétáim egyikének váratlan hozadéka volt az alábbi beszélgetés a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatójával, a Gróf Majláth Gusztáv Károly (GMGK) Alapítvány elnökével, dr. Gál Lászlóval. Kötetlen társalgásnak indult egy csésze kávé mellett, az érseki palota patinás épületében. Kávéból végül több csészével is kortyolgattam, a fehérvári magyar tannyelvű iskolaszervezés bemutatását pedig szerkesztett formában igyekszem közkinccsé tenni. Legyen ez itt a reklám helye – iskolakezdés idején!
– Ahhoz, hogy a gyulafehérvári magyar tannyelvű iskolaszervezés fontosságát megértsük, ismerni kell azt a közel ezeréves örökséget, amelyet a tanintézet vállal és továbbvisz.
– Így igaz. Kevesen tudják, hogy Erdély legrégebbi tanintézményét itt, Gyulafehérváron lokalizálhatjuk. A Szent István-i alapítást követő évszázadokban, a székeskáptalan megjelenésével káptalani iskolát is fölállítottak, mely arra hivatott, hogy mai kifejezéssel élve az egyházmegye humán-ellátottságát biztosítsa. Klerikusokat neveltek itt elsősorban, de később, a jezsuita iskolamodell megszervezésével és tanulmányi szabályzatuk, a Ratio Studiorum (1599) értelmében például már a jogászképzés is elindulhatott. Képzeljünk el iskolaszervezőnek egy törékeny, ám roppant intelligenciával megáldott szerzetest, Leleszi Jánost, aki első erdélyi jezsuitaként Gyulafehérváron meghonosította ezt a fejlett oktatási módszert. Az itt székelő protestáns erdélyi fejedelmek idejében pedig az iskolaszervezés értelemszerűen a protestantizmust is szolgálta, külön gimnáziummal.
– Ebben a Bethlen Gábor és a kolozsvári országgyűlés által 1622-ben alapított Academicum Collegiumban tanított egykor Apáczai Csere János, és ez az intézmény költözött később Nagyenyedre…
– Pontosan. Gyulafehérvár ekkor fejedelmi központ, attól függetlenül, hogy a fejedelem mennyi időt tölt a székvárosában. A XVII. században ismét változott a képlet. A Habsburgok Ratio Educationisa (1777), Mária Terézia és II. József oktatási rendszere nagymértékben befolyásolták a város nemzetiségi arányainak változását a magyarság rovására, és ezen a közelmúlt évtizedei, főként a kommunista évek csak tovább rontottak. A katolikus gimnázium számára végül gróf Majláth Gusztáv Károly püspök építtetett impozáns főgimnáziumi épületet a XX. század elején. Az ő tiszteletére viseli nevét intézményünk, míg az általa építtetett gimnáziumban ma az 1918. December 1. Egyetem működik. Következik a gimnázium államosítása 1948-ban, majd 1953-ban megalakul az ún. „Kántoriskola”. Ide jöttek mindazok, akik római katolikus szellemiségben kívánták folytatni tanulmányaikat, pasztorális teológiára szerettek volna iratkozni vagy kántordiplomát szerezni. Ez volt a pártállami idők egyetlen magániskolája talán egész Romániában, de Erdélyben minden bizonnyal. Működhetett úgy, hogy nem adhatott elismert érettségi diplomát. Ehhez a diákoknak plusz 4–5 évet kellett állami líceumok esti tagozatain lehúzniuk, hiszen a Kántoriskola tananyaga nem volt éppen ugyanaz, mint ez utóbbiaké. Mégis keresett volt az iskola. Párhuzamos osztályok alakultak, a püspöki palota egyik épületszárnyába zsúfolódva. Gyakorlatilag szomszédos volt a püspöki hivatal az iskola hálótermeivel és tantermeivel. Az érsekségi tanfelügyelőség ma épp egy ilyen tanteremben működik.
A mostani berendezkedésünk az új épületekben alig 20 esztendős. A ’89-es események után a Kántoriskola diplomáit visszamenőleg is érvényes érettségi diplomának ismerték el, az iskola pedig állami költségvetésű tanintézménnyé szerveződött. Fölvette a szemináriumi líceumi státust, ám ahhoz 5 esztendős képzési időre volt szükség, így alakult végül katolikus teológiai líceummá.
– Fehérváron a katolikus püspöki székhely tőszomszédságában jellemzően a felekezeti oktatásnak vannak hagyományai. Mennyiben egyházi tanintézmény a líceum?
– Nos, az egyházi joghatóság odáig terjed, hogy az iskolának kérnie kell az érsekség jóváhagyását bármely szakos tanár kinevezéséhez. Az új tanügyi törvény ezt nem rögzíti egyértelműen, mi persze külön ajánlottuk, hogy előírásként bekerülhessen a jogszabály metodológiájába. Ugyanis paradox helyzetet eredményezne, ha olyanok tanítanának, akik nem tartják tiszteletben egy vokacionális teológiai intézmény szellemiségét, és ez bizonyos értelemben érvényes más hasonló iskolatípusokra is, amennyiben azok művészeti, sport-, katonai vagy pedagógiai líceumok.
– Ad absurdum, ha nem volna Gyulafehérvár katolikus egyházi központ, akkor ezt a középiskolát magyar nyelven ma fönn lehetne tartani?
– Maga az iskolatípus nem magyar és nem is romániai magyar találmány. Inkább az ortodoxia találmánya, tehát ennek megfelelően alakultak meg a katolikus, református, unitárius teológiai líceumok is. Az egyházi jellegű iskolák megszervezésekor tudomásul kell venni, hogy nem az az iskolatípus lesz a nyerő, amelyet mi, felekezeti vagy nemzeti kisebbségiek szeretnénk magunknak, hanem az, amelyre a többségi ortodoxia rábólint. A történelmi magyar egyházak által szorgalmazott hagyományos felekezeti iskolatípust például évek óta kóstolgatják, de nem igazán tudnak vele mit kezdeni. Nincs ennek az ortodox egyházban történeti hagyománya. Míg Erdélyen igen, az Ókirályságban ilyesmi soha nem volt.
– Magyar tannyelvű oktatási intézmény működtetése ott, ahol a gyerekek utánpótlása nehéz – Gyulafehérváron a magyar lakosság számaránya 3 százalék alatti –, különleges bánásmódot is feltételez. Hogyan sikerül az iskola anyagi biztonságát megteremteni és fenntartani?
– Jelenleg az állami támogatás mindent fedez, a tanári fizetésektől a kiszolgáló személyzet bérezésén át a bentlakási költségekig, és ez óriási dolog. Egy esetleges fejkvóta-rendszer viszont komoly gondokat okozna, hiszen legalább 300 gyereket kellene beiratni ahhoz, hogy az iskola normálisan működni tudjon. Az viszont, hogy vokacionális jellegű nemzetiségi iskola és a város egyetlen önálló magyar tannyelvű oktatási intézménye vagyunk, olyan plusz, ami feltételezi a speciális körülmények biztosítását. Ez, ha tetszik, pozitív diszkrimináció. A fenntartóval, vagyis az illetékes állami hatóságokkal és a helyi tanfelügyelőséggel kivételesen jó kapcsolatokat ápolunk. Eddig nem voltak számlafizetési gondjaink. Teljes felújításra persze nem költhetünk, hiszen épületeink egyházi tulajdonban vannak, de részleges javításokra és a működéshez szükséges felújításokra igen. Kihasználjuk az anyaországi pályázati lehetőségeket is, hiszen a Nemzeti Erőforrás Minisztériumától, a Határon Túli Magyarok Hivatalától, a Bethlen Gábor Alaptól (volt Szülőföld Alap) vagy éppen a Balassi Intézettől elnyert pályázati összegekből fedezhetjük azt a hiányzó részt, amely a szórványoktatás szempontjából elengedhetetlenül szükséges.
– Ide nem csak fiúk és nem csak katolikus vallásúak járnak. Óvodától nyolcadik osztályig vegyes a képlet.
– A magyar tannyelvű oktatásnak ez mindenképpen jó, mert Gyulafehérvárnak például a közelmúltban már nem volt önálló magyar tannyelvű óvodája. Általános iskolai magyar csoportok léteztek ugyan, de más tannyelvű csoportok mellé tagozódva. Ezeket költöztettük össze a líceum tantermeibe.
Be kell vallani: „takaréklángon” működünk. Az óvodában viszont 40–50-es létszámunk van, és ez nagyon magas, mindenki rácsodálkozik. Tudni kell, hogy ebből 4–5 gyerek román anyanyelvű. Az egyik román kislány oly szépen megtanult magyarul az óvodában, hogy a szülei hozzánk íratják első osztályba, hogy tanulhasson tovább magyarul, hiszen románul mindenképpen tudni fog! Az elemiben is már többen vagyunk a 30-as létszámnál. Óriási szám ahhoz képest, hogy négy éve még a Vasile Goldiş iskolában a tanító néni összesen 13 gyerekből álló szimultán I–IV. osztályban tanított.
– Nem kell azon rágódni, mint amúgy szórványvidéken, hogy a gyerekeket honnan verbuválják?
– Dehogynem! A verbuválás olyan környékbeli településekről történik, ahol nincs magyar tannyelvű tagozat az iskolákban. Persze nem gyengítjük a még önállóan létező, életképes iskoláinkat, inkább segítjük őket. Böjte Csaba ferences testvér alapítványának, a Szent Ferenc Alapítványnak két gyulafehérvári gyermekháza van. Ide többnyire azok jönnek, akik ugyan Fehér megyéből származnak, de komoly anyagi lehetetlenségeik miatt az ingázást megoldani nem tudják. Nagyon sok előnye van az iskolánknak, adott esetben ugyanis teljes ellátást tudunk biztosítani ingyenesen.
– Bárhogyan is számolunk, fiúiskolaként a teológiai líceumban egy csapásra megfeleződik a létszám. Ott hogyan biztosítják az utánpótlást?
– Az egyházmegye tömbkatolikus vidékeiről és a szórványkatolikusságból egyaránt érkeznek ide tanulóink. Ma már inkább a szórványból, ők látnak ebben anyanyelvű képzési lehetőséget, míg a tömbkatolikus Székelyföldön mintha papjaink is kevésbé népszerűsítenék az iskolát. Hagyományszerűen maradt ez így, hogy csak fiúk jelentkeznek és fiúkat veszünk fel. Egyelőre nehéz lenne elképzelni a vegyes működést, az iskola infrastruktúrája sem engedné ezt máról holnapra.
– A szemináriumi líceumból milyen arányban választják a diákok a papi hivatást?
– Ez az arányszám valahol az egyharmad és egynegyed között mozog, de nem mindegyikük jut el a felszentelésig. Ha valaki a Majláth Gusztávról hall, rögtön azt képzeli, hogy itt kántornak vagy papnak kell majd lenni. Mi szeretjük, ha nevelési módszereink ezirányban is hatással vannak a tanulóinkra, talán tisztázódik papi elhivatottságuk, és úgy döntenek, hogy a teológiával folytatják. Lényegében azonban egyfajta humán műveltséggel szeretnénk a diákjainkat felvértezni, éppen ezért külön áldás a jó képességű, példás magaviseletű gyermek.
– Az iskola civil pályára lépő diákjai hogyan állnak helyt későbbi tanulmányaik során?
– Morálisan mindenképpen! Felkészültség szempontjából is pozitívabbak a visszajelzések, mint más iskolák esetében. Itt ugyanis a képzés teljesen kollégiumi, s ez a tanulási folyamatot is pozitívan befolyásolja. Megvan a mindennapos szilencium, ahol kötelező a jelenlét, le kell ülni és tanulni. Volt olyan 18-as létszámú osztályunk, ahol a leggyengébb tanulónknak is 8-as fölötti volt az általánosa.
– Milyen körülmények között tanulnak azok a diákok, akik ilyen teljesítményre is képesek? Mert nem csak az iskola szellemisége határozza meg a diákok magatartását és tanulmányi előmenetelét, hanem például az iskola felszereltsége is.
– Öt évvel ezelőtt néhány szemléltető eszközön, térképen és ásványon kívül alig volt valamink. Nemrég lehetőségünk nyílt nagyobb összegért komplett fizika, kémia és biológia laboratóriumot fölszerelni. Ma már olyan digitális eszközeink vannak, amelyek matematika–fizika szakirányú képzést is lehetővé tennének. Testvériskolai kapcsolatokat ápolunk a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziummal és a kolozsvári Sigismund Toduţă Zeneiskola magyar tagozatával, a kolozsvári Báthory István Líceum katolikus osztályaival is hasonló az együttműködés. Itthon az ortodox szemináriumi líceummal veszünk részt egymás tudományos ülésszakain, rendezvényein, kölcsönösen megénekeljük egymást karácsonykor.
– Hogyan hat a diákokra az, hogy rendkívüli szellemiségű és egyedülálló történelmi múlttal rendelkező városközpontban élnek és tanulnak? Vajon nyomot hagy bennük a város?
– A távolról érkező gyerekek első benyomása mindig az, hogy mennyire távol kerültek az ismerős környezetüktől. De hát valamikor a XIV–XVII. században el kellett vándorolni Németalföld vagy Olaszország híres egyetemeire, ha tanulni akart az erdélyi fiatal, így ma már nevetséges dolog nyavalyogni párszáz kilométer miatt. A környezet jótékony hatása, lehet, hogy csak néhány évtized múltán jelentkezik az akkorra már véndiák sorba lépők életében. De bárhol tanuljon is az ember, ha tanul, az kitörölhetetlen nyomot hagy az életében.
Beszélgetőtárs: Laczkó Vass Róbert, Szabadság, 2011. szeptember 12.