2011.10.28
A műemlék templom orgonaszekrénye
A gelencei Szent Imre műemlék templom régi, tönkrement orgonáját Johannes Baumgartner (1714–1758) segesvári szász orgonaépítő mester készítette kb. 1750 és 1758 között. Az orgona bizonyosan nem jelenlegi helyére épült, de talán nem is Gelencére. A fennmaradt Baumgartner-orgonák segítségével a svájci orgonaszakértőnek sikerült minden technikai adatot megtudnia a hangszerről, és ennek alapján rekonstruálta azt. A tönkrement, szétázott szélládát visszaépítésre alkalmatlannak ítélte, ezért Bors László orgonaépítő pontos másolatot készített róla, ez kerül az új orgonába. A hangszer szerkezeti egységének legyártása, előállítása, valamint az orgonaház megerősítése állandó szakmai egyeztetés és párbeszéd mellett megtörtént. A fémsípokat Bartis Szabolcs készítette eredeti minta és ötvözet alapján. Hermann Binder az orgonaház összekarcolt oldalsó és hátsó részének restaurálásában, valamint a regiszterfeliratok elkészítésében nyújtott segítséget. A hangszert október 25-én szerelte össze Bors László. Az intonálást-hangolást Homolya Dávid személyesen irányítja majd a november 5-i szentelőt megelőző héten. Az orgonaszakértő Bereczi István gelencei plébánosnak írt levelében azt hangsúlyozza: "rendkívüli jelentőségű munka megy végbe, és rendkívüli jelentőségű orgona épül Gelencén. Itt nem egyszerű orgonaépítésről van szó, hanem annál sokkal többről. Mind szakmailag, mind kulturális értelemben úttörő cselekedet, hogy egy régi hangszert tudományos módszerekkel és igényesen újjáépítenek. Ez a hangszer gyakorlatilag a már nem létező gelencei orgona hasonmása lesz, hangjára ugyanúgy repülünk vissza az időben évszázadokat, mintha az eredeti hangszert hallgatnánk. Ha úgy tetszik, »klónozzuk« Baumgartner 260 éves orgonáját." Szerinte eddig ilyen rekonstrukció nem történt még sem Erdélyben, sem Magyarországon. "Ahogy Gelence visszakapta a betakart Szent László-freskókat, úgy most visszakapja a régen elpusztult ékszer-orgonáját, mely eme kivételes gyöngyszemnek számító magyar templom ódon fényét méltóképpen emeli" – áll a levélben.
Iochom István, Háromszék, 2011. október 28.
Egy tűzmadár-orgona Erdélyben
Csaknem évszázados hallgatás után hamarosan újra megszólal Gelencén a híres felszegi Szent Imre műemlék templom barokk orgonája. A hányattatott sorsú hangszer az idők során teljesen tönkrement, sípjait, alkatrészeit széthordták, az orgonaszekrényt minden elérhető felületen összekarcolták. A nemes vonalú, pompás barokk orgonaház a templom restaurálása óta üresen áll a karzaton, a hangszer szerkezetének megmaradt roncsai sokáig az oltár alatt vártak jobb sorsra. 2003-ban Homolya Dávid Svájcban élő magyar orgonaművész és nemzetközi orgonaszakértő javaslatára az akkori plébános, Varga Béla és Fórika Balázs kézdivásárhelyi kántor a hangszer roncsait konzerválták és gyűjtést indítottak el az orgona rekonstruálására. Még abban az évben sor került egy jótékonysági hangversenysorozatra, ahol többek között egy japán művésznő, Izumi Ise is koncertezett az orgona javára. A Vasárnap hasábjain annak idején Orgonák egymásért címmel számoltunk be az eseménysorozatról. A jelenlegi plébános, Bereczi István is felkarolta az ügyet és tavasszal megbízta Bors László újtusnádi orgonaépítőt a hangszer rekonstruálásával. A munkálatok szakmai koordinációjára Homolya Dávid szakértőt kérték fel. A megújult orgonát ő szólaltatja meg ünnepélyes keretek között először november 5-én, Szent Imre napján, a templom búcsúján. Őt kérdeztük az orgona sorsáról.
Mint minden orgona újjászületése, a gelenceié is egyedi eset. Ön is így látja ezt?
A gelencei orgona jelentősége, bár kis orgonáról van szó, mégis óriási. A hangszer csaknem teljesen elpusztult, az orgonaszekrényen, a csonka szélládán és a síptőkéken kívül nem maradt meg belőle semmi. A még meglévő, tönkrement maradványokat sem lehetett újból a hangszerbe integrálni. A magyarországi gyakorlatban ilyenkor új hangszer építésére kerül sor, de ez általában minden stiláris jellegzetességet nélkülöz, egy a színtelen, jellegtelen, kompromisszumos tucatorgonák végtelen hosszú sorában. Építőik és építtetőik általában a mai igényekre hivatkoznak ilyenkor. Nyugat-Európa ezt a gyakorlatot egyre inkább elvetni látszik, igyekszik az évszázadok és háborúk által eltékozolt, elveszett kincseket az emlékekből is felkutatni, rekonstruálni. Ez történt végre Erdélyben is, Gelencén, ahol magyar viszonylatban elsőként beszélhetünk egy historikus hangszer teljes, tudományos igényű rekonstrukciójáról. A saját kutatásaim mellett Bors László újtusnádi és Hermann Binder szebeni orgonaépítők kutatómunkájának köszönhetően sikerült minden szükséges technikai adatot megtudni az orgonáról, ezek alapján a hangszer nagy pontossággal rekonstruálható volt. Ezt a tudományos rekonstrukciós eljárást leginkább a klónozáshoz lehet hasonlítani.
Mit derült ki e kutatómunka során az orgonáról?
A roncsok és az üres orgonaszekrény alapján eleinte kilátástalannak tűnt felderíteni eredetét. Az egyetlen támpontot az ún. szelepkamrába ragasztott latin nyelvű levéltöredék nyújtotta, melyen Keserű Ferenc nyújtódi plébános aláírása látható. Keserű 1788–1795 között volt a közeli Nyújtódon plébános. Az orgonaház azonban már a stílusa alapján is nyilvánvalóan korábbi.
A levéltöredék nem a hangszer építéséről, hanem egy nagyobb szabású javításról árulkodik, egy esetleges áttelepítésről, mivel az orgona egyes nyomok tanúsága szerint eredetileg nem a jelenlegi helyén állt. Keserű levele nem segített, további támpont után kellett nézni. A hangszer egyik különlegessége a dupla homlokzat: az orgona hátulsó oldalán is homlokzati sípok álltak. Ilyen kettős homlokzatok az erdélyi orgonavilágban leginkább a segesvári szász mesterre, Johannes Baumgartnerre (1714–1758) jellemzőek. Az orgonaház faragványai is rokonságot mutatnak néhány fennmaradt Baumgartner-mű díszeivel. A homlokzati síptőke furatai alapján kikalkulált fémsípmenzúrák teljesen megegyeztek a Baumgartner hangszerein mértekkel. Baumgartner ma Kolozsváron álló hangszerének dokumentálásakor készült fasípsor-alaprajz a furatok alapján változtatás nélkül illik a gelencei orgona fasíptőkéire. Ezek alapján orgonánk nagy biztonsággal Johannes Baumgartner műve. Így közelebbről meghatározható az orgona keletkezési ideje is. A mester fennmaradt munkái az 1750-es évekből származnak. Orgonaépítői tevékenységének 1758-ban bekövetkezett halála vetett véget. Ennek alapján az orgona kb. 1750–1758 között épülhetett. Egy 1823-as vizitáció egy 1766-ból származó hétregiszteres orgonáról tudósít Gelencén. Ez vagy hibás adat (esetleg az 1756-os évet jegyezték le rosszul), vagy az orgona áttelepítésére utal.
Ez érdekes fordulat az orgona előéletében, ugyanis Kantában egy 1830-ban keltezett leltár tanúsága szerint (Decretum Parochiae Kantensis 1031/1830, 4.) abban az évben a kantai minorita templom karzatán is egy hétregiszteres orgona állt… Mit tudhatunk a továbbiakról, Baumgartner orgonaépítő munkásságáról?
A következő lépés az analóg hangszerek vizsgálata volt. Baumgartnernek öt orgonája maradt fenn, egyetlen kivétellel mind kisorgonák (ún. pozitívok). Orgonái egy órásmester precizitásával készült minőségi remekművek, valóságos zenélő ékszerdobozok. Erénye a jó minőség és a precizitás, valamint a rendkívül bájos orgonahang. Konzervatív stílusára jellemző, hogy művei optikailag a Nyugat-Európában akkor divatos érett, késő barokk és rokokó helyett sokszor inkább a 17. század reneszánsz és kora barokk világát idézik. Legjobb példa erre a homlokzati sípok gazdag, gravírozott díszítése. Legjelentősebb fennmaradt műve az erzsébetvárosi örmény katolikus gyülekezet 1752-ben épített processzióorgonája, mely ma a kolozsvári Történeti Múzeumban áll. A hangszert a nagyszebeni orgonaépítő mester, Hermann Binder restaurálta. Baumgartner orgonái technikailag alig térnek el egymástól, a fennmaradt hangszerek analóg példaként szolgáltak a gelencei orgona rekonstruálásában.
Miben reménykedik, az újjászülető hangszer birtokolni fogja-e egy sikeres, korhű hangképpel rendelkező jó rekonstrukció erényeit?
A történelmi hangszerek nagy többségét az évszázadok során többször kisebb-nagyobb mértékben átalakították – Baumgartner műveit is. Az átalakításoknak hangzásbeli következményei vannak. Egy jól elkészített rekonstrukció az eredeti állapotot tükrözi, azaz hangzásbelileg akár hitelesebb is lehet, mint átalakított öreg testvérei. Reményeink szerint így lesz ez Gelencén is: a példásan restaurált Árpád-kori templom már nemcsak freskóival és ellenállhatatlan atmoszférájával, hanem újraszületett orgonájának hangjával is évszázadokkal visszaröpíti időben a látogatót.
A nyolc évvel ezelőtt írt beszámolót e sorokkal zártuk: „…reméljük, hogy e messzi földön híres, ősi templom visszakapja régi csillogását, amely által a ma még csak építészeti-turisztikai kuriózumként nyilvántartott (és Istennek hála, intenzíven látogatott!) templom a bensőségesebb liturgia megünneplése mellett zenei szempontból is igazi zarándokhellyé válik”. Most sem írhatunk mást: adja Isten, hogy így legyen!
Lejegyezte: Fórika Balázs, Vasárnap