Ervin atya, Hargita megye embere

„Meg sem nézem, mit kaptam, egyből megy a Kájoni János Akadémia alapkövébe” – ezekkel a szavakkal fogadta Ervin atya a Hargita Megyéért-díjat. Ez a kijelentés a 94 éves ferences szerzetes életpályájának jelmondata is lehetne: mindenekelőtt a közért tenni.

ervin_atya_megye_embere 016_b

A Hargita Megyéért-díjnak az alapítása óta hagyomány, hogy a díjra érdemes személy jelöléséről a szárhegyi Lázár-kastély lovagtermében döntenek. Most a díjátadóra is itt került sor, hiszen egy szárhegyi születésű és számos hányattatás, kényszerű távollét után ide hazatért személy, páter Ervin kapta meg az elismerést. A díjazott feltette a kérdést: miért. Mit tett ő, ami érdemessé tette a díjra? Amint elmondta, nem tudja a választ. Végül is „csupán” a munkáját végzi, Istent szolgálja, és népéért dolgozik, ennek szentelte életét. Példamutató életét.

Az életpálya

1920. május 10-én Gyergyószárhegyen született tíz testvér egyikeként. A szerzetesrendbe 1938. október 6-án lépett be, 1943. június 20-án a boldog emlékű Márton Áron püspök szentelte pappá Gyulafehérváron. Őt és paptársait Márton Áron e szavakkal bocsátotta útjukra: „Vértanúkká szentellek titeket”. A püspök jövőbe látott.

1944-ben letartóztatták, majd kényszerlakhelyre küldték, ami egy évet tartott. 1951. augusztus 20-án a szerzeteseket elhurcolták kolostoraikból. Ezt követően Máriaradnán töltött el hat évet egy másik rendtársával. Ez idő alatt ismerkedett meg Szoboszlai Aladárral, a későbbi ’57-es kirakatper fővádlottjával. Ebben az ügyben 1957. december 4-én letartóztatták, és kilenc hónapi vizsgálati fogság után halálra ítélték, majd ezt életfogytiglani kényszermunkára változtatták. 1964. augusztus 2-án közkegyelemmel szabadult a kényszermunka alól, de az önként vállalt munka, a közösségért való tevékenység sosem szűnt meg. Fél év után a temesvári egyházmegyében talált egy kis plébániát, ahol 12 évet töltött el. A papi szolgálat mellett templom- és plébániajavításokból is kivette a részét. Ez után Kolozsvárra került. 1980-ban újra letartóztatták, ezúttal a rózsafüzér gyártásával és azzal való üzérkedéssel mint közbűntényest vádolták meg. Két évre ítélték el. 1982-ben szabadult. Ferenc Béla, akit Ervin atyaként ismer a világ, 1997-ben tért haza Szárhegyre.

Nem csupán szülőfalujába vágyott: célul tűzte ki, hogy megmenti a kolostort, amelyet a rend felhagyni tervezett. Hazatérése óta munkája nyomán más hangulata lett a kolostornak, úgy kapta vissza eredeti rendeltetését, hogy azért a közösségé is maradjon – hangzott el a díjátadón a Bajna György által megfogalmazott méltatásban. Az atya börtönben és templomban is építő volt, lelkek és épületek váltak szebbé munkája nyomán. Ezen az évtizedek nem változtattak, folytatja ma is.
A díj átadását megelőzően Petres Sándor megyeitanács-alelnök és Portik Hegyi Kelemen gyergyószéki főesperes tartott ünnepi beszédet. Elhangzott: a ferencesekre jellemző az egyszerűség, őszinteség és Krisztushoz való rendíthetetlen ragaszkodás. Ez Ervin atyára egyértelműen igaz.

Életvidámság és politizálás

„Nyolcéves korom óta politikus vagyok” – mondta Ervin atya a díj átvételét követően, és leszögezte, hogy ő ahogy mindig, most is „székelyül” fog beszélni. Ízes humorral mesélt történeteket életéből, amely alatt, mint mondta: hatvanöt kormány bukott már meg Romániában, és bízik benne, hogy megbukik a hatvanhatodik is.

Jellemző életére az általa idézett Deák Ferenc-gondolat: „amiről önként mondunk le, az végleg elveszik számunkra, de amiről sosem mondunk le, amihez ragaszkodunk, azt a történelem változása visszaadhatja nekünk”.

Ervin atya a díjátadót követően kifejtette: önmaga számára nem sokat jelent ez a kitüntetés, inkább Szárhegyet, ennek kulturális és történelmi örökségét illeti meg. Ugyanakkor bízik abban, hogy Isten ad erőt még, hogy megszolgálja a most átvett elismerést. A díjjal járó pénzösszeget a szegény sorsú, de jó magaviseletű gyermekek segítésével foglalkozó alapítványnak hagyományozza. Mert a gyermekekben van a jövő – mondta.

 

Gergely Imre, Székelyhon.ro, 2013.05.16.