2013.07.01
Az elmúlt évszázadok során Erdély kiemelkedő személyiségei tevékenykedtek ezen a helyen, sokuknak állítottak emléket a Székesegyházban, amit gyakran Erdély Pantheonjaként említenek. Elérkezett az alkalom, hogy boldog emlékű Márton Áron püspöknek emléket állítsunk, aki a 20. században világító jel volt népe számára. Márton Áron vallomása szerint: „Az Úr Jézus Egyházát a világba állította. Nem azért, hogy visszavonuljon valamiféle elefántcsonttoronyba vagy hagyja magát visszaszorítani a sekrestyébe, hanem azért, hogy a történelem sodrában küszködő ember mellett álljon, őt kövesse a hit és az igazság fáklyájával, s minél válságosabb szakaszba érkezik, emelje a fáklyát annál magasabbra, és segítse, hogy megmaradhasson a helyes úton. Az egyháznak ezt a küldetést vállalnia kell a történelem minden szakaszában.” Tudjuk, hogy ebbéli törekvését egész életén keresztül sikerült megvalósítani, függetlenül attól, hogy börtönbe volt zárva vagy kényszerlakhelyre ítélve.
Márton Áron püspökkel a ma élők közül sokan találkoztak, elevenen él az ő emléke. Feltevődik a kérdés, hogy akkor szükséges-e a tárgyi megelevenítés? Itt állva egy ilyen alkotás mellett, mint amit Gergely Zoltán képzőművész elgondolt és megalkotott, megerősödik bennem, hogy a képzőművészeti alkotások tudnak segíteni bennünket a mindennapjaink megélésben. Márton Áron 1934-ben keltezett írásában olvashatjuk: „Örök végzésnek látszik, hogy az isteni gondolatok földi valósítása nemzeti kötelesség legyen…Erre utal az is, hogy leghatékonyabb nemzetalkotó és fenntartó erő a kultúra. A fejlődés kezdetleges fokán még összetartó erő lehetett a közös származás és nyelv, később azonban a népek nemzeti mivoltukat csak kultúrájukkal biztosíthatták. Szinte az összes jelentős európai nemzeteket a kultúra egyetemessége és transzcendentális ereje kovácsolta erős egy-nemzetté… Azzal lettek és maradtak nemzet, hogy igaznak, szépnek, jónak és isteninek valósítását vállalták, s ennek szebb és megszépítő, jobb és folyton jobbra törő, igazabb, a politikai, gazdasági, társadalmi igazságosságot akaró életnek a munkájába, izgalmaiba és örömeibe, hagyományaiba és jövő célkitűzéseibe közvetve, vagy közvetlenül népük tömegeit is beleavatottként meghívták.” (Nemzet és kultúra, in Erdélyi Iskola, 1934/35 évf. január-februári szám)
Gergely Zoltán a létrehozott szoborkompozícióval Márton Áron szentéletű püspök személyének és szellemiségének a hit általi közösségépítő oldalát juttatta kifejezésre. A beküldött pályamunka leírásában olvashatjuk: „a hagyományos ábrázolásokkal szemben a szobor nem egy különálló alak, hanem a közösségépítés és teremtés szellemében, a hely adottságát is kihasználva, félkörben elhelyezett padok veszik körül. A püspök széke formailag a körülölelő padokban folytatódik, de azoktól eltér, hogy megfelelően kiemelkedjen. Így nemcsak megcsodálandó alkotás, hanem interaktív szobor együttesé válik, amely a félkör nyitottságával, az ülőalkalmatosságok adta lehetőséggel hívja maga köré a látogatót. A gyors szobornézés helyett a püspök mellé, köré ülve meditatív, meghitt elmélkedésre alkalmas helyet szeretnék kialakítani. A püspök, pásztor, aki otthon fogadja híveit, látogatóit, közéjük ülve közösségének részévé válik, azok pedig részesülnek hitének, szellemének, példaértékű magatartásának kisugárzásából. Enyhén balra fordított fejjel, tekintete a székesegyházra és azon túl az egyházmegye híveire irányul.” Egyenes gerinccel ábrázolva, testtartása azt sugallja, hogy bármely percben elindulna népéért … Jobb kezének megmintázásánál az erő jut kifejezésre, míg a bal kiegyensúlyozottságot sugall, ami őt jellemezte. A padok feliratán püspöki jelmondata: Non recuso laborem… a munkától nem hátrálok meg…
A szobor bronzöntését Sánta Csaba szovátai képzőművész, a kőrészek faragását Dóczy András csíkszeredai szobrász készítette. Istennek is hálát adva, hogy létrejött, bátran mondhatjuk, hogy a létrehozott alkotás méltó a helyhez és boldog emlékű Márton Áron püspökünkhöz. Mindazoknak, akik támogattak a szobor létrejöttében, ezúton szeretnénk köszönetet mondani. Külön szeretném kiemelni önzetlen segítségüket, ahogyan egy fiatal alkotó mellé álltak, szakmai tanácsaikat és emberi magatartásukat Gyarmathy János és Kiss Levente szobrászoknak, Guttmann Szabolcs és Káldi Gyula építészeknek. Záró gondolatként Márton Áron 1939-ben megjelent Templom és iskola című írásából elevenítek fel: „A vállainkra nehezedő szerep nagy és felelősségteljes, de úgy becsülnek meg, s az idők mérlegén annyit nyomunk, amennyi értéket önmagunkban, magatartásunkban, feladataink teljesítésében felmutatunk. A saját sorsunkat magunk kovácsoljuk, az élettől csak annyi kegyre számíthatunk, amennyit tőle makacs kitartással, megbonthatatlan összefogással, céltudatos és szívős munkával kikényszerítünk. A kényelmes napokról nekünk le kell mondanunk: harcok idején, történelmi fordulóban, eszmék és népek elkeseredett mérkőzésekor születtünk, de a nagy időkhöz nagy nemzedék kell, s megéri, hogy a szerepet vállaljuk, összefogjunk mint még soha, s a nyomasztó jelenben is tántoríthatatlan bizalommal dolgozzunk és mindent megtegyünk a szent célért, azokért akik utánunk következnek…” (Templom és iskola, in Erdélyi Iskola 1939/1940. évf. november-decemberi szám)
Márton Judit, a Gyulafehérvári Érsekség egyházművészeti és építészeti irodájának vezetője
Elhangzott a gyulafehérvári érseki palota udvarán a Márton Áron püspök emlékére elhelyezett szoborkompozíció megáldásán