2013.08.14
A kolozsvári ferences kolostor városunk egyik legrégebbi és legfontosabb egyházi létesítménye. A középkor óta mindmáig a város lakóit szolgálja, hitünkben erősít meg, a rászorulóknak pedig segítő kezet nyújt. A középkorban a domonkos szerzetesrend tulajdonában volt, jelenleg pedig a ferences rendnek ad otthont. Testvérrendekről van szó, hiszen mindkettőt, fennmaradásuk lényegi jellegére utalva, koldulórendnek nevezzük.
A domonkosok a 14. században érkeztek Kolozsvárra. Az első szerzetesrend volt, amelyik megtelepedett a városban, a polgárság pedig gyorsan befogadta őket és támogatta a város érdekében kifejtett tevékenységüket. Első említésük 1397-ből való, megérkezésük azonban néhány évtizeddel korábbra tehető. A város központi fekvésű területet bocsátott a rendelkezésükre, az Óvárban, közvetlenül az óvári piactér mellett, ahol mindmáig áll a 15. században emelt kolostor.
Idén átfogó jellegű kutatás keretei között próbáltuk meg tisztázni a létesítmény történetét és építéstörténetét, amely a helyreállítási dokumentáció alapját is képezi. Ilyen körülmények között került sor a régészeti ásatásra illetve a falkutatásra. Ez utóbbi célja elsődlegesen az álló kolostor építéstörténetének a rekonstrukciója volt, amit eddig nem sikerült egyértelműen tisztázni. A szakemberek is eltérő véleményen voltak, sőt olyan álláspont is körvonalazódott, amely szerint a kolostor a középkorban nem volt emeletes.
A ma álló kolostor és a jelentősen átépített templom lényegében a 15. század második felében épült késő gótikus stílusban. A logikai feltételezés mellett, több jel is arra utal, hogy ez az épület a korábbi kolostor néhány részletét is megőrizte, amit akár a 15. század elejére lehet datálni. Ilyen archaikusabb jellege van a sekrestyének, illetve a templom padlásterében egy korai boltozat nyomai figyelhetők meg. Eszerint a templom eredetileg háromhajós építmény volt, két keskeny mellékhajóval, és egy széles főhajóval.
A nagy építkezés kezdetét rendszerint Hunyadi János 1455-ben kelt só adományával szokás összefüggésbe hozni. Az átépítés azonban pár évvel korábban megkezdődhetett, mivel egyik végrendeletben már 1454-ben megjegyezték, hogy a kolostor épülőfélben volt. A kezdeti szerény épületek helyébe a 15. század második felében pompás kolostort emeltek, amely középkori építészetünknek egyik ritkasága és gyöngyszeme. A szerzetesi templom átalakításával párhuzamosan megkezdték a kolostor kiépítését is. Sorban készült el a sekrestye mellett a káptalanterem, az ebédlőterem és a konyha, amelyek mind egyedi emlékei az erdélyi gótikus építészetnek. A végső szakaszban épültek a templom déli oldalán sorakozó kápolnák, ahová az adományozók egy része temetkezett. 1500 körül bontották el a templom korai boltozatát és a farkas utcai templomnál is megfigyelhető behúzott támpilléres új hálóboltozattal fedték be a hajót. Ez a roppant igényes építészeti alkotás nem valósulhatott volna meg megfelelő támogatás nélkül. A támogatók tábora pedig igen nagy volt: közöttük találjuk a tehetős kolozsvári polgárokat, Kolozsvár környékének a nemességét, és Magyarország főkapitányát, Hunyadi Jánost.
Ebből a korszakból származik a kolostor egyik legszebb építészeti emléke, a lendületes gótikus árkádok által határolt kerengő. Ez a folyosó, amely körbeölelte a belső udvart, valóságos artériája volt a kolostornak: innen lehetett megközelíteni a létesítmény összes helyiségét. A későbbi építkezések során a kerengő árkádjait részben elbontották, részben befalazták, a folyosó több szakaszát is beépítették. A kerengőnek mindössze az északi oldala őrizte meg gótikus vonásait, bordás boltozatát azonban még a 18. században elbontották. Az újabb kutatás a kerengő nyugati oldalán is feltárta az árkád indítását, ahol eddig csak egy töredék alapján tudtunk a létezéséről.
Fontos kérdés volt eldönteni, hogy a kolostor valóban kétemeletes építmény volt már a középkorban, mivel az épületplasztikai igényesség mellett ez is szokatlan jelenség a koldulórendi építészben. A falkutatás egyértelműen igazolta, hogy a domonkosok Kolozsváron valóban kétemeletes kolostorral büszkélkedtek, ugyanis az utcai homlokzat nagy díszes második emeleti ablaka középkori falba van illesztve. Kiemelt jelentőségű térről van szó. Mivel a konyha felett található, ennek melegét kihasználva télen itt tartózkodhattak elsődlegesen a szerzetesek, azaz itt volt a melegedő (calefactorium).
A reformáció következében a domonkosok kénytelenek voltak elhagyni Kolozsvárt, a kolostorra pedig nehezebb évtizedek vártak. A létesítmény még akkor is a közjót szolgálta, mivel a város középkori eredetű iskolája továbbra is ebben az épületben működött. Sőt, uralkodói székhelynek számított, amikor Izabella királyné 1556-ban átmenetileg itt szállt meg. 1609-ben Báthory Gábor fejedelem a templomot a reformátusoknak engedte át, akik később a kolostorban az unitárius iskola mellett református iskolát is működtettek. Az intenzív diákélet emlékét őrzi az a rengeteg 17. századi fali firka, amely ma is látható a kolostor eredeti ajtó- és ablakkeretein, faragott kövein. 1612-től a reformátusok építkeznek a kolostoron, a reneszánsz korszak építkezéseit azonban eltörölték a későbbi átalakítások.
A katolikus egyház a 17. század végén szerezte vissza a kolostort. Először a jezsuiták, majd 1725-ben a ferencesek költöztek az épületbe. A 18. században jelentős építkezésekre került sor, aminek következtében a templomot és a kolostort barokk stílusban átalakították át. A barokk építkezés a teljes kolostorra rányomta a bélyegét. A falkutatás egyértelműen elkülönített két barokk korszakot, ami arra utal, hogy szinte a teljes 18. század folyamán építkeztek rajta.
Utolsó komolyabb beavatkozásra 1902-1908 között került sor. Komoly helyreállításra volt szükség, amit két neves építész, Möller István és Lux Kálmán vezetett. Több helyen megváltoztatták a kolostor térbeosztását, számos új ajtó- és ablakkeretet faragtak, falazatjavításokat végeztek, a fontos tereket újraboltozták. Lényegében ők határozták meg a kolostor mai arculatát.
Az 1948-ban bekövetkezett államosítás hatására törés következett be a kolozsvári ferencesek életében. Több évtizedes szünet után nehéz volt a rend számára ismét a talpra állás és az ingatlanok visszaszerzése. Időközben az épület jelentős mértékben megrongálódott, ez a tekintélyes építészeti és szellemi örökség pedig most ismét várja, hogy egykori szépségében díszelegjen, a hitélet és a kultúra központjává váljon.
Lupescu Radu, Vasárnap