A kapuzat restaurálása 2021-ben a Rómer Flóris Terv támogatásával valósulhatott meg. A munkálatot Asztalos György kőrestaurátor felügyelte.

A gyulafehérvári székesegyház nyugati kapuzata feltehetően a 13. század vége és 14. század második fele közötti időszakban készült. Építésének dátuma nem ismert.

A gótikus kapuépítmény a nyugati homlokzatot díszíti, a falat szinte teljes egészében kitölti. A templom hossztengelyében áll és a két torony között kialakított nyitott előcsarnokból nyílik. A bélletfalakkal szegélyezett kapuzatot szőlőindás faragványokkal díszített oszlopfejezetek és csúcsívsorok hangsúlyozzák és magas, háromszögű oromzat zárja. Eredetileg a bélletekben oszlopok állhattak (vagy voltak elképzelve), amelyek még impozánsabb külsőt adhattak az építménynek. A gótikus kapuzat a részleteivel a középkori kőfaragótechnika színvonalas alkalmazásának tanúja.

A restaurátorok a bélletek és a faragványok zugaiban festéknyomokat azonosítottak. Ebből arra lehet következtetni, hogy egykor a kapuzat több színben festett volt. A lunetta is festett lehetett, de ebből csak egy vörös színű előrajz – valószínűleg a donátor ábrázolása – maradt fenn.

A bejárat két oldalán, a gyámköveken egy angyal- és egy ördögfigura látható. A jó és gonosz megtestesítői mintegy figyelmeztetik és állásfoglalásra késztetik a kapun be- és kilépőket.

Cikk
2026. október 19-én, hétfőn 18 órakor a Római Román Akadémia adott otthont a „Márton Áron püspök – a keresztény Európa tanúja és jelképe” című konferenciának, amely a hitvalló főpásztor szellemi öröksége előtt tisztelgett, felidézve egy olyan életút tanúságtételét, amely a történelem viharaiban is az evangéliumi igazság, az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság rendíthetetlen szolgálatában állt.
Cikk
2026. október 18–19-én két rangos egyházi és diplomáciai esemény keretében emlékeznek meg Rómában Tiszteletreméltó Márton Áron püspökről, a 20. századi erdélyi egyháztörténelem kiemelkedő alakjáról, aki a történelem viharaiban is rendíthetetlen hűséggel szolgálta az Egyházat, bátran kiállt az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság mellett, életével pedig a keresztény hit és a népek közötti megbékélés hiteles tanújává vált.
Cikk
Az alvinci egykori ferences kolostor Erdély egyik legértékesebb és legjobb állapotban fennmaradt, a bolgár ferencesekhez kötődő kolostoregyüttesei közé tartozik. Jelentőségét elsősorban a 18. századi építészeti kialakítás nagyrészt megőrzött állapota, valamint a jellegét módosító beavatkozások elmaradása biztosítja.