Székeskáptalan

GYULAFEHÉRVÁRI SZÉKESKÁPTALAN
Nagyprépost:                              Ft. dr. Oláh Zoltán
Olvasókanonok:                          jelenleg betöltetlen
Éneklőkanonok:                          Ft. dr. Kiss Endre
Őrkanonok:                                  Ft. dr. Veres Stelian
Teológuskanonok:                      Ft. dr. Oláh Zoltán
Mesterkanonok:                          Ft. dr. András István
Iskoláskanonok:                          Ft. Farkas Ervin
Levéltár őre kanonok:                Ft. Hurgoi János
Penitenciárius kanonok:            Ft. László Szabolcs
 
Tiszteletbeli kanonokok:
Ft. Berszán Lajos
Msgr. Csató Béla
Msgr. Csíki Dénes
Ft. Csintalan László
Ft. dr. Ferenczi Sándor
Ft. dr. Horváth István
Ft. Pakó Benedek
Msgr. Portik-Hegyi Kelemen
Ft. Szabó Lajos
Msgr. Szász János id.
Ft. dr. Székely Dénes
Ft. Varga Rezső
 
A GYULAFEHÉRVÁRI SZÉKESKÁPTALAN
Az erdélyi / gyulafehérvári főegyházmegye legrégibb és legtekintélyesebb intézménye a Szent Mihály főangyalról elnevezett székeskáptalan. Eredete Szent László király uralkodásáig nyúlik vissza. A székeskáptalan tagjai, a kanonokok, már a kezdetektől a megyéspüspök tanácsosai és főmunkatársai voltak. Ők szervezték meg és irányították a székesegyház liturgiáját és a főesperességeket, vezették a káptalani iskolát és a káptalani hiteleshelyet.
A 11–12. században a gyulafehérvári kanonokok a Regulában (szabályzat) megfogalmazott kánonok szerint közösségben éltek, ellátásukról a megyéspüspök gondoskodott. A székeskáptalan közösségi élete az 1220-as években bomlott fel. A Káptalani Testület – a nagypréposttal az élen – megmaradt, de önállósult, elsősorban anyagilag függetlenedett a püspöktől.
A székeskáptalan egyházi, kulturális és társadalmi szerepe a középkor folyamán igen jelentős volt.  Hiteleshelyi tevékenységük a dél-erdélyi területekre terjedt ki. A káptalani iskola évszázadokon keresztül Erdély legtekintélyesebb iskolája volt, elsősorban a papképzést szolgálta, de nem hiányzott az ókori stúdiumok művelése sem. A 15. század végén a székeskáptalannak 27 kanonokja volt, köztük olyanok, mint Verancsics Antal nagyprépost, később esztergomi érsek; a nagy műveltségű Lászai János és Taurinus István; Megyericsei János kolozsi főesperes, az antik epigráfi a első erdélyi művelője; Tordai Salatiel, antik feliratok gyűjtője; az autodidakta Pelei Tamás stb.
A székeskáptalan áldásos munkáját derékba törte az erdélyi reformáció. 1556-ban az erdélyi rendek nemcsak a katolikus püspököt utasították ki az országból, hanem a kanonokokat is szélnek eresztették, s a káptalant feloszlatták.
Az ősi székeskáptalant négy kanonoki székkel (nagyprépost, olvasó-, éneklő-, őrkanonok) III. Károly király állította vissza 1716-ban. Egyházilag Klobusiczki Ferenc megyéspüspök 1743. május 12-én kelt határozatában erősítette meg. A 18. század folyamán a katolikus restaurációval párhuzamosan a székeskáptalan is bővült, elsősorban a Papnevelde tanárai kaptak kanonoki stallumokat (teológus-, mester-, ifj abb és idősebb iskoláskanonok). Mária Terézia 1743-ban a kolozsvári plébánosnak is mint a ko lozsmonostori országos levéltár őrének kanonoki címet adományozott. Jelenleg a székeskáptalannak tíz tagja van (nagyprépost, olvasó-, éneklő-, őr-, főesperes-, teológus-, mester-, ifjabb és idősebb iskoláskanonok, a kolozsmonostori levéltár őre), akiket a főegyházmegye főpásztora nevez ki. Ennek az ősi intézménynek a jogkörét az 1983-ban megjelent egyházi törvénykönyv csökkentette, feladatául a megyéspüspök által megbízott ügyek végzését jelölte meg.
Márton Áron 1938 szeptemberében kolozsmonostori őrkanonoki beiktatásakor többek között ezeket mondta: „Az egyházmegye történetének lapjain ennek a székeskáptalannak múltjából felemelő mozzanatok vannak feljegyezve. Mozzanatok, épülésre buzdító magatartások, lelkesítő tettek és adatok, amelyek amellett tanúskodnak, hogy a székeskáptalan viszontagságos, nehéz időkben is meg tudott maradni hivatása magaslatán, az öncélúság kísértését és kisszerűség zátonyait szerencsésen elkerülte, püspöke mellett az apostoli munka korszerű feladatait jelesen ellátta.” A káptalan történetét röviden összefoglaló Márton Áron-i jellemzés 1950-ig volt érvényes. Akkor ugyanis a  kommunista erők a székeskáptalan tagjait próbálták felhasználni céljaik elérésében a püspök börtönévei alatt. Érthető, hogy a bizalmatlanságot gerjesztő világban nem állhatott helyre a régi viszony – Márton Áron börtönévei után – a megyéspüspök és káptalana között. Ha egyházjogilag létezik és működik is a gyulafehérvári székeskáptalan (1991 óta „főszékeskáptalan”), sokat veszített súlyából.
Marton József