ADVENTI LÁMPÁS (Fénygyújtó gondolatok napról napra)

November 29. - Adent I. vasárnapja

Dr. Kerekes László segédpüspök gondolatai

A próféták és a szentek voltak a társadalmuk nonkonformistái, akik nem tudtak beilleszkedni egy Istentől eltávolodó rendszerbe, azért mert éberek voltak: látták a jót, az értéket, de az ettől való eltávolodást is. Az adventi idő bennünket is erre az éberségre, a virrasztásra int. A mai vasárnappal elkezdődik az Advent, a karácsonyi előkészület ideje. Az adventi idő négy hetében az Úr mostani érkezésére, a szívünkben történő születésére is készülünk. Minden adventi nappal közelebb kerülünk az ünnephez és minden nap lehetőség, hogy közelebb kerüljünk Istenhez. Induljunk el adventi utunkon! Eközben Isten is elindul felénk, hogy Karácsonykor találkozzunk. Minél tartalmasabb lesz a lelki előkészületünk, annál meghittebb lesz a Jézussal való találkozás a Szentestén.

Fotó: Geréd Zsolt

 

Cikk
2026. október 19-én, hétfőn 18 órakor a Római Román Akadémia adott otthont a „Márton Áron püspök – a keresztény Európa tanúja és jelképe” című konferenciának, amely a hitvalló főpásztor szellemi öröksége előtt tisztelgett, felidézve egy olyan életút tanúságtételét, amely a történelem viharaiban is az evangéliumi igazság, az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság rendíthetetlen szolgálatában állt.
Cikk
2026. október 18–19-én két rangos egyházi és diplomáciai esemény keretében emlékeznek meg Rómában Tiszteletreméltó Márton Áron püspökről, a 20. századi erdélyi egyháztörténelem kiemelkedő alakjáról, aki a történelem viharaiban is rendíthetetlen hűséggel szolgálta az Egyházat, bátran kiállt az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság mellett, életével pedig a keresztény hit és a népek közötti megbékélés hiteles tanújává vált.
Cikk
Az alvinci egykori ferences kolostor Erdély egyik legértékesebb és legjobb állapotban fennmaradt, a bolgár ferencesekhez kötődő kolostoregyüttesei közé tartozik. Jelentőségét elsősorban a 18. századi építészeti kialakítás nagyrészt megőrzött állapota, valamint a jellegét módosító beavatkozások elmaradása biztosítja.