Beszámoló a VII. Márton Áron zarándoklat második napjáról
A zarándoklat második napjának délelőttjén a résztvevők Márton Áron életének egy olyan szakaszával ismerkedhettek meg, amelyről maga a püspök később nagyon keveset beszélt: fogsága idejének fontos állomását, a máramarosszigeti börtönt látogatták meg. A püspök csendjéből csak akkor érthet meg valamit a zarándok, ha akár csak pár órára is szemléli a börtön emberpróbáló, emberemésztő mivoltát, s törekszik megérteni, hogy mit is élhettek ott át az 1950 és 1955 között a politikai foglyok, akiket a rendszer ádáz ellenségének tartott, s elhallgattatni, eltüntetni törekedett.
A szigeti börtönt 1897-ben építették, köztörvényes bűnözők elzárására, a két világháború alatt pedig a politikai foglyokat tartották itt. 1948-ban a diákokat, egyetemistákat, a máramarosi ellenállásban résztvevőket zárták ide, 1950-től öt évig ismét a politikai foglyokat kerültek ide, kétszáz ember, maximális biztonság és teljes titoktartás mellett. A börtön ma a kommunizmus kegyetlenségeiről tanúskodó múzeum, a szenvedés, a kínok tanúja a földszint mellett két emeleten található több mint nyolcvanöt cella.
Ebben a börtönben raboskodott Márton Áron 1951 és 1954 között, a 45-ös számú cellában, tíz társásával, akik mind római vagy görögkatolikus püspökök, papok voltak. Az elhalálozási ráta itt volt a legnagyobb akkortájt a romániai börtönök közül, a halottakat titokban először a városi temetőben, később az ún. szegények temetőjében hantolták el, koporsó s fejfa nélkül. Erről a börtön három osztályt végzett igazgatója gondoskodott, ahogy arról is, hogy a börtön sertése jobb ételt kapjon, mint a fogva tartottak…
A cellák, a berendezés, a később kialakított kápolna, a börtönudvar dermesztő csöndje, a cellákat a kevés napsugártól még mindig védő tákolmányok maguktól beszélnek, vallanak. Ott a zarándok azt érzi, érezheti, hogy minden szószaporítás fölösleges.
Hogy a jövőben mennyire kap egyre több teret itt a katolikus egyház elleni igazságtalanságok, Márton Áron személyének, szenvedésének a bemutatása, az attól is függ, mennyire mutatkozik igény a múlt szörnyűségeinek megismerésére, azaz hányan látogatnak, zarándokolnak el a börtönmúzeumba.
Ugyancsak a máramarosszigeti börtönben szenvedett Alexandru Todea görögkatolikus püspök, itt halt vértanúhalált Boga Alajos titkos ordinárius is. Az eltemetettek sírjait nem lehet azonosítani, nem tudni, kit hova temettek, hisz erről is gondoskodtak a börtönőrök: azokat, akiknek a társaikat el kellett hantolni, bekötött szemmel, az éj leple alatt szállították a temetőhöz.
A diktatúra áldozataiért többször imádkoztak a résztvevők, így a börtönlátogatás után a helyi plébániatemplomban bemutatott szentmise alkalmával is. A délután első útja a szegények temetőjéhez vezetett. Az áldozatok emlékének állított oltárban a III. Márton Áron zarándoklat során helyeztek el egy kis urnát, melyben csíkszentdomokosi föld van.
Este a zarándoklat résztvevői a dési ferences kolostorban zsolozsmáztak. Előtte megismerték a kommunista diktatúra bánásmódját a szerzetesekkel, Désen különösképpen a ferencesek internálásáról esett szó, akiket 1949-ben „felszámoltak”, majd ide szállítottak, a barátok azonban szokásos jókedvükkel, munkájukkal álltak ellen a gonosznak, nem hagyták eltiporni magukat.
Fábián Róbert, Vasárnap
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
