- Feloldották a kölcsön kiadási tilalmat. A szabály továbbra is érvényes, aki nem fizette ki adósságát, nem kaphat újabb kölcsönt.
- A szórvány plébániák újra sorolását szolgáló kimutatások hiányosak. A Szórványbizottságot felszólítjuk, hogy a szórvány kategória megállapításához szükséges 3 bevételi alapon (hívek adománya, persely, saját jövedelem) és a hívek létszáma szerint készítsen egy táblázatot és e szerint történjék a besorolás a plébániák segítségével.
- A Fundus adatkezelő programjának feltöltését követi a gazdasági igazgató és a könyvelési program működtetését fogja irányítani, itt is szükség van a főesperességek és plébániák közreműködésére.
- Az erdőkitermelés engedélyköteles. A plébánosok, hogy ne essenek csalás áldozatául, azért jelezzék az Érsekség GO felé szándékukat és ne fogadják el azonnal a vállalkozók árajánlatait.
- Az erdőgazdálkodásból származó összjövedelem 10%-át be kell küldeni az Érsekségnek a szegény plébániák megsegítésére.
- A média javára 2017-ben szervezett gyűjtés összegének 2/3-a a Mária Rádiónak, és 1/3 a Vasárnapot és Keresztény Szót kiadó Verbum Egyesület javára legyen folyósítva.
- Azok a – bármiféle egyházi javakat kezelő – személyek, akár klerikusok, akár világiak, akik a megyéspüspök kormányzati hatalma alól nincsenek törvényesen kivéve (Státus, Hittudományi Főiskola, Caritas, tanulmányi házak, iskolák vagy más intézmények, egyesületek) évente kötelesek számadást beterjeszteni a helyi ordináriusnak, aki azt vizsgáltassa át a gazdasági tanáccsal (1287. kán. – 1. §.). A Főegyházmegye égisze alatt működő egyházi intézményeknek kötelező benyújtani az alapszabályzatot és ennek minden módosítását, közgyűlési vagy igazgatótanácsi jelentéseket, évente költségvetési előirányzatot és zárszámadást; továbbá a bérrácsot meg a beruházást is jóvá kell hagyatni a Főegyházmegyével.
- A Verbum fizessen házbért, amennyiben forráshiánya lesz, az Érsekség a többi egyházmegyével karöltve fedezi azokat.
- Ingatlankezelő iroda felállításának lehetőségét kell megvizsgálni, amelynek tagjai hozzáértő közgazdászok és jogászok lennének.
- A GT-elnök javasolja a főpásztornak 2 alkalmas tag kinevezését – a papok közül – az EMÜB-be, a civileknél 3 alkalmas személyt a GT elfogadott.
- Vajdahunyadon nem szabad bérleti szerződést aláírni az egyetemmel a valamikori ferences kolostor bérbevételére. Minden bérleti szerződés megkötése előtt a plébános ki kell kérje a Főhatóság véleményét.
- A problémák jobb kezelése érdekében, valamint a valós, hiteles évi zárás feltételeként az általános leltár elkészítését és annak a Főegyházmegyei Hatósághoz történő beküldését szorgalmazta az őszi Gazdasági Tanács. Ennek értelmében a Főesperesi Hivataloknak küldött 1505-2017. számú levélben a gazdasági igazgató december 15-ig kérte a kimutatások beküldését. Sajnos, ez nem történt meg maradéktalanul. Tisztelettel kérjük azokat a plébánosokat, akik nem küldtek be plébániai általános leltárt, tegyék meg f. év május 31-ig.
Gyulafehérvár, 2018. május 8.
Kedves Imre
főegyházmegyei gazdasági igazgató