Beiratkozás és képességvizsga a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumba

A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (Kisszeminárium) felvételi vizsgát hirdet a 2020/2021-es iskolai évben induló IX. osztályának 28 helyére (fiúknak), akik sikerrel elvégezték a VIII. osztályt – megfeleltek az országos felmérő vizsgán (Evaluare Naţională)magaviseletük 10-es,  és 2020. szept. 15-ig nem töltik be a 18. életévüket.

Előszeretettel várjuk azoknak a jelentkezését, akik papi hivatást éreznek lelkükben, kántori oklevelet óhajtanak szerezni, vagy „egyszerűen” katolikus iskolában szeretnének továbbtanulni.

A kántorképzés opcionális – jó hallással és énekhanggal, valamint zenei tehetséggel rendelkezők jelentkezhetnek erre; a felkészítés a Főegyházmegyei Liturgikus és Egyházzenei Bizottság irányí-tásával történik – hétvégeken, vizsgáztatás pedig az érettségi sikeres letétele után lehetséges. Szintén opcionálisan – intenzív angol és/vagy német nyelvtanulási lehetőséget is biztosítunk azoknak, akik vállalják (szabadidejük rovására).

Az I. szesszióban felvételizni szándékozók (ez jelenti a biztos bejutást!) 2020. május 1-jéig tudassák ezen szándékukat plébánosuk ­– v. plébánosuk tudtával – iskolai hitoktatójuk révén a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (Kisszeminárium) igazgatóságán: Tel./Fax: 0258-819869 --- gmgkdirector@gmail.com

  I. szesszió

  • ANYANYELVI  PRÓBA (azon tanulóknak kötelező, akik nem magyarul végezték az iskolát)
  • KÉPESSÉGVIZSGA – Római katolikus hittanból

2020. május 11-12.

– Beiratkozás 

ANYANYELVI  PRÓBÁRA* és/vagy KÉPESSÉGVIZSGÁRA. Ehhez a beiratkozási lap mellékleteAnexa la fişa de înscriere – szükséges.

2020. május 13-15.

– Anyanyelvi próba* – (szóbeli és írásbeli nyelvismeretből és helyesírásból) és képességvizsga lezajlása.

2020. május 18.

Vizsgaeredmények kifüggesztése. A sikeresen vizsgázott tanulók beírása – ezen tanulók nem kell számítógépes elosztásra jelentkezzenek!

Az esetleges óvások benyújtása.

2020. május 22.

Végleges vizsgaeredmények kifüggesztése.

* Az anyanyelvi próba azon tanulóknak szükséges, akik nem magyar tagozaton végezték a VIII. osztályt.

II. szesszió

2020. július 22.

– Beiratkozás a képességvizsgára, valamint az anyanyelvi próbára.

2020. július 23-24.

– A képességvizsga, illetve az anyanyelvi próba lezajlása.

– A vizsgaeredmények kifüggesztése. – A felvett tanulók beírása.

RÓMAI KATOLIKUS HITTAN KÉPESSÉGVIZSGA TÉTELEI

Aki hisz, üdvözül című hittankönyv – 8. oszt. – (írásbeli teszt):

Biblia (15–18.) – Teremtés, gondviselés (28–33.) – Isten terve az emberrel (34–40.) – A Fiúisten érettünk emberré lett (43–48.) – Legyen meg a te akaratod! (54–59.) – Föltámadt és fölment a mennybe (60-66.) – A Szentlélek (67–71.) – Jézus egyháza (79–83.) – Az egyház elöljárói (88–92.) – A szentségekről általában: a). a 7 szentség felsorolása, osztályozása; b). Keresztség – Bérmálás – Oltáriszentség (Eukarisztia) – Bűnbocsánat esetében: meghatározás, forma, anyag, kiszolgáltatója, felvevője, hatása. (Csak az előbb felsorolt szentségeket kérjük.)

 Katolikus egyháztörténelem című hittankönyv – 7. osztály – (írásbeli teszt):

Az őskeresztények tanúságtétele (9–11.) – Üldöztetések és az Egyház elterjedése (12–14.) – Az Egyház felszabadulása – A Milánói rendelet (29–31.) – Szent Benedek „fiai” nevelték az új Európát (41–44.) – A magyar nép kereszténnyé lesz (45–47.) – VII. Szent Gergely az egyház szabadságáért (51–53.) – Assziszi Szent Ferenc (58–59.) – Loyolai Szent Ignác (83–84.) – A Tridenti Zsinat (85.) – A 2. Vatikáni Zsinat (115–116.).

Tartsd meg a parancsokat! című hittankönyv – 6. osztály – (szóbeli vizsga):

A főparancs (15–19.) – Tízparancsolat (19–23.) – A tankönyvben tárgyalt tízparancsolat esetében tételesen a következőket kérjük:

  • a megfelelő parancsolat pontos idézése;
  • miben áll az illető parancsolat elleni vétkezés?
  • hogyan lehet jóvátenni az elkövetett vétket?

A beiratkozási lap mellékletével (Anexă la fişa de înscriere) kell a képességvizsgára iratkozni.

A nemzeti tesztvizsgák után leadandó beíratási dossziénak a következő iratokat kell tartalmaznia:

  1. Anyakönyvi kivonat a VIII. osztály elvégzéséről (Foaie matricolă);
  2. Az otthoni iskolaigazgatóval, osztályfőnökkel és a szülővel aláíratott beiratkozási űrlap(Cerere de înscriere), eredetiben. A beiratkozási űrlapra nem kell kódszámot írni;
  1. Orvosi igazolások (Adeverinţă medicală, Adeverinţă de vaccinări);
  2. Ellenőrző könyvecske (csak be kell mutatni);
  3. Születési igazolvány (Certificat de naştere) – másolatot beiratkozáskor készítünk róla;
  4. Személyazonossági igazolvány (Carte de identitate) – másolatot beiratkozáskor készítünk;
  5. Keresztelési (és bérmálási) anyakönyvi kivonat;
  6. Plébánosi ajánlás, jellemzés (zárt borítékban).

Bővebb felvilágosításért a helyi plébánia hivatalhoz, vagy levélben (e-mail, posta), telefonon az iskola igazgatóságához lehet fordulni:

Liceul Teologic Romano-Catolic „Gróf Majláth Gusztáv Károly”,

Str. Păcii, nr. 4., 510009 - ALBA IULIA, Tel/Fax: 0258-819869.

E-mail: gmgkdirector@gmail.com - Website: www.gmgkliceum.ro

 

*** Szeretettel várunk minden jelentkezőt! ***

(GMGK-igazgatóság)