A mennybemenetel

Interjú Sebestyén Péter plébánossal

– Szent Lukács evangéliumának 24. fejeztében az utolsó sorok Jézus búcsúzásáról és mennybemeneteléről szólnak. Lukács másik könyve, az Apostolok Cselekedetei éppen ezzel az eseménnyel kezdődik. Miért volt ez neki ennyire fontos?
– Valóban, jó a megfigyelés, mert első olvasatra furcsálljuk, hogy ugyanazt az eseményt mintha két időpontra tette volna. Egyik helyen a mennybemenetelt Húsvét napjára sűrítette, másutt meg negyven napra Húsvét után. De ha figyelmesen olvassuk, kiderül, hogy Szent Lukács ugyanazt az eseményt két szempontból tárgyalja. Evangéliumát Jézus feltámadásával és mennybemenetelével zárja, jelezve, hogy Jézus, a feltámadt Úr, feltámadásával legyőzte a halált, és miután elbúcsúzik övéitől, az Atya jobbjára emeli őt és megdicsőíti. Ezzel a mennybemenetel mintegy Jézus megváltói működésének tetőpontjaként szerepel. Az Apostolok Cselekedeteinek kezdetén viszont a mennybemenetel már az egyház küldetésének mintegy előszavát, nyitányát képezi.

– Jézus nemcsak egyszerűen elbúcsúzik, és magukra hagyja apostolait, hanem megígéri, hogy akit maga helyett küld, az által velük és bennük marad. Hogyan értsük ezt?
– Itt már Isten legszemélyesebb titkába, belső misztériumába nyerünk betekintést. Nyelvtanilag is kiolvasható, hogy Akit Jézus küld, vagy az Atya Jézus által, az maga is isteni személy. Nemcsak erő vagy sugallat, hanem a Szentháromságos egy Isten harmadik személye. Ő a Szentlélek, aki Pünkösdkor kiáradt az apostolokra, és megszületett az egyház. Lukács ugyan kifejezetten nem említi a Szentlélek nevét, de a többi evangélista szóhasználatával összevetve kiderül, hogy a Lélekről van szó, akit a feltámadt Jézus kiáraszt rájuk. Amikor Lukács erőről beszél, a Szentlélekre gondol, hiszen Jézus is a Lélek erejével tevékenykedik. Az Apostolok Cselekedeteiben aztán meg is nevezi, és úgy fogalmaz, hogy „amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig."(Ap. Csel. 1,8) Gyermekkori hittanóráinkon úgy tanultuk, hogy a Szentlélek a harmadik isteni személy, valóságos Isten az Atyával és a Fiúval együtt. A bérmálkozók pedig így tanultak róla a bérmáláskor, hogy a bérmálásban a Szentlélek a megkeresztelt embert megerősíti, hogy hitét állhatatosan vallja, és hite szerint éljen. A Szentlélek titka tehát Isten belső valóságába vezet be. Jézus tanításából és élettapasztalatunkból döbbenünk rá, hogy a Szentlélek isteni személye, ereje, kegyelme van velünk és bennünk, amikor sugallatról, egy jó megérzésről, a lelkiismeret hangjáról, egy jól meghozott döntésről beszélünk. A Szentlélek által lesz a kenyérből Jézus teste, a Szentlélek által vállal garanciát Jézus arra, hogy egyháza közösségileg és intézményesen is az ő népe legyen, és Isten országát hirdesse. A Szentlélek tüzesíti, hevíti és hitelesíti a pap prédikációját, ad erőt a férjnek és feleségnek az egymás iránti szeretethez és hűséghez, a Szentlélek ad bátorságot a keresztény hitét élő politikusnak, hogy közügyekben is az evangélium valósuljon meg. A Krisztust követő embernek ez a rejtett fegyvere, eszköze, tartaléka, kincse. Nem az intézmény, nem a hagyományok, nem a tudás, nem az anyagiak vagy a jól értesültség. Természetesen nem felejthetjük el, hogy a Szentlélek nem valami kalap alól elővarázsolható, egyedi esetekre tartogatott erőforrás. Mi, keresztények csak annyiban élhetünk a Szentlélek erejében, amennyiben közösségben vagyunk egymással. A Szentlélek a közösség lelke. Ott van egyház, ott van közösség, ahol az apostolokkal és Máriával, Jézus anyjával együtt imádkozunk. Amíg Jézus másodszor is eljön, ítélni élőket és holtakat, addig a Szentlélek által van jelen egyházában, és így tudjuk teljesíteni ezt a missziót. Ha egyénileg és közösségben is megnyitjuk lelkünket a Lélek kiáradására, nagyobb csodák történnek majd bennünk és körülöttünk, mintha csak tudásunkra és tehnikánkra támaszkodnánk. Mert Isten lelke szünteti meg belső konfliktusainkat, ad erőt a kibéküléshez, adja meg a jó ötleteket, egyházunknak és népünknek, hogy a jelen kihívásainak is meg tudjunk felelni.

– Közeleg a csíksomlyói búcsú időpontja. Mostanában úgy tűnik, mintha a somlyói pünkösdi búcsú nem is a Szentlélek kiáradásáról szólna...
– Holott az apostolok és Mária együtt imádkozva várták a Szentlelket. A csíksomlyói búcsús zarándoklat hálaadás. Hálát adtak székely őseink a Szűzanya közbenjárásáért, hogy Szent Fia megtartotta őket hitük egységében. Hálaadásra kell mennünk nekünk is Csíksomlyóra, amiért „Mária köténye" oly sok rossztól, bajtól megóvott minket. Nem a melldöngető magyarkodás, vagy a tüntető felvonulás tesz minket jobbá. És ilyen szempontból az is mellékes, hogy milyen jól mutatunk így együtt, ilyen sokan, hiszen a csíksomlyói búcsú nem erőfitogtatás. Nem erről kellene szólnia. A somlyói zarándoklat nem kirándulás, nem valamiféle nemzetieskedő összejövetel a Székelyföld szívében, hanem egy össznemzeti, közösségi imádság azért, hogy Isten kiárassza ránk is Szentlelkét, hogy családjaink, nemzetünk erőt kapjon a Krisztus-követéshez. Ehhez félre kellene tenni minden vásári-üzleti fogást, minden nem odaillő magatartást és gondolkodásmódot, és alázattal, megrendülve, csodálattal, nyitott szívvel és imádságos lelkülettel kellene eljutni „Mária lábához". Akkor biztos, hogy a búcsú hatásait is jobban megtapasztalnánk.

Kérdezett: Tóth Béla
Megjelent: Sebestyén Péter Lukács, az ikonfestő evangélista című kötetében, erdely.ma, 2010. május 16.