Jó emberek segítségével…

pap„Vége felé tartunk a templom általános feljavításának!” – újságolta örömmel Hajdó István (kis képen), a székelylengyelfalviak lelkipásztora. És hozzátette: „Minden régiséget kiszabadítottunk”. A kívül-belül felújított istenházában az új oltárképet, Gerébi Hanna festményét úgy helyezték el a felfrissített szentélyben, hogy „őrizze” az épített örökség legnagyobb szellemi értékét, az eredeti Szent Erzsébet-ereklyét.
 

templom2

A székelyudvarhelyi főesperesi kerület ma legkisebb, önálló egyházközségének több mint 30 évig nem volt helyben lakó papja. Nyugdíjasként odakérte magát István atya. És bár tudtuk, mi minden változott a falu életében rövid idő alatt – kezdve az új plébániaépülettől, a sekrestyebővítésen át a középületek rendbetételéig –, mégis döbbenetes élmény volt belépnünk a templomba. Lenyűgözően szépek a vitrálék, üde a falak színezése, patinás az aranyozás.
„Sokan belekapaszkodtak Szent Erzsébet kötényébe, és adták az anyagi segítséget” – mondta templom1Székelylengyelfalva plébánosa. Dr. Székely Dénes teológiai tanárt említette elsőként, aki Németországból 10 000 eurót hozott. A világ minden részén élő ismerősét levélben kereste meg a nyugalmazott főesperes, és a plébánia bankszámlájára jövögetett pénz. A szúette berendezések feljavításában sokat köszönhetnek a gyergyószent-miklósi Huszár Árpádnak.
Két éve kezdték a vízelvezetést: a gyökérig leástak, majd hagyták a falrészeket kiszáradni. A legkorszerűbb anyagokkal dolgoztak, előreláthatólag sikerült megállítani a nedvesedést. Kavicsszőnyeggel borították be a védőárkot, hogy földdel ne érintkezzenek a falak. A falakról a vakolatig leszedték az összes festékréteget, amit építése óta felhordtak rájuk. Kívül-belül újrameszelték.
A padlószerkezetet kijavították. A szentély mozaikos, a beton még mindig húzza be a vizet, ha bedeszkáznák, rövidesen elrohadna. Külön kihangsúlyozta a betonalapú javítások károsságát. De a kiszárított templomtérben ottjártunkkor az új padlódeszkákat kezelték le, és láthattuk: megújul a kórusfeljáró is.
A lelkiélet tükre az istenháza mindenkori állapota – szomszédos egyházközségünkben kitetszik az igyekezet. Mi egészséget kívántunk a kivitelezések idejére is, és hogy mihamarabb mehessünk a templom áldó szertartására.

 

Molnár Melinda, 2010. július 27., Székelyhon.ro