2010.08.19
Augusztus 20. ünnepnap számunkra, kiemelkedő ünnepnap. A kezdetekre emlékezünk, arra az útra, amelyen a szent király indította el nemzetünket, és amelyet ma nekünk kell járnunk, amelyet ma nekünk kell megtalálnunk, és másoknak is megmutatnunk. Csak a szentistváni út járható ma is. Csak ezen az úton boldogulhat nemzetünk.
Esztergomban született 969 körül. A keresztény hitre térve Szent Adalbert püspök megkeresztelte. Atyjának, Géza nagyfejedelemnek művét folytatva kereszténnyé tette nemzetét.
II. Szilveszter pápától kért megerősítést és koronát. 1000-ben Magyarország királyává koronázták. Feleségével, Boldog Gizellával és fiával Szent Imrével a magyar család első szent példáját adták. Igazságos, békeszerető és szent életű király volt, aki az Egyház törvényeit megtartotta és alattvalói igazi javát kereste. Tíz püspökséget, több kolostort alapított, az egyházi életet messzemenően támogatta. Miután utolsó fiúgyermekét, Imrét is elvesztette, országát a Boldogságos szűz Mária oltalmába ajánlotta. 1038. augusztus 15-én halt meg, és Székesfehérvárott, az általa épített Nagyboldogasszony-székesegyházban temették el. Szent László király idején avatták szentté 1083. augusztus 20-án.
Nemzeti életünk a keresztény Magyarország fennállásának több mint ezeréves fennállását ünnepli. A magyarság pogány népként érkezett keletről a Kárpátoktól övezett és a Dunától, Tiszától öntözött síkságra. Elsősorban a csatákban mutatkoztak meg kiváló képességeik. Nyilaik sokkal hatékonyabbak voltak a hasonló nyugati harceszközöknél. Háromszáz méterre is elrepültek és sebesítettek, 50 méterről pedig a páncélt is átütötték. A kengyel is magyar találmány volt, amely azt tette lehetővé, hogy a lovon száguldó katona hátra tudott fordulni lován, és viszonylag biztosan tudott nyilazni. Persze ismerték már a földművelést is, tehát nem éltek nomádok módjára. A sírokban megtalált ékszerek ötvösművészetük fejlettségét és szépérzéküket bizonyítja. A kardokhoz, nyílfejekhez magas fokon kellett ismerniük a vasolvasztás és a vas megmunkálásának technikáját. Ezer lovas felszereléséhez legalább egy tonna vasra volt szükség, és azt meg is kellett munkálniuk. Vallásos mondaviláguk a sokistenhitből és a sámánizmusból táplálkozott. Az ég az istenek világa, a föld az embereké. A föld közepén áll az égig érő világfa, ez köti össze az eget a földdel. Hittek a túlvilágban, de a túlvilági életet a földihez hasonlónak képzelték el, ezért temettek a holtak mellé lovat, fegyvereket, szükségleti eszközöket.
Géza és Sarolta fia, István 18-20 éves lehetett, amikor a magyar nép királya lett. Ilyen körülmények között könnyen beláthatjuk, milyen nagy személyes értéke és kegyelmi ajándéka volt a keresztény hit. Még akkor is, ha már apja, Géza is valamennyire keresztény volt, ha ő már gyermekkorában kapta meg a keresztség szentségét, és ha kiváló nevelője is volt Szent Gellért személyében. Vajon milyen körülmények között alakult ki keresztény öntudata, és mi alapozta meg ezt? Amikor már fölszentelt királyként szembe kellett néznie a pogány Koppány lázadásával, hogyan jutott el addig a döntésig, hogy a keresztény magyar államiságot fegyverrel is meg kell védenie? Ezek mind vallásos életének személyes titkai, ennek eredményét azonban világosan ismerjük. Még azon az áron is megvédte a keresztény hitet, hogy eközben magyar vér folyt a csatában. A másik döntés ugyancsak karizmatikus kegyelmi ajándékot és kormányzási tehetséget tételezett fel. Döntenie kellett arról, hogy a keleti kereszténység vagy a nyugati kereszténység népeihez csatlakozzon-e? Anyja bizánci keresztény volt, az ország keleti és déli részén bizánci szertartású monostorok, templomok emelkedtek, bizánci missziós püspök tevékenykedett az országban. Ő mégis II. Henrik leányát, Gizellát vette feleségül, kíséretében lovagok jöttek nyugatról nagy számban, és bencés szerzetesek alapítottak kolostorokat, amelyek közül Pannonhalma volt a legnevezetesebb, és az is maradt napjainkig. Mint uralkodó, azonban továbbra is pártfogolta a keleti keresztényeket. Az ortodox egyház éppen napjainkban vette fel őt szentjeinek sorába. Esztergom már Géza fejedelem idején is a főváros volt, most István az egyházi és világi hatalom középpontjába tette. Kialakítja a nyugati szertartású egyházi élet alapjait, tíz püspökséget szervez, minden tíz falunak templomot kell építenie, ahová az egyes falvak lakosságának vasárnaponként el is kellett mennie misére. Székesfehérvárott rendszeresen törvénynapokat tartott, ahol panaszokat hallgatott meg, igazságot szolgáltatott.
A mai keresztény magyarság kulcskérdése ugyancsak a szilárd katolikus hívő magatartás kialakítása. Ma ehhez kevés segítséget nyújtanak a keresztény kultúra művészeti, irodalmi és tudományos eredményei. Ma már sehol nincs keresztény társadalom, ezek értékeit turisták nézik múzeumokban, képtárakban, templomokban. Megragadja őket ezeknek szépsége, elgondolkodnak annak az életnek a milyenségén, ahol ezek az alkotások létrejöttek, de a mai élet alakításához ezek nem sokban járulnak hozzá. A mai életet a televízió műsora táplálja, a számítógépek Internet-hálózata, a jobb kereseti lehetőségek, és még sok minden ehhez hasonló.
Hitünk megalapozásához keressük meg azokat az utakat, amelyek megfelelnek a mai helyzetnek! A legfontosabb az, hogy a felnőtt keresztények tekintsék szívügyüknek hitük, hívő életük elmélyítését. Még a II. Vatikáni zsinat tanításai között olvashatjuk, hogy minden hívő törekedjen az élethelyzetének megfelelő krisztusi tökéletességre. Ezt a célt elsősorban a kisközösségek igyekeznek elősegíteni a saját lelkiségüknek megfelelő módon. Nagyon sok lelki gyümölcsöt teremne, ha az egyházközségek életében is komoly helyet kapna a keresztény tökéletességre való törekvés előmozdítása. Egyre többet hangoztatjuk, hogy a hitoktatás alanyai elsősorban a felnőtt keresztények. Ennek szolgálatában alakulhatna ki az a lelkiség, amely feladatának tartja a keresztény élet folyamatos elmélyítését. Milyen nagyszerű lenne, ha a keresztény családok tagjai ilyen szellemben alakítanák családi életüket, gyermekeik vallásos nevelését! Ezt alapozza meg a mai evangélium tanítása: "Mindaz, aki hallgatja tanításomat és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette." (www.katolikusradio.hu)
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében számos templomot és kápolnát szenteltek az állam- és egyházmegye alapító királyunk tiszteletére. A teljesség igénye nélkül, íme néhány olyan helység, ahol Szent István király tiszteletére áll még ma is szent hajlék: Ajánd, Ákosfalva, Árkos, Bethlen, Borszék, Borzont, Csíkszentkirály, Csöb, Disznajó, Gyergyóbékás, Hargitafürdő, Hidegség, Kapnikbánya, Kicsibükk, Kovászna, Medgyes, Mezőbánd, Mezőszengyel, Mikháza, Mikóújfalu, Papolc, Perkő, Piskitelep, Sepsiszentkirály, Székelykocsárd, Székelyszentkirály, Szörcse, Vice.
A gyergyószentmiklósi Szent István ereklyéinek felmagasztalása tiszteletére épített templomot két éve, augusztus 20-án szentelték fel, ezt az eseményt idén augusztus 22-én, vasárnap a 11 órás szentmise keretében ünnepelték.
Az ákosfalvi római katolikus templomban augusztus 21-én, szombaton 11 órakor tartjották a búcsús szentmisét, melyen Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános mondott szentbeszédet.
A Szent István király tiszteletére épült borszéki templom centenáriumi ünnepségét augusztus 22-én tartották. A búcsús szentmise főcelebránsa Jakubinyi György érsek volt.
Borszék 1770 után indult fejlődésnek az ott található jelentős forrásvizeknek köszönhetően. Szárhegy és Ditró területén fejlődő településnek már 1844-ben volt temploma. Kezdetben az alakuló egyházközség lelkipásztori ellátását Ditróra bízták. A borszéki plébánia 1901-ben lett önálló. Bartalis János plébános vezetésével 1910-ben fejezték be a ma is álló templom építését.
Ezer évre emlékezve, két éves templomban
|
Vasárnap délelőtt emlékeztek Szent István királyra és az ereklyéinek átvitele tiszteletére szentelt gyergyószentmiklósi, alszegi plébániatemplom két éve történt megszentelésére. Az ünnepi szentmise a nemzeti zászló ifjak általi behozatalával kezdődött. A Czikó László és paptestvére, Küsmödi Attila szamosújvári római katolikus plébános által bemutatott szentmise áldozat után Budapest V. Kerületének önkormányzata részéről vitéz dr. Bartal Sándor által eljuttatott zászlót is megáldottak és megszenteltek. Czikó László ünnepi elmélkedéséből kiragadunk néhány gondolatot: „Nem a nagy magyarkodás, nem is a szélsőségesség, nem is a bú és a bánat, hanem a hála és az öröm, az igazi lelki ünneplés hozott ide ma bennünket. Hála magyar eleinkért, különösen Szent Istvánért, öröm hogy két éve ebben a templomban lassan közösséggé formálódhatunk és Isten jelenlétének ünneplése.
Augusztus 20-án megmozdult valami a kárpát-medencei magyarok lelkében; nem hiába ostromoltuk az eget Csíksomlyón, nem hiába döntöttünk a jó mellett újból és újból, nem hiába választottuk Istent és szent akaratát nap-nap után. A mai napon újból tudatosan nézünk az ég felé, első, nagy és szent királyunkra, különösen döntéseire, melyek sorsunkat meghatározták. Ő isteni sugallatra a nyugatrómai egyház mellett döntött és örökre elkötelezte magát, családját és nemzetét. Ez a döntés valójában sziklára építette népünket, a Szentpéteri sziklára, melyet a történelem viharai sokat tépáztak, idegen érdekek szelei ostromoltak, de ma is itt vagyunk. Nem kérdés, testvérek, ezek után, hogy van-e hivatásunk, küldetésünk, mely Istentől származik, s melyet legjobb tudásunk szerint teljesítenünk kell. (…) Nemzetünk, hitünk, kultúránk szorosan eggyé fonódik, nem lehet és nem szabad elválasztani. S aki ezt az egységet le akarja rombolni nemcsak velünk, hanem Istennel is szembeszáll. (…) Mi Isten gyermekeinek szabadságát örököltük és kaptuk, akik már többé nem a félelemben kell, hogy éljünk, hanem az Istenbe és a jövőbe vetett bizalmat kell elmélyítenünk, olyanok, akiknek hazája a magasban kezdődik. Ott Istennél, aki azt akarta, hogy megmaradjunk. Ilyen értelemben mi már rég kettős állampolgárok vagyunk: Isten országának és egy földi országnak polgárai. Nem Szent István felejtett el ránk nézni, hanem mi mulasztottuk el igen sokszor, hogy ráirányítsuk szemünket, aki értéket hordoz, irányt mutat (…). A fejünk felett sokféleképpen döntöttek: Trianon, 2004. dec. 5. stb. s ez lényegesen érintette földi országunk államhatárait, de az Isten országához való tartozásunk a mi egyéni és kis közösségekben hozott döntéseinken múlik. (…) Mondtuk és mondjuk az ima szavait, de nem léphetünk olyan zászlóvivők nyomába, akik a sötét éjszakába vezetnek, akik botladozva a száj hamisságát használják és álnokságokon jártatják eszüket. „Hagyd el és ne menj rajta tovább, kanyarod el tőle és úgy folytasd utadat!” Péld 4, 15 Szentünk azt írja Intelmeiben, hogy ha bölcsekkel jársz, akkor az leszel, ha bolondokkal, akkor azzá válsz.(…) Úgy érzem, e hiteles koronamásolat minden gyergyói ember helyes döntését koronázza. Vasárnapról vasárnapra látjuk itt az oltáron és csillogó drágaköveivel ránk kérdez: te a lelki értékek mellett döntesz-e? Te szívedet tisztán tartod-e? Te lehúzod vagy fölemeled a magyarság azon részét, ahol élsz? Tudsz-e hálás lenni örökségednek, méltó fia vagy-e Szent Istvánnak és hiteles gyermeke a Szűzanyánk? (…) Adjunk hálát a mai napon Istennek, hogy akaratát felismerhettük, köszönjük meg, hogy ilyen nép fiai lehetünk, tekintsünk bátran Szent Istvánra, mikor dönteni kell és a zászlót magasba kell emelni.(…)” Megszentelése után felkerültek a zászlóra a szalagok, a zászlóanya, illetve vitéz dr. Bartal Sándor emlékeztető szalagja, ami után dr. Bartal Sándor, Budapest Lipótváros-Belváros képviselőtestülete Oktatási és Testvérvárosi Bizottságának elnöke hosszúra sikeredett történelemleckét tartott. (Hogy tanuljon a székely?) Szerencsére az őt követő Mezei János polgármester, majd a megtiszteltetéstől meghatódott Kis Portik Irén visszavarázsolta az ünnepség lélekemelő töltetét is, aminek alaphangulatát a szentmiseáldozat mellett Portik Emese (Pósa Lajos: Magyar vagyok) és Hideg Domokos (Ábrányi Emil: Él a magyar) szavalatai adták meg. Mezei János polgármester arról beszélt, hogy legyünk büszkék magyarságunkra, s hogy a megfelelő eszközre is milyen nagy szükség van a teljességhez. „A szentkorona egyeseknek mitikus ábránd, másoknak, őrző, védő szellemi erő. Az angyal, a hitetlenek számára mitikus lény, nekünk, a megváltottak seregének megdicsőültje. Az angyalok oltalmában elhelyezett címer sokaknak, idejétmúlt, cirkalmas ábra. Számunkra pedig, akik hiszünk a magyar feltámadásban, – mert minden Golgota után, van feltámadás – az ebbe vetett hit garanciája.(…) Miért kell elővenni a régi zászlókat, mintájukra újakat készíteni, látható helyekre kiakasztani. (…) mert lelki életünk magyar mivoltának ikonja. A világ magyarjai összetartozásának mindenkori szimbóluma” Kis Portik Irén kihangsúlyozta: álmában sem gondolt arra, hogy – reformátusként – egy katolikus közösség zászlójának lesz zászlóanyja. (Úgy véljük, minden szempontból fontos gyergyói üzenet ez a felkérés!) A néprajzkutató könnyeivel küszködve taglalta a felavatott zászló fontos szerepét, kiemelve, hogy édesapja után gyergyói szíve immár 33 éve itt doboghat, miközben e vidék embereinek lenyűgöző alkotásait próbálja leltárba venni, átmenteni a jövő számára is, ám e megtisztelő felkérés életének olyan felemelő pillanata, mint az anyaság. Szent Istvánhoz méltó, magasztos rendezvény tarisznyálta fel a hétköznapokra lelkünket. És ugyanakkor egy ezer éves intelem ismét mélyen elpalántálódhatott: Ami nem erkölcsös, nem jogszerű! Ez lehet a legfontosabb üzenet a mai Gyergyószentmiklós minden apraja és nagyja számára. Bajna György |